Gyergyó, a dalos főesperesi kerület
Felhőtlen öröm és büszkeség a gyergyói főesperesség keretein belül szervezett Kájoni János Egyházi Kórustalálkozók sora. A polihisztor szerzetes 339 esztendővel ezelőtt, 1687. április 25-én hunyt el a gyergyószárhegyi kolostorban, ahol hamvai a feltámadást várják. Mert porai, mert Kájoni szelleme, szellemisége és neve ma is él.
A múlt szombaton megtartott XXXVII. Kájoni János Kórustalálkozó – ahogy az eddigiek is – újabb példája volt a Gyergyói-medence nem szokványos zenei életének, köztük az egyházi zenei életnek.
Az évről évre gondosan szervezett kórustalálkozók minden alkalommal bizonyították, hogy hiába nem versenyszerűek, nyomot hagynak a fellépő kórusok tagjaiban, hiszen az idei szárhegyi találkozón már nem voltak kirívó különbségek a kórusok között. Valamennyi szépen és nagyon szépen teljesített.
A szárhegyi összefogás – iskola, önkormányzat, egyháztanács – pedig egy minden percében pontos forgatókönyv kivitelezését tette lehetővé, a programban nem voltak üresjáratok. A helyi iskola udvarán az osztálytermekben várakozó kórusok fél tízkor a Jubilate Deo kánont közösen énekelték Bartalus Vince helyi kántor vezetésével, utána indultak a római katolikus templomba, ahol szentmisén vettek részt, a felajánlás alatt a vezénylő kántorok Isten dicsőségére és egymás megerősítésére énekeltek.
A szentmise szónoka ft. Farkas László szentegyházi plébános, a Gyulafehérvári Egyházmegye zenei bizottságának titkára kiemelte az ének imádság voltát, illetve azt, hogy az ének alázat és szolgálat is, célja: helyet adni az egyébként is mindig jelen lévő Istennek, az élet győzelmének, a feltámadásnak és a benne való hitnek. Ez pedig megmutatja azt is, hogy miképp tudok jobban szeretni, elfogadni. Énekeljetek szívből – biztatta a kórustagokat –, ne féljetek, hogy valami nem tökéletes. Az éneklő lélekállapota a fontos, hiszen a világ ma is vágyik a harmóniára, a békére.
A találkozó köszöntői közül elsőnek Portik Zsolt megyei tanácsos szólt a kórustagokhoz és vezetőikhez, emlékeztetve, hogy amikor a templomban megszólal Kájoni öröksége, és lélekért énekel az egyházi kórus, akkor együtt dalol a közösség. Márpedig ahol közösség van, ott lélek is van, ami megerősödik a hitben.
Danguly Ervin polgármester „Isten hozott!” köszöntéssel üdvözölte a 11 helységből érkező 14 egyházi kórust, külön köszöntve az 52 éve Szárhegyen kántorkodó s a rendezvény főszervezőjeként is tisztelhető Bartalus Vince énekvezért.
Kilyénfalva (vezényelt Gál Péter), Tölgyes (v.: Bartis Zsolt), Ditró (v.: Bakos Ferenc), Remete (v.: Bakos Károly), Alfalu (v.: Bakó Botond). Gyergyószentmiklós, Szent István-plébánia (v.: Bíró Alpár), Szent Miklós Plébánia (v.: Gáll Szabolcs), Szent József Plébánia (v.: Szilágyi Gellért), az örmény szertartású plébánia kórusa (örmény nyelven énekelt Bíró Zsolt kántor vezetésével), Csomafalva (v.: Ambrus Tibor), Újfalu (v.: Molnár Sándor), Borszék (v.: Balázs Tibor), Tekerőpatak (v.: Ambrus Levente) kórusa, valamint a szárhegyi egyházi kórus Bartalus Vince kántor vezényletével lépett fel.
A hasonló találkozók az évről évre jobbá váló egyházi kórusok munkáját sokban segítik, hiszen a tapasztalatcsere mellett szoros barátságok is kialakulnak a kórusok tagjai között, újabb közösségformáló lehetőségként.
A zárszót mondó házigazda plébános, ft. Nagy László megköszönte a támogatók, köztük a megyei tanács, az önkormányzat, a helyi iskola, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola és a többiek segítségét. Szavaiból idézzek: „a dal által megtörténik mindaz, amit a puszta szavak nem tudnak kifejezni”. Szombaton ismételten ez történt, a Gyergyói-medencében immár 37. alkalommal!
275 dalos és 14 karnagy dicsérte az Urat, simította harmóniába a hétköznapok sokszor sértő történéseit, feledtetve azokat, lelket simogatva. A borszékiektől átvett vándorzászlót egy éven át Szárhegyen őrzik, hogy jövőre átadhassák a remetei dalostestvéreknek.
