– Egy harmincéves múltú szervezetet vezet, immár lassan négy éve. Mit jelent ez önnek, mi motiválta abban, hogy elvállalja ezt a tisztséget?

– Egyrészt hatalmas büszkeséggel tölt el, másrészt óriási felelősség. 2021. december 26. óta vagyok elnök, ez az egyik legmeghatározóbb dátum az életemben. Mindig is kerestem a kihívásokat, azt is mondhatnám, hogy kellően elvetemült vagyok egy ilyen szervezet vezetéséhez, ugyanakkor nem tudtam soha elengedni az ifjúsági szervezeti létet, annak ellenére sem, hogy már a középiskolában tudtam az utamat, amit követtem is: vegyészmérnök lettem, de az egyetemi éveim alatt is inkább hazajöttem Székelyudvarhelyre diáknapokat szervezni, mintsem Kolozsváron éljem meg az ottani diáknapokat résztvevőként. Az egyetemi éveim alatt is szoros kapcsolatban maradtam az Udvarhelyi Fiatal Fórummal, annyira meghatározta az utamat, hogy az egyetemi munkámat is a szervezetnek köszönhettem. A világjárvány idején, végzős egyetemistaként gyakorlatilag az UFF-irodában éltem az életem, ott tanultam, onnan vizsgáztam. Ekkor már alelnöke voltam a szervezetnek. Aztán az egyetemi évek végén feldobtam a kalapom, hazaköltöztem, és magától értetődő döntés volt, hogy a leköszönő elnök helyére álljak. Amikor készültünk az UFF harmincöt éves találkozójára, előkerültek régi történetek, ereklyék, amik rádöbbentettek, hogy amit éppen aktuálisan látunk a szervezetből, az csak egy kis szelete az egész UFF-történetnek. Az elnökség egy édes teher számomra, hiszen nagyon nagy a felelősség is. Jelenleg közel száz aktív középiskolás fiatalra van hatással a szervezet, akik tőlem várják az irányítást. Ha jól végzem a munkámat, akkor gyarapodunk, ha nem, akkor fogyunk. Emellett ott van a múlt öröksége, szellemi és tárgyi értelemben egyaránt, ezeket képviselve kell továbbmennünk. Ez nehézséget is tud okozni, de biztos kapaszkodó is egyben.

– Melyek voltak az UFF történetének legmeghatározóbb pillanatai? 

– Már maga az, hogy fenn tudott maradni harmincöt éven át, hatalmas dolog, hiszen a rendszerváltás után az ifjúsági mozgalmak „gombaként” szaporodtak, de kevesen maradtak meg. 1993 meghatározó év volt, ugyanis akkor kapta a szervezet az Udvarhelyi Fiatal Fórum nevet, a jelenleg is használt arculatot, és akkor szervezték az első diáknapokat a városban – ez azért is különleges, mert Székelyudvarhelyen szervezték az első diáknapokat Erdélyben. Ugyancsak fontos mérföldkő volt az ifiház visszaszerzése, melyet az akkori UFF-tagok harcoltak ki, és amely ma is az ifjúsági élet központja. 2008 óta pedig az UFF működteti Románia egyetlen magyar nyelvű Europe Direct irodáját, ugyanakkor minden új tanév, minden diáknap, minden új arc is mérföldkőnek számít a maga módján.

– A szervezet vezetőjeként mit tart a legnagyobb kihívásnak? 

– Azt, hogy valóban értéket adjunk át a fiataloknak. A pénzügyi vagy szervezési nehézségek kezelhetők, de az, hogy a serdülőkorban lévő diákokat valóban meg tudjuk szólítani, és olyan értékeket adjunk át nekik, amelyek hosszú távon hatással vannak az életükre, a legnagyobb felelősség. Nem érzem magam öregnek, de sokszor megkapom tőlük, hogy „boomer” vagyok, mégis ebből a pozícióból kell elérnem, hogy tanuljanak tőlem. A legnagyobb visszacsatolás számomra viszont az, amikor évek elteltével az egykori tagok azt mondják, hogy ma is azokat az értékeket használják fel az életben, amiket az UFF-nál tanultak. 

– Hogyan szólítják meg a fiatalokat 2025-ben, milyen eszközökkel motiválják őket?

– Évfolyama válogatja, nincs két egyforma generáció. Az Udvarhelyi Fiatal Fórumnál évről évre újra kell kalibrálni a rendszert – ami az egyik csoportnál beválik, a másiknál csődöt mondhat. Az viszont biztos, hogy a személyes kapcsolódás iránti igény nagyobb, mint valaha. Ezért nemcsak nagy rendezvényeket szervezünk, hanem kisebb, közvetlenebb programokat is, az utóbbi évek legjobb befektetése az volt, amikor háromezer lejt társasjátékokra költöttünk, a társasestek ugyanis meglepően hatékonyan hozzák össze a fiatalokat. A hitelesség és a nyitottság a kulcs. Bárki csatlakozhat hozzánk, csak be kell jönnie egy gyűlésre, ezeket harmincöt éve minden szerda este 8 órától tartjuk. Ha a gyűlésen megtetszik valakinek, amit lát, máris tag lehet.
– Milyen programok, projektek jellemzik ma az UFF működését?

– A Diáknapok és a Városi Gólyabál a két legfontosabb, immár hagyományosnak számító rendezvényünk, ezeket követi a Jégkarnevál. Emellett vannak a Europe Directhez köthető rendezvényeink, a drogmegelőzési projektünk és a láthatatlan kiállítás. Most dolgozunk egy projekten, amely a fiatalok mentális egészségét és annak fontosságát hivatott hangsúlyozni, a Ne bánts! projektünkben pedig készült egy kiadvány, amelyből iskolai előadásokat is szeretnénk életre hívni. A következő nagy tervünk egy online kampány, amely során „influenszerképzőt” csinálunk az UFF-ból: olyan tartalomgyártókat szeretnénk képezni, akik pozitív videókat gyártanak a mentális egészség fontossága, valamint a drog- és alkoholfogyasztás veszélyei témakörökben.

– Ön miben látja a szervezet szerepét Székelyudvarhely közösségi életében?

– Az aktivitásban. A városban szinte mindenhol ott vagyunk, ha kell, lábbuszt vezetünk, pakolunk, segítünk, szervezünk. Nagyon erősek vagyunk humán erőforrásban, és sosem mondunk nemet, ha segítségre van szükség. A közösségi térként működő irodánk is egy fontos találkozópont lett, folyamatosan nyitva áll, és mindig történik valami.

– Hogyan képzeli el az UFF jövőjét a következő harmincöt évben? Milyen kihívások várhatók?

– Az egyik legnagyobb kihívás számunkra az anyagiak megszerzése. Szervezetünk mögött nincs és soha nem is volt stabil anyagi támogatás vagy politikai háttér, így saját magunknak kell megoldani a működés pénzügyi felét. Ez egyszerre szabadság és felelősség. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az UFF relevanciája eltűnne a digitális világban sem, hiszen a fiataloknak ma is nagyon nagy igényük van a személyes kapcsolódásra. Amíg a szervezet hitelesen és a fiatalok igényeire reagálva szervez programokat, addig biztos a jövője.