Kedves Olvasóm! Íme, megszólítottalak, köszönettel el­fo­gadom az érdeklődésedet… Ez vajon már meghallgatásra méltó homlokírás, homlokszó? A homlokírás vagy hom­lokszó valamely könyvben ajánlást, elöljáró beszédet, be­vezetőt jelentett régebbecske.
Az emberek szeretik önmagukról elnevezni a körülöttük lévő dolgokat, így lesz aztán emberszabásúvá az is, aminek formája messze áll az emberi alaktól. Példának okáért a könyv is. Itt van mindjárt a fent említett homlokszó, meg aztán sok más, köztük az őrszó vagyis a latin custos. Ez régi nyomtatványokban és kéziratos kódexekben is megjelent a lap alján: a következő oldal első szava volt, és éberen vigyázott a folytonosságra.

Az őrszó akkor veszítette el a jelentőségét, amikor kitalálták a lapok számozását. Ezt a korszakalkotó felfedezést a neves 15. századi velencei nyomdásznak, Aldus Manutiusnak tulajdonítják, aki a modern könyvnyomtatás úttörője volt, és elsőként vezette be az oldalszámozást a könyveiben. Ez az adat minden nyomdatörténeti kézikönyvben megtalálható.
A kézikönyv egy adott szakterület összefoglalója, ál­talában több is van belőlük, és kézikönyvtárrá egyesülnek. Már csak kézikönyvek lakója a vakbetű is. Sok más technikai részlet mellett ez is Gutenberg találmánya. Gondja volt a tökéletesen egyenes margóra, nemcsak a könyvkötés miatt, hanem minden nyomtatott oldal önálló szépségéért is, ennek eléréséhez úgynevezett réselőket és vakbetűket használt, amelyeknek beszúrása nemcsak a szóközöket biztosította, hanem a segítségükkel el lehetett érni a margók egyenes vonalát is. Ez lett a szabályos könyvoldal képe mind a mai napig.
A könyv legfontosabb formai eleme a gerinc, az a rész, ahol a könyv lapjai össze vannak kötve, és amely a könyvtestet a borítóhoz rögzíti. Amikor a könyvet besorolják a többi könyv közé a könyvespolcra, ennyi lesz látható belőle. Jellemzői közt hangsúlyozzák, hogy a gerinc lényegében a könyv „arca”, és minden fontosat közöl a könyv tartalmáról: a kiadvány szerzőjének nevét, a mű címét, többkötetes könyvek esetében a kötetszámot. A gerincen található szöveges tartalmakat minden esetben lentről felfelé haladva helyezik el, így a polcra állított könyv gerincének szövegét így lehet elolvasni.
A védőborító behajtott oldalaira is kerülnek nyomtatott szövegek, a fülszövegek, amelyek általában röviden is­mertetik a szerzőt és/vagy a könyvet.
A könyvet olykor valamilyen fontos információt tar­talmazó haskötővel is elláthatják. Helytörténeti adalék, hogy 1990-ben Csíkszeredában hirtelen megjelentek a köny­vesboltokban a „tiltott könyvek szabadon” feliratú has­kötővel azok a könyvek, amelyek az előző években til­tólistára kerültek, és zúzdába kellett volna küldeni őket, ehelyett becsomagolva a raktárban maradtak várva a „feltámadást”.
Ha kinyitjuk a könyvet, találkozhatunk az élőfejjel vagy fejléccel. A könyv oldalainak felső részén „szalagszerűen” helyezkedik el ez a szövegsor, amelyet különféle elemekkel, logóval, díszítő vonallal, elválasztóval is kiegészíthetnek. Ez többnyire a szerző nevét, az adott fejezet címét tartalmazza.
A lábjegyzetek azok az oldal alján megjelenő meg­jegyzések, amelyek a főszöveget egészítik ki, ma­gyarázzák meg, vagy éppen valamilyen dokumentum, idézet stb. for­rását mutatják be. Ezeket a megjegyzéseket minden eset­ben sorszámmal jelölik meg, többnyire rövidek, lényegre törőek.
Homlokírással kezdtem, Baróti Szabó Dávid Kisded szótára szerint (2. bővített kiadás. Kassa, 1792), ő talán mondaná, a többi is csak kordébeszéd, mert annyira, de annyira tartósítottan divatjamúlt, hogy bolondság vele foglalkozni. Na és azt sem tudjuk, milyen a kordé, akkor milyen lehet a kordébeszéd. A Kisded szótár szerint hiábavaló.