Autóval eregelünk a Sóvidék felé. Eregelünk csupán, mert esik az eső, azaz csúszós lehet az aszfalt, no meg álmosabb az ember. Valami más is lehetett a levegőben – az orvosmeteorológus lehet a megmondója! –, mert a szokásosnál több furán vezető sofőrrel találkozhattunk a néhány tíz kilométeres, bő órát tartó út során. Előttem egy citromos fiatalember araszolt menyecskekorú járgánnyal. Előtte egy kamion cammogott felfelé a kapaszkodón. Én is voltam tanulóvezető – s lehet, hogy az vagyok mind a mai napig! –, így hát türelmesen vártam a pillanatot, amikor biztonságosan megelőzhetem. 

Mögöttünk gyűlni kezdett a kocsisor, s nőtt benne a türelmetlenek száma is, legalábbis láthattam a visszapillantó tükörben, hogy minduntalan kidugja valaki az autója orrát, keresve az előzés lehetőségét. De hol záróvonal volt az úttesten, hol meg szemből érkeztek tömött sorban az autók, így mindenki maradt szépen a helyén. Azaz szinte mindenki, ugyanis egy adott pillanatban láttam, amint egy autó – talán a harmadik lehetett mögöttem – balra jelzett és előzésbe kezdett. De láttam azt is, hogy a szemközti sávon érkező autó túl közel van ahhoz, hogy az előzésbe kezdett autó befejezze a manővert, már a kamion mellé ért. És hiába próbált fékezni, besorolni a kamion mögé, túl nagy volt a sebessége és túl kevés a rendelkezésére álló idő és távolság. A balesettől – azaz a frontális ütközéstől – a kamionos és a szemből érkező autós lélekjelenléte mentette meg, mindketten lehúzódtak a padkára, amennyire csak lehetett, így a hazardírozó sofőr megúszta. Remélem, hogy egy kis ijedtséggel, de annál több tanulsággal maradt. 

Olvasom, hogy a hét végén a rendőrök összehangolt akció során igyekeztek kiszűrni a forgalomból a gyorshajtókat, az ittas vezetőket, a szabálytalanul közlekedőket, a nem megfelelő műszaki állapotban lévő járműveket, több száz bírságot állítottak ki és több száz hajtási igazolványt és műszaki engedélyt vontak be. A szinte bajt okozó autósra gondolva helyeslem a rendőrség eljárását, az elővigyázatosság sok életet menthet meg és gátat vethet az anyagi károk keletkezésének is. Tény azonban, hogy a közúti infrastruktúra bővítése, korszerűsítése messze elmaradt a társadalmi valóságtól: közútjainkat nem ennyi autóra, nem ilyen mértékű forgalomra tervezték, építették; hiányoznak a településeket elkerülő utak; kevés a többsávos, gyorsforgalmi út; foghíjas az autópálya-hálózat; ráadásul a tél rendszerint alaposan megdolgozza közúthálózatunkon az aszfaltréteget, a semmiből előbukkanó kátyúk sokakat elbúcsúztattak jobbik esetben a dísztárcsától, de van, akinek a gumiabroncsa bánja a kátyúba való csapódást. Ráadásul mindenki ideges, mindenki türelmetlen, kevés figyelmet szentelünk a forgalom többi résztvevőjének: nem törődünk a kedvező időjárás hatására megjelent kerékpárosokkal, motorbiciklisekkel, sem a gyalogosokkal, akik éppen olyan figyelmetlenek, türelmetlenek és idegesek, mint az autósok, csak éppen sokkal sérülékenyebbek, mint a bádogdoboz biztonságában ülő társaik. Tehát, kedves útitársak: kisebb mellényt, kisebb egót, nagyobb figyelmet és türelmet. A bizonytalan kimenetelű száguldás helyett pedig válasszuk a biztonságos eregelést…