Bár hideg és morcos a január, alkotó közösségek sokasága vezet vissza legfontosabb értékeinkhez, kultúránkhoz ebben a hónapban. Zene és tánc, vers és ének, irodalom és színház, képzőművészet, film- és fotóművészeti alkotások sokasága teszi élhetővé ezt a hónapot – és nemcsak. 1989 óta január 22-e a magyar kultúra napja: ezen a napon fejezte be és jelölte meg dátummal a Himnuszt Kölcsey Ferenc. 
Amint egyik, a magyar kultúrát ünneplő eseményen elhangzott: ezen a téren nincsenek zajos sikerek. A kultúra építői és éltetői legtöbbször csendben dolgoznak, önkéntesen vagy méltánytalanul kevés bérért. Munkájuk támogatások, pályázatok függvénye is: egyesületként, közhasznú szervezetként nagy lelkesedés, kitartás és hit szükséges a fennmaradáshoz, egy olyan eltökéltség, ami a nehéz körülmények ellenére sem fogy el, mert a közösség táplálja azt. A közösségi élet mozgatórugói olyan értékeket tartanak felszínen, amelyekről a hétköznapok tempójában néha megfeledkezünk, majd kétségbeesetten keressük, mert nélkülük üres a szellemi életünk. 

A kultúra térfelén a zajos sikerek helyett következetes építkezés van, ahol egy dallam, egy hagyományos íz, egy viselet újjáéledő darabja, egy verssor adja a bizonyosságot, hogy színes, gazdag kultúránk a mindennapjaink része. Azoké a mindennapoké, amelyeken látszólag eluralkodott a reménytelenség, az anyagi bizonytalanság, a gyűlölet és a széthúzás – de ha képesek vagyunk megállni egy pillanatra, fellapozni egy könyvet, újrahallgatni egy népdalt, felidézni egy tánclépést, megcsodálni egy képet, talán több reménnyel indulhatunk el holnap. De vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy kulturális örökségünk potenciálja sokkal nagyobb, mint amennyire használjuk azt, mint amennyire építkezünk belőle? Tudjuk-e megfelelően promotálni, kiemelni, saját közösségeink számára is erőforrássá tenni? Hogyan őrizzük, hogy ne porosodjon, hogy a legfiatalabbakhoz is közel tudjuk vinni egy-egy szegmensét? Hogyan építsünk általa összetartó közösségeket, hidakat egymás felé? Hogyan éljük meg intézmények falain kívül, a hétköznapokban, az okoseszközök világára adaptálva? Megannyi kérdés, amelyekre a magyar kultúra napi összeállításunk alanyai reflektálnak, keresik a válaszokat.
Keresztény közösségekben az egyházi ünnepek rendje, a népszokások és a természet ritmusa adtak keretet az évnek: megvolt az ideje az önfeledt ünneplésnek farsangkor, a befelé fordulás csendjének advent idején, a vasárnapi pihenésnek és hálaadásnak, a pünkösdi zarándoklatnak egyaránt. Szellemi örökségünk, a kultúra megtart és kereteket ad akkor is, amikor minden szétesni látszik, és úgy tűnik, mintha a világ rendje megbomlott volna. Nincsen különösebben nagy feladatunk, csak annyi, hogy vigyük tovább, formáljuk és gazdagítsuk azt az örökséget, amely csak gazdagabb és éltetőbb lehet, általunk.