– Emlékszik még arra a pillanatra, amikor az első sírvers kipattant a fejéből? Honnan jött az ötlet? Voltak előzmények?

– Igen, viszonylag pontosan emlékszem, bár nem egy villanófény emlék, mert nem volt egy váratlan esemény, és igazából erős érzelmi töltete sem volt. Körülbelül másfél évtizeddel ezelőtt már voltak rövidprózai alkotásaim, de egy ötletemet, miszerint a szerencsét hozó négylevelű lóhere veszte a különlegessége, zanzásítva próbáltam megfogalmazni, így lett sírvers. Igazából tehát a műfajt találtam meg, ami egy egyedi ötletem kidolgozásához a legjobban passzolt.

– Mi vagy ki bátorította a folytatásra?

– A lányaim kisiskolások voltak még, nekik olvastam fel elsőként, és fejcsóválva felszisszentek, hogy „apa, te nem vagy normális”. Ez a „bók” volt a fenéken rúgás, ami elindított a poézis árnyékosabb útján. Utána már minden ironikus és szarkasztikus ötletemet próbáltam a műfaj keretein belül kidolgozni, tehát már sírversekben gondolkodtam.

– Az ön által katasztrófaköltészetnek nevezett alkotásoknak a pszichológiája érdekel. Mit üzennek? Mit nyújthatnak az olvasóknak? És önnek mit ad a versekkel való bíbelődés?

– A katasztrófaköltészet elnevezés is nyilvánvalóan ironikus felhangú, hiszen a halál a legtragikusabb veszteségünk, viszont paradox módon a halandóság a földi életünk örömforrása is, hiszen ha nem lenne személyenként egyszer mindennek vége, fölöslegessé válna a boldogságkeresés és az élet élvezete is. A humoros sírvers egyfajta visszaszólás a túlvilágról azoknak, akik egzisztenciális szorongásban élik le az életüket: ha a halál elkerülhetetlen, akkor erre a legjobb válasz, ha élvezzük az életet, hiszen derűsen is egész jól elviselhető. Más értelmezésben a katasztrófaköltészet a költőt is minősíti, az önkritika laza megnyilvánulása, hiszen ezek a versek silány rímekkel is sziporkázhatnak. Jobb vagyok, mint egy fűzfapoéta, mert ez a műfaj nem veretes lírát kíván, csak kínrímeket. Emiatt a költői titulus is arcátlan túlzás, magyarán, előre figyelmezteti az olvasót, hogy a mérce nem magasan, hanem mélyen a föld alatt van. Maradjunk annyiban, hogy ha azt mondom, hogy fejfapoéta vagyok, akkor az egy dicsfénytől lecsupaszított, teljesen találó és korrekt megfogalmazás. Van egy további magyarázata annak, hogy miért használom előszeretettel a katasztrófaköltészet kifejezést: serdülőkoromban jelent meg és jutott el hozzám is az A. E. Bizottság magyar alternatív zenekar Kalandra fel! című albuma, a gyanútlan hallgatókat már a lemezborítón figyelmeztették, hogy katasztrófazenét fognak hallani. Ez a lemez szembesített először azzal, hogy a komolytalanság és a szabadság milyen nagyszerű dolgokat szül, hát legyen akkor az általam kreált kifejezés egy szerény tisztelgés minden művész felé, aki mókára veszi az életet. Valahogy így lett a sírversekkel való bíbelődés számomra az olvasók heccelő felszólítása az életfilozófia átértékelésére, hedonista kiáltvány tragikus hangnemben. 

– Munkás műfaj a „versfaragás”?

– Nem igazán. Az ötlet a központi elem, olykor egy kopott közhely az elmúlásról vagy egy klassz szófordulat az esendőségről. Az ötlet kidolgozása, vagyis maga a kreatív folyamat viszonylag rövid, néhány sorban kell elmesélnem a tragédiát, aztán egy picit pihentetem az alkotást, majd amikor teljesen máshol is járt már az eszem, akkor újra rápillantok. Ez a csiszolás fázisa, ami azért fontos, mert úgy gondolom, el kell szakadni a produktumtól, hogy ráérezzen az alkotó az esetleges botlásokra. 

– Pszichológus, komoly egyetemi oktató, tagozatvezető és fejfapoéta. Hol érnek össze ezek a dolgok?

– Komolytalanul: szerencsére bennem. De komolyabban is azt állítom, hogy a jól működő személyiségnél a nyitottság és a világ iránti kíváncsiság változatos módon kapcsolódik. Például igen rokonszenvesnek találom, ha valaki elköteleződik egy szakma mellett, de ezzel párhuzamosan van még egy-két dolog, ami rendkívül érdekli. Miért ne lehetne valaki szívspecialista és emellett nagy gombfociszakértő? Vagy miért ne lehetne valaki rockzenész és emellett kiváló szakács? Úgy gondolom, hogy a sokszínűség nemcsak társas szinten érték, hanem önmagunkat is úgy kell felépítenünk, hogy ne váljunk unalmassá saját magunk számára.

– A „sírversesköteteken” (Sírversek és Rögcédulák) kívül egyéb műfajban is születtek alkotásai (többnyire tudományos munkák), volt blogja, sorozata a Nőilegben. Ezek közül melyik „projekt” áll legközelebb a szívéhez? Vagy kérdezem másképp: melyikre a legbüszkébb? És miért?

– Mindegyik egyformán kedves nekem, bár nyilván vannak egészen jól és kevésbé jól sikerültek is – ezért azt mondom, hogy arra vagyok a legbüszkébb, hogy sok mindenben megmerítkeztem. A próbálkozás folyamata talán a legizgalmasabb. Ami elégedettséggel tölt el, hogy saját ötleteimen elindulva vagy mások felkérésének eleget téve is éreztem lelkesedést abban, amit tettem, alkottam, és ennek nincs vége.

– Akarnak még születni sírversek, vagy másfelé fordul a jövőben az érdeklődése?

– Biztosan lesznek még, mert könnyen beszúrhatók a mindennapi rutinok közé. Bár írtam már 300-400 ilyen verset, a világ olyan sokféleképpen pusztul, hogy bőven lehet még viccet faragni ebből. Van még néhány ötletem, amit szeretnék megvalósítani a szakma és a hobbi oldalán egyaránt. Jó lenne egy kis könyvben lerántani a leplet a kreativitás pszichológiájával kapcsolatos tévhitekről, ilyesmihez gyűjtök anyagot most. A költői vénát kivéreztetve pedig jó lenne visszatérni a rövidprózához, hiszen ott is sok lejegyzett ötletem hever parlagon. 

– A sírversek egy része Birton Lászlóval együttműködésben (jelképes) sírkövekre is felkerült, a kiállítást több helyszínen is bemutatták, majd Barótra kerültek. Miért pont oda?

– A Se kép, se hang kiállítás két évig vándorolt Erdélyben és Magyarországon, s bár páratlan és egyedi tartalomban, formában egyaránt, úgy gondoltam, hogy végleg pihentetni kell, ezért Birton Lászlóval megegyeztünk, hogy elajándékozzuk. A felajánlásra csapott le a baróti Memento, és van ebben a kapcsolódásban valami sorsszerűség, hiszen a kocsma neve is nagyon passzol a sírversekhez, és a helyszín is kiváló, igazi romkocsmahangulatban keserítik el a vendégeket a faldíszek. Persze az új sírverses kötet bemutatóinak sorát stílusosan ott kezdtük, és remekül is sikerült.