Romániában átlagosan mintegy 55 ezer gyermek éli mindennapjait szülei nélkül, mert azok külföldön dolgoznak, közülük nagyjából tízezer esetben apa és anya is távol van az év jelentős részében. Három gyermek közül csak egy találkozott a szülőkkel ezen a nyáron, a kint dolgozók nagy része anyagi nehézségek, kevés szabadság miatt nem tudott hazajönni, mert az út sokba kerül, mert húsvétkor már voltak, és legközelebb majd karácsonyra térhetnek haza egy pár napra. Az érintett gyermekek csak nagyjából tíz százaléka mehetett a nyáron külföldre, hogy a család együtt legyen. Az itthon maradt gyermekek 22 százaléka számol be arról, hogy gyakran szomorú, három százalékuk aggódik, valamivel több mint egy százalékuk vallja dühösnek magát, 26 százalék közömbösnek tűnik, többnyire azért, mert már beletörődött a helyzetbe. A kint dolgozó szülők több mint háromnegyedének pedig a legnagyobb kihívást a gyermekükkel való érzelmi kapcsolattartás jelenti. 

Az adatok a Mentsétek meg a gyermekeket egyesület friss felméréséből származnak. A hazai civil szervezet rendszeresen felhívja a figyelmet erre a társadalmi jelenségre, amely rengeteg kockázatot rejt magában, a gyermekek oldaláról nézve a gyenge tanulmányi eredményektől, korai iskolaelhagyástól kezdve a magatartásproblémákon át a depresszióig, öngyilkossági kísérletekig és a függőségekbe menekülésig. Mert a belső megélés az, hogy elhagyták, elutasították őt, még akkor is, ha megmagyarázzák neki, hogy miért történik mindez. Vigyázhat itthon bárki a gyermekre, lehet bármennyire is jó ez a kapcsolat, a szülők tartós hiánya traumatizáló lehet, hosszú távú kötődési, alkalmazkodási elakadásokat okozva. Ne vigasztaljon minket, hogy a gyermekek egy része beletörődött a helyzetébe, mert ez az állapot már arról szól, hogy feladtak minden reményt, hogy a szüleik érzelmileg elérhetők és jelen legyenek életükben. Ez egy emocionálisan kiüresedett, fásult állapot, ami önveszélyes cselekedetekbe, káros viselkedésminták kialakulásába torkollhat. 
Paradoxon a javából, hogy a szülők többnyire a családért vállalnak jobban fizető külföldi munkát, hogy a gyermeküknek jobb jövőt biztosíthassanak. Eközben az érzékeny korban hátrahagyott gyermektől épp a jobb jövőbeli élethez szükséges érzelmi biztonságot, alapvető pszichológiai szükségletek kielégítésének lehetőségét veszik el… A fényes jövő helyett nagyobb az esély az elkallódásra…
A Mentsétek meg a gyermekeket egyesület most épp erre, a hátrahagyott gyermekek érzelmi szükségleteire irányítja a figyelmet egy tudatosító kampányban, pszichológiai és jogi tanácsadást, szülőedukációt ajánlva fel az érintetteknek. „Hívd fel naponta! Egy egyszerű videóhívás is jelzi, hogy szereted őt” – mottóval a napi kapcsolattartás nélkülözhetetlenségét hangsúlyozzák.
A román civil szervezet akciói nem igazán érnek el hozzánk, a székelyföldi magyar közösségekbe, de hátrahagyott gyermekek közöttünk is élnek. Nem is kevesen. Úgy gondolom, hogy jóval komolyabban kellene foglalkozniuk az iskoláknak, a helyi közösségeknek, önkormányzatoknak ezzel a jelenséggel. Nemcsak statisztikát kéne vezetni róluk, mert minden gyermek sokkal több egy számnál. Figyelni kéne rájuk, támogatni őket, látni, érteni, hogy hogyan élik meg a helyzetet, és – leginkább – észrevenni, valamint szakszerűen beavatkozni, ha baj van. A szüleiket pedig megpróbálni bevonni valamilyen módon a rendszeres kapcsolattartásba, online, telefonon akár.
Gondoljuk csak el, ezek a gyermekek életük fontos pillanataiban is hiányolják a szülőket: nincsenek itthon a születésnapon, egy fontos versenyen, szereplésen, akkor sem, ha betegek, orvoshoz kell menni, tanévzáróra, tanévnyitóra is nélkülük jönnek, miközben a társakat anyuka, apuka kíséri. Remélem, hogy lassan kikopik a gyakorlatból az, hogy az első tanítási napon megkérdezze a pedagógus, hogy ki hol nyaralt, hová utazott a nagyvakációban. Mert sokan, nagyon sokan vannak, akiknek nemhogy a nyaralás, de a szülőkkel való együttlét is luxus.