Iszfahán csodálatos központi terének és gyönyörű mecseteinek megismerése után következzék a szinte mindegyiket összekötő bazár, amely újabb érdekességeket rejteget, hisz Kelet minden fontos terméke, jellegzetes gasztronómiai és művészi kellékei megtalálhatók ezen a helyen.
Elsőnek fafaragásokkal találkoztunk, amikre nem is voltam itthonról felkészülve, ám annyira finom munka volt rajtuk, legtöbbjük annyira kedves volt a szemnek, különösen egy (talán kissé giccsesnek tűnő, mégis vonzó) roppant kecses, hosszú lábú, ívelt agancsú, csókolózó szarvaspár, hogy nem tudtam nekik ellenállni. Lassan egy éve gyönyörködöm bennük, és most is minden rájuk vetett pillantás örömöt okoz: jól tettem, hogy engedtem a csábításnak.

Ugyanitt jutottunk el egy miniatúrákat készítő művészhez is. A miniatúra a középkorban keletkezett mint szöveget díszítő kis kép, színes kompozíció, azaz eredetileg könyveket illusztrált, ám mostanra készítésük önálló művészeti ággá vált. A perzsa miniatúra eredetileg kínai, mezopotámiai és szíriai hatásokat ötvözött, de a 15–16. századra kialakult a saját stílusa. Mivel nincs vallásos jellege, ezért iszlám területen is leginkább alakokat ábrázol. Csontlapokra festik rendkívül vékony ecsettel, amely esetleg csak egy szőrszálból áll. Mivel már itthonról vágytam egy ilyen nagyon finoman kidolgozott miniatúrára, a híres mester műveiből válogattam egy gyönyörű, virágokkal díszített tündérrajzot. A kép kerete fa, középen intarziadíszítéssel, ami önmagában is lenyűgöző kézműves alkotás.
Intarziaműhelyben is jártunk. Ott lepődtem meg, hogyan készül ez a hatásos, mozaikszerű felület. Háromszögű dió-, juhar-, jujuba- vagy ébenfa, fém- – rendszerint réz és ezüst – meg csontrudakat illesztenek össze, úgy, hogy csillag, virág és más mértani alakzatok kerekedjenek ki belőlük, amelyek az összhangot és a végtelenséget szimbolizálják, jól összepréselik és vékony szeletekre vágják. Ezekkel díszítik a sokféle dobozt, kereteket, írószertartókat. Egy ilyennek és egy szalvétát adagoló doboznak nem tudtam ellenállni.
De ezzel még nem értünk a bazár titkainak végére, hisz a nyüzsgő vásár a fűszerek és mindenféle növényi csoda lerakodóhelye is. Itt ismerkedtünk meg a sáfrány titkaival is. Köztudott, hogy ez a világ (egyik?) legdrágább fűszere. Azt ellenben addig nem tudtam, hogy a világ sáfránytermésének 95%-a Iránból származik, és mindenféle embargó ellenére, a Közel-Kelet ilyen-olyan útjain keresztül valahogy eljut a világpiacra. A sáfránykészítő manufaktúra tulajdonosa elmondta, hogy a sáfrányvirágot kézzel kell begyűjteni, lehetőleg reggel, mielőtt kinyílna, hogy megvédjék a bibéket a napfénytől és a kiszáradástól. A három bibéje az, amiből a sáfrány nevű fűszert nyerik. Ezt kézzel kell egyenként kiszedni és nagysága, fajtája szerint csoportosítani, mert a különböző típusú bibéből különböző minőségű fűszert nyernek. Majd szárítják sütőben, szárítógépben vagy a napon, utána pedig jól záródó sötét üvegekben, hűvös helyen tárolják. Egy kilogramm fűszerhez körülbelül 150–200 ezer virág bibéje szükséges. Ez az igényes, nagy mennyiségű kézi munka magyarázza a magas árat. Láthattuk a különféle minőségű fűszernövényeket: a legjobb az igazi hosszú bibés sáfrány. A sáfrányt nemcsak ételek ízesítésére és színesítésére használják, hanem isszák teaként is, meg élénkítőszerként is ismert, ráadásul afrodiziákumként is hírnevet szerzett.
Jó volt felidézni ezeket az emlékeket, és fáj tudni, hogy most háború dúl e kivételes helyeken.