– Színes múltat tud maga mögött: sokáig vezetőként dolgozott, később saját vállalkozást indított, amely ma is működik. Összefoglalná röviden az életútját?

– Ditróban születtem, a középiskolát pedig Gyergyószentmiklóson végeztem, 1956-ban érettségiztem. Ezután Jászvásáron, a közgazdaságtudományi egyetemen tanultam tovább. Tanulmányaim befejeztével rövid ideig a moldvai városban dolgoztam, majd 1967 szeptemberétől a következő év februárjáig a Román Akadémia jászvásári fiókjához kerültem. A megyék létrehozásakor hazarendeltek, a beruházási banknál osztályvezető, majd aligazgató voltam. 1973 és 1975 között Bukarestben vezetőképző programon is részt vettem. 1977-ben a megyei pártbizottság úgy döntött, hogy én leszek a megyei építkezési vállalat vezérigazgatója. Tavasszal neveztek ki erre a tisztségre, melyet egészen 1990-ig töltöttem be. A rendszerváltás után egy évig a megyei privatizációs hivatal létrehozásáért feleltem, majd kiléptem az állami szférából és saját céget alapítottam. Ez a vállalkozás ma is működik, Romwald Kft. néven, és már több mint harmincéves múltra tekint vissza. 1998-ban egy magyarországi részvénytársaság felkért, hogy alapítsak számukra egy leányvállalatot Csíkszeredában. Négy évig vezettem ezt a céget, majd 2002-ben nyugdíjba vonultam, de még körülbelül nyolc évig tanácsadóként segítettem a munkájukat. A két fiammal közösen két céget is létrehoztunk: a már említett Romwald a kisebbik, a Novatherm pedig – amely egy tervezőcég, és főként gáz- és vízvezetékrendszerekkel foglalkozik – a nagyobbik fiamé.

– Közgazdászvégzettsége van, mégis a műszaki dolgok felé terelődött az érdeklődése…

– Bár közgazdász lettem, mindig is érdekelt a technika. Már fiatalon elvégeztem két technikumot is: egy gépészeti és egy vegyipari technikumot. A gépészeti vizsgamunkát Marosvásárhelyen kellett megvédeni, ahol egy ócskavasból, Prága motorblokkból működőképes motort kellett elkészítenünk két hónap alatt. A barkácsolás iránti szeretet azonban mindig ott volt bennem. Amikor Csíkszeredában fiatalon elkezdtük a családi életet, a lakás berendezésének nagy részét magam készítettem. A garázsban dolgoztam: az előszobabútort, a lambériát, a fogast, a cipőtartót, sőt a gyerekszoba bútorait is én csináltam meg.

– Hogyan vált hobbivá a makettkészítés?

– Néhány évvel ezelőtt az újságosstandnál megláttam egy folyóirat mellékleteként egy T–34-es tank makettjét. Azonnal nosztalgia fogott el, hiszen ilyen tankon szolgáltam a katonaságban. Gondoltam, megpróbálom összerakni. Ez azonban nem egyszerű játék. A makett több mint ezer alkatrészből állt, és hetente érkezett egy újabb újságszám a hozzá tartozó alkatrészekkel. Összesen 137 lapszám kellett, hogy kigyűljenek, így két és fél évig tartott, mire elkészült.

– És innen nem volt megállás…

– A következő nagy projekt az ARO 240-es terepjáró volt. Ez is hasonló rendszerben érkezett, szintén több mint két évig tartott az összes alkatrész összegyűjtése. Ezután már más járműveket is készítettem: Dacia, Lada, Jeep, Renault Alpine. Ezek közül már volt, amelyiknek az alkatrészeit egyben, egy nagy dobozban tudtam megvásárolni, így akkor szereltem, amikor kedvem volt.

– Mennyi idő elkészíteni egy ilyen modellt?

– Általában öt-hat hónap kell egy maketthez, ha minden alkatrész megvan, de az aprólékos munka miatt nagyon oda kell figyelni. Például a Renault Alpine motorjában a karburátor önmagában 41 alkatrészből áll.

– Hány jármű készült el eddig, és mi segíti az össze­állításban?

– Összesen hat jármű készült el, a Jeephez viszont utánfutó és ágyú is tartozik. Mindegyik legalább ezer alkatrészből áll. Minden maketthez tartozik egy részletes szerelési útmutató is. Érdekesség, hogy sokszor idegen nyelven kapom meg a leírást, ezért le is fordítom, például: a Renault útmutatója franciául volt, a Jeepé angolul, a Daciáé románul, a Lada viszont magyarul érkezett. Így a makettezés egyben nyelvgyakorlat is.

– Mennyibe kerül egy ilyen makett? 
    
– Az árak általában 32 lej és 59 lej kiadást jelentettek hetente, de lévén, hogy nem cigarettázok, ez belefért. A Dacia és a Lada például körülbelül 5000 lej, a Renault Alpine viszont valamivel drágább volt, azt karácsonyi ajándékként kaptam a fiaimtól.

– Melyik projektjét tartja igazán különlegesnek? Van már következő terv vagy esetleg hasonló projekt?

– Egyszer egy házőrző robotot is összeraktam. Nyolc külön csipből állt, és hangfelismeréssel működött: ha ismerős hangot hallott, nyugodt maradt, ha idegen zajt érzékelt, infravörös kamerával képet küldött a telefonra. Ezt végül a nagyobbik fiamnak adtam. A következő tervem azonban egy újabb makett, egy Nissan GT lesz, amely a Halálos iram című filmben is szerepel. Ehhez is hetente érkeznek az alkatrészek, és én előbb szeretem összegyűjteni az egész készletet, csak utána kezdem el az építést.

– Mit nyújt Önnek ez a hobbi?

– Egyszerre szellemi és kézügyességi munka, valamint rengeteg türelem szükséges a makettek elkészítéséhez: gondolkodni és figyelni kell, nagyon aprólékos munka ez. Nyugdíjasként kitölti az időmet, és közben mindig tanulok valamit. Nem utolsósorban segít a szellemi frissességem megőrzésében. A makettek nemcsak modellek, hanem emlékek is: a tank például a katonai éveket idézi fel, az autók pedig azt a korszakot, amikor ezek a járművek az utakon mindennapinak számítottak.