Van az a pillanat, amikor az úszó felbukkan a vízfelszín fölé és vesz egy hatalmas levegőt, oxigénhez juttatva a karcsapások nyomán utánpótlásért kiáltó izmokat. Valahogy így vagyunk mi is, sportot kedvelők, sportban élők az ünnepek közeledtével. A legtöbb sportágban, legalábbis ami szűkebb régiónkat illeti, ilyenkor néhány nap, esetleg néhány hét téli szünet következik (és itt most tekintsünk el attól, hogy az időjárás lassan lehetővé tenné a karácsonyi futballmeccsek megrendezését nálunk is…). Itt az ideje egy nagy levegővételnek. És a mélylégzés közben végig lehet gondolni az elmúlt időszak eseményeit, eredményeit, mérleget lehet vonni a mögöttünk hagyott évről.

Természetesen mindez nem csupán a sportra igaz – az élet minden területén lezárul egy-egy fejezet az év végével. Ám a sport ilyen szempontból kegyetlen dolog. Ha úgy tetszik: fehér és fekete. Mert a sportban egyetlen dolog számít, az eredményesség. Amikor így december végén feltesszük a kérdést, hogy milyen volt az esztendő, egyetlen dolgot kell megválaszolni, mégpedig azt, hogy: eredményes vagy sem. És minden körülmény, magyarázat csupán mellékzönge ahhoz képest, amit a tények – számok, statisztikák, arányok, időeredmények stb. – mutatnak. 
A sport tehát kegyetlen, az eredményességi mutatók kérlelhetetlenek. És igen, persze hogy léteznek emberi tényezők. Lehet hivatkozni jó vagy rossz formára, méltatlan körülményekre, pénzhiányra, nem megfelelő játékoskeretre vagy éppen részrehajló bíráskodásra – de a statisztikák csupán az eredményeket őrzik majd meg az utókor számára.
Egy sportembernek mindig, minden körülmények között a legjobb teljesítményre kell törekednie. Ha ezt teszi, akkor már megnyert egy csatát a számok, kimutatások tengerében. Megnyerte a közönséget, a szakmát. A megfelelő mentalitás már félsiker, ezt mindenki tudja. Ha egy sportoló győzni akar, és ezért mindent megtesz, eredménytől függetlenül már nyertesnek mondhatja magát. És itt van a kutya elásva. Statisztika és eredményesség ide vagy oda, a sport igazi hősei azok, akik mindent beleadnak, még akkor is, ha végül alulmaradnak.
Hogy ezzel önmagamnak mondok most ellent? Dehogy, kedves Olvasó! Hanem azt mondom, hogy csupán a számokat figyelembe véve a sport nem lenne több üres adathalmaznál. Ha nem néznénk és izgulnánk végig a versenyeket, mérkőzéseket, ha nem reménykedne a szurkoló csapata győzelmében, mert a számok alapján esélytelennek tűnik, akkor a sport elveszítene mindent, ami miatt száz és százmillió ember rajongásig szereti!
Vegyünk hát mindannyian: sportolók, sportvezetők, sportrajongók egy nagy levegőt, hogy aztán újult erővel és lelkesedéssel vethessük bele magunkat 2026-ba, amikor többek között labdarúgó-világbajnokság is vár ránk. A futballvilág a legnagyobb ünnepére készül, és itt most emlékezzünk arra a fájdalmas tényre, hogy Magyarország a kibővített, 48 csapatos mezőnyt is csupán távoli szemlélőként nézheti majd. Igen, a Rossi-éra holtversenyben leggyengébb éve áll mögöttünk. 
Persze, a világ nem csak a futball körül forog (csak majdnem…). De azért nyugodtan tegye fel a kezét, aki a bejglievés közepette már feni a fogát a jó kis Boxing Day fordulóra. Addig is lazítsunk, értékeljünk, lélegezzünk és főleg ünnepeljünk békében, boldogságban, szeretetben. Mert ez még a sportnál is fontosabb. Boldog karácsonyt!