Ünnepélyes beszédek, szavalatok és énekek nélkül kezdődött az idei tanév a legtöbb iskolában, és vannak, akik sajnálják, hogy így történt – főleg azok a szülők, akiknek gyermeke most megy előkészítő osztályba –, mások viszont helyeslik a pedagógusok tiltakozását a kormány intézkedéseivel szemben. 
Az oktatási rendszer finanszírozásának csökkentése, a tanítási órák számának és az osztálylétszámnak növelése, a tanárok órabérének csökkentése ugyanis olyan következményekkel jár, amelyekre enyhe kifejezés azt mondani, hogy „rontják az oktatás minőségét”. Mert az, hogy heti 18 helyett ezentúl 20 órát kell tartson egy tanár, a gyakorlatban esetenként azt is jelenti, hogy a magyartanár óráit két fizikaórával egészítették ki, de olyan pedagógus is akad, akinek három tantárgyat kellett elvállalni, s azok közül csak egy felel meg az ő szakjának. Ráadásul azok, akik eddig egy vagy két iskolában tanítottak, most akár három, négy iskola és település között ingázhatnak, hogy meglegyen a kiegészítésük. Vajon miről fognak tanulni azok a gyermekek, akiknek a magyartanár tartja majd a fizikaórát? Milyen órájuk lesz azoknak a tanulóknak, akikhez a nap végén egy olyan tanár érkezik, aki aznap már tanított két másik iskolában, és legalább ötven kilométert utazott? Az igazgatók órakötelezettségét is megemelték heti 4 óráról 10-re. Hogyan lesz ideje felkészülni az órákra, teszteket összeállítani és javítani stb. egy olyan tanárnak, akire – mondhatni – végtelen mennyiségű adminisztratív munka vár? Egyáltalán ilyen feltételek mellett ki fogja elvállalni az iskolaigazgatói feladatokat és szerepet?

Becslések szerint a tanítási óraszám növelése miatt 15 ezer pedagógusi állás szűnt meg: nemcsak arról van szó, hogy sokan nem folytathatják eddigi munkájukat, hanem arról, hogy hivatásukat nem végezhetik. Sokan közülük egyébként pályakezdők, olyan pedagógusok, akik csak pár éve tanítanak, akik a tanügyi rendszer minden viszontagságának ellenére döntöttek úgy, hogy itthon fogják oktani, nevelni a tanulókat, nem máshol. Több tízezer pedagógus adta le idén áprilisban a versenyvizsgához szükséges, gondosan összegyűjtött iratait, majd májusban teljesítették a gyakorlati próbát – vizsgatanítást –, aztán készültek, tanultak, majd júliusban részt vettek a négyórás versenyvizsgán, hogy aztán augusztusban kiderüljön, hogy alig maradt néhány a korábban meghirdetett állásokból.
És azoknak, akiknek mégis sikerült néhány órát kapniuk, de nem jött ki a fél katedrájuk sem, szembe kell nézniük a megalázó ténnyel, hogy heti egy óráért mindössze 22 lejt fognak kapni, holott egy szakképzetlen munkás minimális órabére is 24 lej. Az a tanár, akinek még fél katedrája sem lesz idén, de ingáznia kell, jó eséllyel a tanári fizetését az utazásra fogja költeni.
Nőtt a hivatalos osztálylétszám is: aki tanít, az tudja, hogy a 24–26 tanuló is sok, de most 34–35 fős osztályok is lehetnek. Márpedig olyan osztályokról van szó, amelyben van éles eszű, jó tanuló, de figyelemzavaros, sajátos nevelési igényű is, illetve jómódú családból származó gyermek és hátrányos helyzetű is, akiknek folyamatosan fenn kell tartani az érdeklődését. Teszi majd ezt egy olyan tanár, aki egyébként matematikára szakosodott, de most heti két órában történelmet is tanít – ezt két külön iskolában –, és egy tanóra alatt össze kell foglalnia az első világháború legfontosabb történéseit…
Ezért is mondja jogosan a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének vezetője, hogy mindez megalázó a pedagógusoknak. És ezért is mondják, hogy romlik az állami oktatás minősége, ami miatt valószínűleg egyre nagyobb lesz az igény a magániskolákra, amit, ugye, nem mindenki engedhet meg magának, pontosabban a gyermekeinek. A legeslegrosszabbul talán nem is a tanárok, hanem a tanulók járnak – akikről egyébként a legkevesebb szó esik a tanügyi diskurzusban.