Az elmúlt napokban – egy újabb hullámban – mesterséges intelligencia által készített karikatúrák lepték el a közösségi oldalakat. Ezeket a tartalmakat már nem kihívás előállítani: sok olyan internetes felület létezik, ahol néhány mondatban megadhatjuk, milyen képet szeretnénk látni, feltöltünk egy fényképet magunkról, és a mesterséges intelligencia pillanatok alatt elkészíti az eredményt. Így készült el rólam is egy ilyen kép: a kollégám azt kérte, hogy a Szent Anna-tónál egy fiatal újságíró kék farmernadrágban, fekete felsőben, mikrofonnal a kezében interjút készítsen egy medvével. A végeredmény meglepően valósághű lett.

Ugye, micsoda jó buli! Legalábbis első látásra. Ám elég csak egy kicsit visszalapoznom az emlékeimben, és máris eszembe jut az elmúlt évekből pár tucat adathalász- és vírustörténet. Ennél is ijesztőbb azonban, hogy mennyire könnyen manipulálhatóvá vált a valóság. Bár a különféle kép-, videó- és hangszerkesztő programok megjelenése óta ez a jelenség nem új keletű, ma már sokkal egyszerűbben hozzáférhető bárki számára.
Gondoltunk-e arra, hogy elég egy rosszakaró, és ugyanúgy, ahogy rólam készült egy kép, bárkiről készülhet akár kompromittáló „fotó” vagy „felvétel”, ami aztán villámgyorsan szétterjeszthető a világhálón? Az ilyen kép könnyen eljuthat a munkahelyünkre, egy féltékeny házastárshoz, egy bántalmazó osztálytárshoz, és a sort tetszés szerint lehetne folytatni… 
Nemrég jelentette ki Raed Arafat belügyi államtitkár, hogy a közösségimédia-hálózatok komoly kockázatot jelentenek a gyermekek és a serdülők számára, és szerinte ideje, hogy a törvényhozók felelősséget vállaljanak egy olyan jogi keret megteremtéséért, amely korlátozza a 15–16 év alattiak hozzáférését ezekhez az online platformokhoz. És valóban: ideje lenne.
A kijelentésre reagálva sokan azt is megjegyezték, hogy nemcsak a fiatalok tartoznak a veszélyeztetett – s olykor veszélyes – korosztályok közé. Ebben is van igazság. Miközben a hagyományos sajtó háttérbe szorul, teret hódít az ellenőrizetlen felületekről érkező információözön. Ehhez a folyamathoz pedig sokan megfontolás és tudatosság nélkül asszisztálnak.
Visszatérve a mesterséges intelligencia által készített karikatúrákhoz: hány és hány felnőtt osztotta meg az elmúlt napokban a magáról készült rajzokat. Vajon hányan gondoltak bele abba, hogy ezzel „példát mutatnak” a gyermekeiknek? Ezek után hány gyermek fogja azt mondani: „Ó, anya, hagyj már az állandó szekálással, a múltkor rólad is volt fotó az interneten”?
És nemcsak a gyermekekről van szó. Az idősebbek is gyakran osztanak meg négy-öt évvel ezelőtti, aktuálisnak tűnő cikkeket, anélkül, hogy bárki megnézné, mikor és hol jelentek meg, ki írta őket, és milyen kontextusban tálalták a témát. És még nem beszéltünk a „biztos forrásból” származó világvége-hírekről,a „leghatékonyabb” gyógymódokról vagy a „legszentebb” imádságokról.
Úgy vélem, a mesterséges intelligencia nem feltétlenül veszélyes, de az ellenőrizetlen lelkesedés annál inkább. Amíg gondolkodás nélkül töltünk fel arcokat, adatokat, információkat, addig nemcsak algoritmusok formálják a valóságot, hanem a saját felelőtlenségünk is. A tudatosság nem extra óvatosság, hanem alapkövetelmény, a példamutatás pedig nem szlogen, hanem napi gyakorlat. Kritikai gondolkodás nélkül minden „csak egy vicc”, egészen addig, amíg egyszer komolyra fordul. És akkor már késő lesz magyarázkodni, hogy mi „csak kipróbáltuk”.