Minap egy régi ismerősöm keresett meg, hosszú idő után kereste fel ismét az országot, ezen belül a Székelyföldet. Elismerően bólogatott, mondván, hogy jelentős mértékű fejlődést tapasztal: sokat javult az utak állapota, jobb minőségű a gépkocsipark, szebb lett a településkép, korszerű új építésű ingatlanokat emeltek sok helyen, bővültek a szolgáltatások, az emberek jólöltözöttek, jobban állunk a digitális kommunikáció terén. Kissé kételkedve fogadtam elismerő szavait, de be kellett látnom, hogy igaza van: valóban sokat változott az ország s benne szűkebb térségünk röpke két, két és fél évtized alatt, falvaink egyike-másika simán felveheti a versenyt a szomszédos országok korábban irigyelt térségeivel. Nehezemre esett igazat adni neki, mert már országos összehasonlításban is a lemaradás volt eddig szembetűnő számomra, az a tény, hogy korábban szegénynek tudott és mondott térségek húztak el mellettünk, sötét árnyékot vetett az itteni tagadhatatlan változásokra. Ismerősöm máris sorolta, hogy negyedszázaddal ezelőtti ittléte során még makadámutak vagy poros szekérutak voltak a falvaink többségében, csak a főutat borította aszfalt – ha magasabb besorolású, jelentős út haladt át rajta. Megemlítette, hogy még ha vezetékes víz volt is a települések zömében, hiányzott a csatornahálózat, a szennyvíz többnyire a kert végébe ásott ülepítőbe gyűlt, majd a legközelebbi patakba folyt. S arra is felhívta a figyelmemet, hogy sokat javult a közvilágítás, szebbek és jobban felszereltek az iskolák, tanintézetek, ráadásul számos településen még a határba vezető utak is aszfalttal burkoltak. S azt is hangsúlyozta, hogy sokkal jobb a mobilszolgáltatáshoz való hozzáférés és sokkal nagyobb a digitális technika használóinak aránya, mint a szomszédos országok bizonyos térségeiben, még akkor is, ha a digitális kompetenciák terén messze elmaradunk másoktól. Igazat adtam neki, valóban sokat lépett előre a mi térségünk is, de az is igaz, hogy más térségek fejlődése sokkal átfogóbb volt, s míg mifelénk a közberuházások, állami befektetések hozták a nagy változást, a magánberuházások, a gazdasági jellegű befektetések mértéke alacsonyabb, mint másutt. A létkörülmények javultak, falun is ugyanolyan – ha nem magasabb – kényelmet lehet biztosítani, mint városon, javult az egészségügyi és oktatási szolgáltatások minősége és az e szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a munka- és kereseti lehetőségek azonban nem állnak arányban a szükségletekkel. Ezt fejeli meg a konfliktusokkal terhes politikai és társadalmi élet, ezt tetézik a kisebbségi lét kihívásai, a divat kényszere mellett érveket szolgáltatva a munkaképes lakosság elvándorlásának. Egyetértek ismerősömmel abban, hogy nagymértékben megváltozott körülöttünk a világ, többnyire az önkormányzatok előtt nyílt lehetőségeknek köszönhetően – és főleg ott, ahol az önkormányzati vezetők élni tudtak ezekkel a kínálkozó alkalmakkal –, viszont ő is elismerte, hogy mindez szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy az ember jól érezze magát szülőföldjén.