A külhoni magyarság egyik legfontosabb elmúlt évi rendezvénye volt a Magyar Diaszpóra Tanács októberi ülése. Magam is mindig szívesen veszek részt a találkozón, mivel a küldöttek közül na­gyon sokat ismerek, s hamar elröppen az ott töltött idő. Ezúttal két vendéggel, Ilosvay-Egyed Katalinnal, az ausztráliai New South Wales-i Magyar Szövetség elnökével és régi kedves kan­adai barátommal, Szabó Lászlóval, a Calgaryi Magyar Kultúregyesület elnökével készítettem rövid interjút.

(I. K.) „Mint látja, talán én vagyok a legidősebb tagja a tanácskozásnak, viszont örömmel szá­molhatok be arról, hogy nálunk elég erős a fiatalítás, mind az iskolákban, mind pedig a cserkészetben. A fiatal pedagógusokból és cser­kész­vezetőkből kívánunk képviselőket behozni a Szövetségbe. Közöttük nagyobb szám­ban találunk újonnan betelepülteket. A szer­veze­tünk kiterjedt tevékenységet folytat, alá tar­toznak az iskolák, az egyházak, a Szent Erzsé­bet Idősek Otthona, valamint a Caritas. A fiatalok őrzik szüleik nyelvét, jó példaként tudom idézni azt a családot, ahol a nagyszülők cserkészvezetők voltak, egyik gyermekük is majdnem, hogy a táborban született. Mind a négy gyerekük aktív tagja a csapatnak, s szépen beszélnek, s érettségiztek is magyarul. Nagyon sokan találják hasznosnak a magyar útlevelet. Magyarország is gazdagodott szá­mos, Ausztráliában született fiatallal, akik Magyarországon tanultak, pár­kapcsolatok alakultak ki, s úgy döntöttek, otthon folytatják életüket.”
Szabó Lászlóval 2015-ben találkoztam Cal­garyban, s az eltelt évtizedről kérdeztem. Calgary és környékén mintegy tizennyolcezer magyar él, ebből mintegy hatszáz vesz részt aktívan a programokon. „A Covid ugyancsak padlóra vitt minket, olyannyira, hogy három évvel ezelőtt még nem láttam a jövőnket. A pandémia végén beindult az élet, s a programokat tekintve, már megközelítjük a korábbi szintet. Calgaryban alakult egy új színház, ami negyvenéves ha­gyományt követ, s Vancouverből, egy színésznő s egy színdarabíró személyében kaptunk hoz­zá támogatást. Fiatalok csatlakoztak a kez­deményezéshez, s a próbákra sem kellett sokáig várni, s novemberben már a második előadást tartották.  A fiatalok fele már itt született, a másik része Magyarországról érkezett. A tánccsoportok is feléledtek, két tánccsoport­ról tudok beszámolni: a Vadrózsában mintegy tizennégyen táncolnak, a gyermekcsoport mun­kájában – ami egyben egy népművészeti mű­hely is – harmincöten vesznek részt. Egy ma­gyar lány, Kis Anna Borbála a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében érkezett hozzánk, lelkesen és profi módon irányítja munkájukat, s a kézművesség is közel áll hozzá. A cserkészet hatvanöt gyereket számlál, s a »munkanyelv« a magyar.”