„Mint tehénen a gatya”; „Anyám az 1982-es Nők Lapja címoldalán”; „Micsoda nő ez a férfi!” – ilyen és hasonló kommentek árasztották el a közösségi oldalakat, miután Szoboszlai Dominik (sok fotelhuszár szerint öltözéke alapján Dominika...), a Liverpool és a magyar válogatott sztárfutballistája extravagáns szerelésben jelent meg a válogatott edzőtáborában. A laza, ám derékban szűkre szabott kék-fehér csíkos ing, az annyira bő fehér térdnadrág, hogy izmos lábszárai gyufaszálakként hatnak benne, a meztelen lábára húzott, lakkozott fekete mokaszin na meg a női retikülre emlékeztető luxustáska látványára szélsebesen reagált az online világ, percenként jelentek meg a Szoboszlait ábrázoló mémek, vagyis az átalakított, újraértelmezett internetes poénok. A magyar válogatott „csékáját” láthattuk katonai vagy rendőri uniformisban, frottír térdzokniban, székely ruhában, illetve több cég „arcaként” is, így a világsztár „árult” búvárpumpát, sört és miccset, vagy éppen félcolos hollander alátétet. Hogy utóbbi mennyire etikus, mennyire ütközik szerzői és egyéb jogszabályokba, azt most ne firtassuk, inkább az öltözetéről ejtsünk néhány szót – előtte azonban kanyarodjunk vissza kicsit az időben.

Története első nemzetközi kupamérkőzésére készülődött a székelyudvarhelyi futsalcsapat, aminek a klub vezetői megadták a módját: a játékosok elegáns egyenöltönyben, egyforma sporttáskával és márkás sportcipőkkel ültek fel a repülőgépre, kivéve az egyik szerény, ám roppant tehetséges játékost. Andriska kifakult tréninget viselt, a hóna alatt, nejlonszatyorba csomagolva vitte magával az egykor oly népszerű – és nem mellékesen kényelmes – zöld talpú, lila vászonborítású tornacipőjét. „Mit csináljak, ebben érzem jól magam” – mondta mosolyogva.

Akkoriban a sportvilág kizárólag az eredményekről szólt. A kutyát sem érdekelte, hogy az 1990-es focivébén az olasz szövetségi kapitány a meccs hevében cigarettára gyújtott a kispadon, vagy hogy a Forma–1-es futam végén a győztes pilóta időközben átöltözve, kopott farmerben, mellkasig kigombolt ingben, cowboykalapban jelent meg a pódiumon. Ma azonban más a helyzet. Az élsportoló egyszerre versenyző, márka, közszereplő és influenszer: nem véletlen, hogy egyre gyakrabban kerülnek reflektorfénybe az öltözékeik is, amelyek sokszor meghökkentőek, feltűnőek, és legalább annyit cikkeznek róla, mint a sportoló pályán elért eredményeiről. Tetszik vagy sem, ma így működik a sportipar, amit Amerikában egyébként már rég feltaláltak: a stadionba érkezés gyakorlatilag egy divatbemutató, amelyeknek külön galériát szentel a sajtó, és amelyre legalább annyian, ha nem többen kattintanak, mint a mérkőzésről szóló beszámolóra. „Stylistok” dolgoznak a játékosokkal, divatmárkák küldenek ruhákat, sok esetben komplett gardróbok épülnek ezekre a megjelenésekre, a játékosok érkezős fotói ugyanúgy fogyasztott tartalmak, mint egy divatkampány, s mint Szoboszlai esetében is láthattuk, zabálják is rendesen, a Korda György–Balázs Klári duó például „Szoboszlai-szettben” ment ki a finnek elleni pénteki meccsre.

Szóval a mai sport már nem választható el a szórakoztatóipartól. A sztársportolók nemcsak versenyzők, hanem kulturális ikonok is. Az extravagáns öltözékek ezért nem egyszerűen ruhadarabok, hanem üzenetek, üzleti eszközök, identitásjelzők és figyelemfelkeltő platformok egy olyan világban, ahol a láthatóság gyakran ugyanolyan fontos, mint a győzelem. Lehet szeretni vagy elutasítani ezt a jelenséget, de figyelmen kívül hagyni aligha, és ideje megérteni, hogy Szoboszlai is már egy globális futballdivat és marketinggépezet része. Mifelénk a túlzott figyelem a külsőségekre inkább visszatetszést kelt, hiszen a legtöbben úgy gondolják, a sportolók feladata elsősorban a teljesítmény, nem pedig a divatbemutató.

Az érintett egyébként a Sports World magazin legutóbbi számában azt vallotta öltözékéről, sokan talán túlzásnak tartják, de szerinte a divatban soha semmi nem túlzás, főleg, ha jól, kényelmesen érzed magad benne. Akárcsak egykor Andriska, aki pont a kényelemért ragaszkodott kitérdesedett tréningjéhez és kínai tornacipőjéhez – mondjuk, neki nem fizettek ezért, és a magazinok címlapján sem szerepelt. De ahogy már mondtam, ma más világot élünk...