Érdekes adatsorral találkoztam az egyik hírportálon: az Országos Statisztikai Intézet elemzése megerősített abban, amit eddig is sejtettem, hogy a kitelepedő erdélyiek többnyire Németországot, az erdélyi magyarok főként Magyarországot választják ideiglenes vagy végleges lakóhelyül; ezzel szemben a moldvaiak – köztük a csángómagyarok is – többnyire Olaszországot választják célországnak, míg a déli megyék lakói inkább Spanyolországban telepednek le. A románok körében érthető a déli, latin nyelvű államok iránti érdeklődés – a nyelvi rokonság megkönnyíti a nyelvtanulást, s ezáltal könnyebben megy a beilleszkedés is. Érthető az erdélyiek vonzódása a német nyelvterület iránt, ugyanis több a kulturális kapcsolódási pont, noha ma már sokkal kevesebben beszélik a kelet-közép-európai térségben a német nyelvet, mint egy-két évtizeddel korábban, ma már inkább az angol a nyelvi különbségeket és kommunikációs gátakat áthidaló nemzetközi nyelv. Érdekes, ugyanakkor meglehetősen furcsa tapasztalat, hogy nemcsak külföldön, hanem itthon is: a tömbvidékről például Kolozsvárra érkező magyar fiatalok angolul társalognak román barátaikkal, míg el nem sajátítják a beszélt román nyelvet annyira, hogy megértsenek másokat és megértessék magukat. Az idézett forrás szerint az „ideiglenesen külföldön tartózkodó” román állampolgárok bő kétharmada négy országban él: negyede Olaszországban, közel ötöde Németországban, 12 százaléka Spanyolországban és 6 százaléka Franciaországban. Kíváncsi lennék, hányan tartózkodnak életvitelszerűen az Egyesült Királyságban, ugyanis tágabb ismeretségi körömből nagyon sok fiatal és középkorú költözött a szigetországba. Mint ahogy arra is kíváncsi lennék, hogy hány erdélyi magyar tartózkodik Magyarországon, élve az egyszerűsített honosítási eljárás biztosította lehetőségekkel.

A portál hivatkozik egy másik, a külföldön élő románokért felelős kormányhivatal bő két évvel ezelőtt készített felmérésének eredményeire is, ezek szerint a külföldön tartózkodók négyötöde munkavállaló, 6 százaléka vállalkozó, s közel annyi tanulmányait végzi. A felmérés arra is kitért, hogy a külföldön élők bő harmada térne vissza az országba az elkövetkező öt-hat esztendőben. A külföldön dolgozók segítik itthon maradt családtagjaikat, kétharmaduk rendszeresen küld haza pénzt szüleinek, gyermekeinek, házastársának vagy más rokonoknak.
Tehát a kint élők bő harmada térne haza. Ez azt jelenti, hogy közel kétharmada (egyelőre?) kint maradna. De nem tudjuk pontosan, hogy valóban hány román állampolgár él külföldön, csak becslések vannak a számukról. S azt sem tudjuk, hogy a kint élő román állampolgárok közül hányan magyarok, ők hol élnek, és milyen hazatelepedési szándékaik vannak. Holott jó volna tudni végre: hányan vagyunk? Hányadán állunk? Csak ezek ismeretében lehetne felelősen jövőt tervezni. Míg nincsenek megbízható adataink, a nyilvánosságra került számsorok haszna megkérdőjelezhető, legfennebb érdekesek…