Januártól szelektíven kell gyűjteni a textilhulladékot Romániában, az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell az ehhez szükséges infrastruktúrát – ez is egy az idei évben bevezetett újdonságok közül, amely váratlanul érte az érintetteket – a lakosságot mindenképp. Ráadásul az elmúlt időszakban a használtruha-gyűjtő konténerek is eltűntek a településekről, így nagyon sok helyen semmilyen alternatíva nem maradt arra, hogy megszabaduljunk a már nem hordott ruhadaraboktól.

Néhány évvel ezelőtt még sok falu határában, a mezei utak mentén gyakran lehetett „ottfelejtett” ruhakupacokat, cipőhalmokat látni, de úgy tűnt, sikerült leszoktatni az embereket arról, hogy ilyen módon szabaduljanak meg a felesleges szeméttől. Az, hogy alternatíva nélkül maradtunk, természetesen nem ok a környezetszennyezésre, de valamilyen megoldásnak születnie kellene az újabb extrém megoldások megelőzéséért is.

Bár több település önkormányzata pályázott hulladékudvarok létesítésére, ezek még nem készültek el, és amúgy sincs országos infrastruktúra ennek a típusú hulladéknak az újrahasznosítására, ahogy több európai országban sincs ilyen. Történik mindez a fast fashion aranykorában, amikor évente többször  lecseréljük a ruhatárunkat, és így az Európai Unió évente 12,6 millió tonna textilhulladékot termel… Valószínűleg mindannyian láttunk már fotókon, hírekben a távoli országokban varrógépek felett görnyedő munkásokat, akik heti 75 órában gyártják azokat a darabokat, amelyeket mi egyre olcsóbban – a növekvő energiaárak és gazdasági válság ellenére is – rendelhetünk meg online, számolva (vagy sem) annak kockázatával, hogy ezen termékek egy része súlyos egészségkárosító anyagokat tartalmazhat. Ezekkel a szédületes tempóban termelő, fejlődő országokban lévő óriáscégekkel egyáltalán nem tudja felvenni a versenyt a romániai ruhaipar – amit a Hargita megyében is tapasztalható fokozatos leépítések, gyárbezárások is mutatnak. 

A láncszemek egymásba kapcsolódva láttatják a rendszer képtelen működését, annak ellenére, hogy vannak uniós szintű vállalások, nemcsak a textilhulladék csökkentésére, hanem azok élettartamának növelésére és az újrahasznosítás megoldására is. 2035-re 65 százalékra kellene nőjön az újrahasznosítás aránya, és mindössze 10 százalékra csökkenjen a hulladéklerakás.
A jól hangzó célok mintha tudomást sem vennének a valóságról, az olcsó (túl)kínálatról, az ebből kiinduló, egyre riasztóbb vásárlási szokásokról, a világ egyik legszennyezőbb iparágának virágzásáról. A legoptimistább jóslatok szerint a használtruhapiac hamarosan beelőzi a fast fashion cégeket, köszönhetően a felnövekvő generációk környezettudatosságának – bár ez korántsem oldja meg az egyre nagyobb méreteket öltő ruhakupacok megsemmisítésének problémáját.

Kevés kivételtől eltekintve egyelőre nem kínálkozik megoldás a textilhulladéktól való megszabadulásra: remélhetőleg ez a tény inkább az „egyelőre nem veszek ilyesmit, mert nincs ahová tegyem a régieket” magatartást váltja ki, mintsem újabb ruhásszekrények, gardróbok vásárlását…