… kicsoda ellenünk? – vágják rá bizonyára sokan a folytatást a címben idézett bibliai mondat befejezéseként. S hogy miért jutott a tegnapi fagyos vasárnap délelőtt ez az eszembe? Elmondom. A magamfajta futballkedvelő – elismerve a szünet nélkül zakatoló topbajnokságok érdemeit, amiért folyamatosan ellátnak bennünket színvonalas meccsekkel – tűkön ülve várja, hogy útjára induljon a labda a hazai pályákon is. Rövid pihenő után végre újra élet költözik az FK Csíkszereda stadionjába is, az első élvonalbeli idényüket töltő piros-feketék folytatják a bajnokságot, ha úgy tetszik, tovább írják a sporttörténelmet a Hargita aljában.

De térjünk vissza a tegnapi fagyos délelőttre! Az utóbbi hónapokban reformátusként abba az érdekes helyzetbe kerültem, hogy elsőáldozásra készülő fiammal hetente egyszer, olykor többször is katolikus szentmisén veszek részt. Félreértés ne essék, nem esik nehezemre, korábban is rendre szorgalmaztam ezeket az alkalmakat, mondván: jó érzés egyórányi Istenhez fordulás ebben a kaotikus, elkorcsult világban. Tudom, hogy az Isten felé fordulás nincs miséhez, templomhoz kötve, de ezek az alkalmak jó lehetőséget adnak emberi találkozásokra is.
Tegnap örömmel fedeztem fel a templom padjában az FK Csíkszereda vezetőedzőjét. Bár tudom, hogy ha lehetősége van rá, rendszeres résztvevője a szentmiséknek, a tegnapi alkalom mégis különlegesnek számított a szememben: a csíkiak ugyanis délután pályára léptek a bajnoki folytatásban. Az, hogy vezetőedzőjük fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a délelőtti misén, érdekes gondolatsort indított el bennem, rögvest tudtam, erről fogok írni.
Számomra ez ugyanis jelzésértékű, azt jelenti: hiszünk Istenben, bízunk abban, hogy a támadások tengerében sem vagyunk egyedül, hogy magasabb erők is egyengetik utunkat, hogy velünk az Isten. Hadd tegyek itt egy zárójelet: említettem reformátusságomat, s megjegyzem, a címben idézett jelmondatot a Magyarországi Református Egyház és az Erdélyi Református Egyházkerület is használja, valamint sok helyi gyülekezet és intézmény címerén is megtalálható mint hitvallási jelmondat.
Az Istenhez való ragaszkodás egyben üzenet is. Üzenet mindazoknak, akik Mongóliáig zavarnának, akik barbár, kutyafejű magyar hordáknak neveznek. Üzenet, amelyben azt fogalmazzuk meg: mások, nem többek, nem jobbak, de mindenképpen mások vagyunk, mint ti, akik hétről hétre acsarkodva, gyűlölködve fogadjátok játékosainkat. Mások vagyunk, mint ti, akik meggyalázzátok, leszaggatjátok jelképeinket, kifütyülitek himnuszainkat. Mások, mint ti, akiket a harag, a butaságból fakadó zsigeri utálat vezérel, amikor ostoba rigmusaitokat ordibáljátok gyermekeink füle hallatára.
Nem vagyunk szentek, nem vagyunk hibátlanok, sőt sokszor még egyszerűen jók sem tudunk lenni, de abban biztos vagyok, hogy mindarra, amire ti képesek vagytok vak gyűlöletetekben, mi sohasem lennénk képesek. Mert van bennünk tartás, visszatartó erő, és nem utolsósorban velünk az Isten. És ha velünk van, akkor kicsoda lenne ellenünk?