Népstadion metrómegálló, este nyolc óra – Püspökladány vonatállomás, hajnali három. A kettő között eltelt időről barátomnak az égvilágán semmilyen emléke nincs, pedig ott volt aznap este a Népstadionban 1998 októberében megrendezett magyar–román Európa-bajnoki labdarúgó-selejtezőn. Rendszerint minden magyar válogatott meccsen ott voltunk, holott akkoriban még nem volt divat szelfizni, mint manapság a Puskás Arénában. Általában vonattal blicceltünk Segesvártól Budapestig és vissza, otthonról vitt tábla szalonnát és pityókás kenyeret majszolva két napig, hozzá pedig értelemszerűen szilvapálinkát. Étvágycsinálónak, fertőtlenítőnek, mondhatnám, de az igazi ok a meccshangulat fokozása volt, elvégre a stadionban nem árultak szeszes italt. Azazhogy egyszer mégiscsak árultak, be is mondta a hangosbemondó, ám mire többezredmagammal ostrom alá vettem volna a büfét, a barátom már jött felfelé a lépcsőn, fitymálóan legyintve: alkoholmentes...

Érthető, hogy egy ilyen trauma után a következő meccsre felkészültebben érkezett, az úton – folyamatosan – meg-meghúzta a pálinkásbutykost, aminek az lett az eredménye, hogy utolsó emléke a metrómegálló, s arra sem emlékszik, hogy adott pillanatban egy egész szektort vezényelt félmeztelenül, miközben az „I wanna be with you, baby” kezdetű slágert énekeltette a publikummal. Hrutka János 83. percben szerzett egyenlítő góljára már csak azért sem emlékezett, mert olyan mélyen aludt a széksorok között, hogy harmincezer torokból üvöltött „góóól!” csatazaja sem ébresztette fel, így aztán Püspökladánytól hazáig mesélhettem neki a meccsen történteket.

Eszembe jutnak a sepsiszentgyörgyi drukkerek is, akik a Sepsi OSK akkor még másodosztályos meccse előtt a stadion környéki kocsmákban otthonról vitt, nulla százalék alkohol címkéjű üvegekbe csapoltatták a sört, a razziázó csendőröknek pedig szívélyesen nyújtották az üveget, mondván, kóstolják csak meg, igyanak bátran kettőt-hármat, meglátják, kutya bajuk sem lesz – nyilván egyik rendfenntartó sem kockáztatta meg, hogy ne adj’ isten szeszes italt fogyasszon szolgálatban.
Romániában a Hivatásos Labdarúgó Liga egykori elnöke, Dumitru Dragomir kezdeményezésére tiltották be az alkoholfogyasztást a stadionokban. A 4-es törvény néven elhíresült rendelet enyhítésére dolgozott ki módosítást a volt labdarúgóból lett parlamenti képviselő, Ciprian Paraschiv, ami többek között tartalmazza azt is, hogy a stadionokban lehessen alacsony alkoholtartalmú italokat fogyasztani. Hiába a kezdeti széles körű politikai és civil támogatottság, a kormány negatívan véleményezte a módosítást, amely azóta is a képviselőház valamelyik bizottságában kallódik, mi több, újabban színre lépett Ionuț Stroe is. A volt sportminiszter javaslata, hogy a stadionokban lehessen szeszes italt fogyasztani, de kizárólag a páholyokban – értsd: a VIP-ben ingyenjeggyel pózoló politikusok például sörözhetnének – vagy az arra kijelölt helyeken, vagyis a szurkoló választhat: vagy a meccset nézi, vagy a büfében sörözik. Ez egyébként így működik a korábbi évtizedekben balhéiról elhíresült angol bajnokságban is, miközben a „fritzek” kezükben sörrel a lelátóról követhetik a Bundesliga meccseit.

Az alkoholfogyasztás kérdése a futballstadionokban régóta megosztja a közvéleményt. A korlátozott alkoholfogyasztás mellett szólók egyik legerősebb érve a „meccsnap-élmény” teljessége, hiszen a stadion közösségi találkozóhely is, ahol a sör ugyanúgy hozzátartozik a hangulathoz, mint a rigmusok, a zászlók. A Bundesliga példája gyakran kerül elő: Németországban a lelátón történő sörfogyasztás évtizedek óta természetes, mégsem jár együtt kezelhetetlen erőszakkal, mi több, a klubok jókora pluszbevételre tesznek szert a büfék forgalma után. Az ellenérvek rendszerint arról szólnak, hogy az alkoholfogyasztás és a rendbontás közötti kapcsolatot nem lehet figyelmen kívül hagyni, ami igaz is, ám akkor miért van hadseregnyi rendfenntartó a meccseken?

Hogy mi lesz az ominózus rendelet sorsa Romániában, azt nehéz megjósolni, én mégis látok némi esélyt a stadionbéli mérsékelt alkoholfogyasztás engedélyezésére, elvégre ebben az országban nagy hagyománya van az „úgy csináljuk, hogy mindenkinek megérje” elvnek… S ha kulturált keretek között lehet majd sörözni a stadionokban, akkor bizonyára kevesebben lesznek azok, akiknek majd utólag kell elmesélni a mérkőzésen történteket…