Mikor ezeket a sorokat írom, Iránban már legalább két hete tüntetések zajlanak. Az elégedetlenség Teheránból indult, de nagyon hamar szétterjedt az egész országra. Közvetlen ki­váltó oka az iráni pénz, a riál mély­repülése, azaz a hatalmas infláció és annak következményei, amihez természetesen a mélyben sokakban társul a szabadságvágy. A kormány egyre erőszakosabban lép fel, és erre buzdít a vallási vezető ajatollah is, bár a miniszterelnök kérte az erőszak mellőzését. Úgy hírlik, több száz, de lehet, már több ezer halálos áldozat van, nagy részük a felkelők közül kerül ki, bár egyre nehezebb hiteles informá­ció­kat szerezni, miután a hatóságok blokkolják az internetszolgáltatást, ezzel gyakorlatilag elvágva az országot a világtól. 
Nehéz szívvel gondolok vissza az ott töltött időre, hisz nagyon jól éreztem ott magam, mert bő kilenc hónappal ezelőtt egy tiszta, rendezett, barátságos emberekkel teli Iránban voltam, ahol ha leültem egy percre, máris mosolygós hölgyek üdvözöltek országukban, néha a férjükkel együtt: Welcome! Where are you from? (Isten hozta! Honnan jött?), aztán fotózkodtak velem lelkesen, és érdeklődtek, tetszik-e a városuk, az országuk, és mit láttam eddig. Én mindig őszinte elismeréssel válaszoltam, mert tényleg sok szépséget rejt ez az ország.
Az Iránnal való ismerkedésünk a fővárossal kezdődött, szinte azonnal, ahogy földet értünk. Fáradtak voltunk egy repüléssel és várakozással, átszállással, nagyon kevés alvással töltött éjszaka után, amit szerencsére a látnivalók sokszor feledtettek.

Teherán nevének eredetét nem ismerjük, bár több érdekes elmélet is létezik vele kapcsolatban. Valószínűnek tűnik, hogy már nyolcezer évvel ezelőtt is voltak ott kis települések. Sokáig nagy faluként tartották számon, míg a 16. században uralkodói székhely lett, fej­lődésnek indult, majd 1795-től Perzsia fő­városaként jelenik meg – máig.
Az elhelyezkedése nagyon szép: hófödte magas hegyek lábánál terül el. Tiszta és rengeteg a zöld: fák, parkok, virágok vannak benne, néhol futurisztikus építkezés és sajnos sokkal kevesebb régi látnivaló, mint amennyi eredetileg volt benne. Az egykori épí­tészeti szimbólumai sajnos az utolsó sah modernizáló elképzeléseinek es­tek áldozatul. Így az egyik legszebb épület, a Golesztán-palota (Virágok Palotája) épületegyüttes, amely a Kádzsár-dinasztia idején a sahok szék­helye volt, és egy kezdeti 16. szá­zadi építkezésre a 18. század végén, a 19. század elején épült, sem kerülte el sorsát. Szerencsére egy része, a palota megmaradt. Csodálatosan, rengeteg apró tükördarabkából (is) összeállított gyönyörű mozaikkal dí­szített tükörterme, de a máshol is megtalálható ilyen falai, oszlopos csar­­nokai, hatalmas kristálycsillárjai, színes ablakai mesés képet nyújtanak. Ma a világörökség részét képezi és múzeumként működik.
A Sah-mecset, amelyet a forradalom után átneveztek Imám-me­csetnek, 1810–1824 között épült, az utóbbi évszám látható a főbejárat felett. Ma a nemzeti örökség része. Építésekor Teherán legjelentősebb építészeti emlékművének tartották. Impozáns a hatalmas, csempézett kupolája. Alap­színe kívülről, akár a Golesztán-palotáé is, a világos terrakotta, mert abból épült, de mint a mecsetek és korabeli épületeik legtöbbjének, a díszítése gyönyörűen kidolgozott mozaik, amelyben sok türkiz és sárga is található, de legtöbb a kék, ami a harmónia, az éj nyugalma és a béke szimbóluma, egyben a természet fontosságát, a magasságot, spiritualitást is hirdeti. Talán még több kék kellene a mindennapokban.