Német cimborám Szászföldön járt a nyáron, és azt mondja, számára kellemes meglepetés volt látni, hogy az utóbbi tíz évben – legutóbbi látogatása óta – mennyi pozitív változás történt a turizmus terén. Őt is, mint sok más turistát, leginkább az erődtemplomok, műemlékek, szász falvak és városok vonzzák ide időnként. Érdekli az erdélyi szászok történelme, és kedves számára az a vidék, szívesen jár Segesváron, Nagyszebenben, Brassóban, Szászfehéregyházán, Kis- és Nagydisznódon, Földváron, Berethalmon és még sorolhatnám.

Azt mondja, a falvakban tíz évvel ezelőtt többnyire zárt kapuk fogadták az erődtemplomoknál, és a kapun legfeljebb egy tele­fonszámot találtak, így tudták elkérni a kulcsot a szomszédban élő nyugdíjastól. Ehhez képest most rendezett, virágágyásokkal körbevett, restaurált műemlékek fogadják az odalátogatót; a legtöbb helyen a turistáknak belé­pőjegyet kell váltaniuk, de az erődtemplomok mellett a falu­múzeumot is megtekinthetik. Tájékoztató táblák, térképek segítenek az eligazodásban, va­la­mint német, angol és román nyelven is beszélő személyzet áll rendelkezésükre, ha kérdésük van. Azt mondja, jó látni, hogy gondozzák a műemlékeket – még ha helyenként ezt szerényen is teszik. Azt nem tudom, hogy az idén elindított turisztikai buszjárat, amely Nagyszeben, Brassó és Segesvár látványossá­gait köti össze – különös hangsúlyt helyezve az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínekre –, mennyire működik jól, azt nem próbálták ki ugyanis, de a kezdeményezés, miszerint a hop-on, hop-off rendszerben működő szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a turisták ott szálljanak le és fel, ahol szeretnének, igencsak jól hangzik. Ám azt is mondja német cimborám, hogy nincs tömegturizmus, és ez szerinte jól is van így.
Székelyföldön még nem járt, de szeretne egyszer ide is elutazni, én meg már most kíváncsi vagyok, hogy mit mondana az itteni tapasztalatairól.