Tíz, botrányoktól hangos évnek kellett lejárni, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) rájöjjenek: a transznemű sportolók fizikálisan erősebbek, mint azok, akik nőnek születtek. Ezt minden minimális biológiai ismeretekkel rendelkező elemista tudja, csak hát a mai, trendekhez igazodó világunkban úgy látszik, mégsem volt annyira egyértelmű. Azért a múlt idő, mert a NOB vezetőtanácsa egy évtized után rájött: egykor bizony hibásan döntött.

A NOB 2015-ben hozott egy olyan határozatot, amely engedélyezte a transznemű sportolók részvételét az olimpiai játékokon. Akkoriban a bizottság élére két évvel korábban megválasztott német Thomas Bach volt az elnök, aki – érdemei elismerése mellett – az ominózus évben kinyitotta a nemzetközi sportvilág számára Pandora szelencéjét: egyetlen rossz döntés következménye egy évtizeden át vihart kavart. A görög mitológiabeli Pandora, a Zeusz főisten által megteremtett legelső nő hamar rájött, hogy a szelencéből – aminek kinyitását szigorúan megtiltotta a nagyfőnök – csupa rossz szabadul az emberiségre, ezért gyorsan visszacsapta a fedelét, de már késő volt, a gondok kiszabadultak. Az olimpiai mozgalom új vezetője az említett döntés meghozatala után tíz évvel csapta le a szelence tetejét – jobb későn, mint soha. A hivatalosan idéntől NOB-elnöki tisztségbe lépő zimbabwei Kirsty Coventry, Cecil Rhodes egykori brit gyarmatosító által az afrikai országba behívott fehér telepesek leszármazottja az első nő, és egyben az első afrikai, aki betölti ezt a posztot – Coventry nem mellékesen kétszeres olimpiai bajnok úszó. Az elnöknő megunta azt a botránysorozatot, amely a transznemű sportolók körül zajlott, ezért az általa vezetett bizottság úgy döntött, hogy véget vet a balhéknak: a 2028-as, Los Angelesben rendezendő nyári olimpián nem engedi rajthoz állni a transzneműeket az olimpia női versenyszámaiban.
A NOB teszteket végeztetett el annak megállapítására, hogy a férfiként született, de időközben transzneművé vált sportolók élveznek-e bármilyen előnyt az igazi nőkkel szemben. A tesztek eredményét nem hozták nyilvánosságra, de a döntés ismeretében sejthető, milyen eredményre jutottak: a transznemű sportolók bizony fizikálisan erősebbek, mint azok, akik nőnek születtek. Mint például az algériai Imane Helif, a párizsi olimpia boxbajnoka, aki lórúgás erejű ütéseket mért női vetélytársaira, közöttük a végső győzelemre is esélyes magyar Hámori Lucára, és gyakorlatilag mindenkit péppé verve lett aranyérmes. Vele kapcsolatban már a tavalyi játékok előtt is felmerültek azok a vélekedések, miszerint Helif nem nő, hanem férfi, mégis ringbe szállhatott a francia fővárosban. Győzelme akkora botrányt váltott ki világszerte, hogy a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség az idei világbajnokságon nem engedte versenyezni, hacsak nem veti alá magát teljes körű nemi tesztnek. Helif azonban erre nem volt hajlandó, megelégedett azzal, hogy világbajnok nem lesz, viszont olimpiai bajnokként mesél majd párizsi kalandjairól.
Említhetnénk az új-zélandi Laurel Hubbardot is, aki férfinek született, később nemváltó műtétet végeztek rajta, így a tokiói olimpián már a női mezőnyben szállt versenybe súlyemelésben. A férfi Hubbard eredményeit az égvilágon sehol nem jegyezték, a nő Hubbard viszont 39 évesen hirtelen betört a legjobbak közé, világbajnoki ezüstérmet is szerzett. A NOB és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) versenyzési engedélyét élvezve nyert tornákat, többek között az óceániai női súlyemelő bajnokságot is simán bezsebelte, holott attól, hogy időközben nemváltó műtéten esett át, a teste, az izomzata nem változott mérvadóan, magyarul: nem lett gyengébb.
A NOB tíz évvel ezelőtti, átgondolatlan döntése az említett példákon túl más sportágakban is totálisan egyenlőtlen feltételeket szült a női mezőny versenyzői között, tíz évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjenek, hibát követtek el, így nem mehet tovább. Hurráoptimizmusra azonban semmi ok, hiszen az olimpián kívüli világversenyek, például a világbajnokságok vagy az Európa-bajnokságok rendezése az adott világszövetségek feladata, amibe a NOB nem szólhat bele, és ezek a szövetségek teljesen másképpen ítélik meg ezt a témát. Kérdés, még meddig?