A román futballban ritkán születik olyan jogszabály, amely ne kavarna kisebb-nagyobb vihart, ez alól az ún. Novák-törvény sem kivétel. Az elképzelés papíron egyszerű: a pályán lévő játékosok legalább 40 százaléka legyen román állampolgár. A futballtársadalom azonban nem tapsol ennek, nem véletlenül: a törvényerőre emelkedés előtt álló szabályozás több ponton is vérzik.
Egyrészt az állampolgársági alapú kvóta Európában szinte ismeretlen műfaj. A kontinensen nem ezt mérik, hanem a szakmai teljesítményt, és legfeljebb a saját nevelésű (home-grown) szabályokat alkalmazzák. Másrészt a Novák-törvény nem keretszinten, hanem meccsszinten ír elő arányokat. Ilyen szigorú, pályára lépőkre vonatkozó kötöttséget másutt nemigen találni, és jogászok szerint annak akár az EU-s jogrenddel is összeakadhat a bajsza.

Mindezek fényében érthető, hogy vannak kritikusai. A meglepetés nem ez. Hanem az, hogy a bírálók között ott találjuk az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia vezetőjét is.
Kétségtelen: a törvény hibás. De vajon az elvével mi a baja a klubnak? Hiszen, ha van csapat Romániában, amelyik a Novák-törvénynek vidáman tapsikolhatna, az épp a csíkszeredai. A jogszabály 40 százalékos román állampolgársági kvótát kér. A klub alapszabálya ezzel szemben azt mondja: a keret 80 százaléka székelyföldi születésű kell legyen. Márpedig a székelyföldi születésű játékosok – meglepetés – román állampolgárok. Szondy Zoltán klubelnök 2020-ban még büszkén magyarázta: ezért találó a „székely Bilbao” hasonlat, hiszen a csíki klub a helyiekre épít, identitásra, közösségre, hosszú távra, akárcsak az 1898-ban alapított Athletic Club Bilbao, amelynek színeiben fennállása óta kizárólag csak baszk nemzetiségű játékosok szerepelhetnek. Nos, amennyiben a klub hűséges ehhez az elvhez, akkor a Novák-törvényt kacagva teljesíti. Sőt: miközben más csapatok kínlódnak majd a 40 százalékkal, Csíkszereda akár mosolyogva hátradőlhetne, mondván: „nálunk ez alap”.
Csakhogy van egy apró gond. Ha ránézünk az élvonalbeli csapat jelenlegi keretére, a székelyföldi születésű játékosok alapszabályzatban bejegyzett 80 százalékos aránya alig éri el a 30 százalékot. A román állampolgárságúak ugyan többségben vannak, de a „székely Bilbao”-arculat a valóságban nemhogy nem köszön vissza, még csak nem is biccent. A klub évek óta hangsúlyozza, az idei Tusványos egyik pódiumbeszélgetésén még rá is erősített, hogy a stratégiai cél az identitás megőrzése, az utánpótlás integrálása, a helyi tehetségek felemelése. Hogy „göröngyös út ez”, de már tíz éve választották. Meg hogy a „saját kutyáikkal” vadásznak.
A pályán azonban mindebből kevés látszik. Örülhetünk, ha a kezdő tizenegyben egy-két székelyföldi születésű játékost találunk. A „saját nevelésűre építünk” így inkább jól hangzó identitáscsomag, mintsem napi gyakorlat.
És akkor még ott a matematikai fintor. Szondy szerint a 40 százalékos kvóta azért problémás, mert az „4,4 játékos”, amit nehéz értelmezni. A saját 80 százalékos elvárásuk viszont – ha a teljes keretre alkalmazzuk – 22,4 játékost jelentene. A pályán meg 8,8-at. Úgy tűnik, egyes törtek zavaróbbak, mint mások.
A helyzet iróniája tehát nem a törvényben, hanem az elvek és a gyakorlat közötti távolságban keresendő. A „székely Bilbao” szép és szerethető vízió – csak épp a jelenlegi keret nem nagyon emlékeztet rá. És lehet bírálni a Novák-törvényt – meg is érdemli. Csakhogy amikor egy klub maga tűz ki saját identitására szigorúbb vállalásokat, mint amilyet az állam kér, akkor furcsán hangzik a panasz, miszerint a 40 százalék teljesíthetetlen.
Mert a végén feltehetjük a kérdést: milyen székely és milyen Bilbao az, ahol az identitást csak a mellveregetős szlogenek őrzik, és nem a kezdő tizenegy? Sőt, még a kispad sem...