Szuper járgánynak találom a rollert, zsenge gyermekkoromban vágytam is rá, ám sosem adatott meg a lehetősége arra, hogy nekem is legyen. Amikor piacra kerültek az első elektromos rollerek, gondolkodtam, hogy vásárolok egyet, ám anyagiak hiányában lemondtam róla, most meg a hátam közepére sem kívánom, noha könnyű vele közlekedni. De veszélyes is.
Mielőtt bárki megszólna, hogy ha nem volt elektromos rollerem, miért alkotok róla és azok használóiról véleményt, közlöm: néhány alkalommal volt lehetőségem egy elég profi rolleren tekernem, nagyon elégedett voltam vele, jó volt vele száguldani, de továbbra is fenntartom, hogy a világ egyik legveszélyesebb járműve.

Nap mint nap hallom a járdán, amint mellettem csak úgy elsuhannak, olykor tinédzserek állnak rajta, van úgy, hogy ketten vagy hárman is, ilyenkor pedig elgondolkodok azon, vajon ha az alig 15 centiméter átmérőjű kerék egy kisebb aszfaltmélyedésbe megakad, hány csont törik az utason vagy vezetőn. De ha csont nem törik, akkor hány négyzetméternyi bőr hagyja majd el a rollerező testrészét.
És ha a veszélyt vesszük alapul: még a kisgyermekek triciklijének a kereke is nagyobb, mint a rolleré, a kerékpáros nagyon kell tekerjen a 25 kilométer/órás sebességhez, míg az elektromos rollerrel ez szinte semmiség.
Ugyanakkor a legtöbb esetben az elektromos rollerező – pláne ha 18 év alatti – majdnem semmilyen közúti közlekedési szabályt nem ismerve hajt járdán és közúton egyaránt.
Félek az elektromos rolleren közlekedőktől. Gyalogosként és autósként egyaránt. És elgondolkodom: vajon a szülők tudják, hogy a tinédzser gyermekük egy-két barátját fuvarozza „ezerrel” a járdán úgy, hogy közben minden másodpercben önmagát, útitársait és a vele egyazon időpontban ugyanazon az útvonalon közlekedőket gyakorlatilag életveszélybe sodorja?