– Hogyan került kapcsolatba a tánccal?

– Mindig fontos szerepe volt számomra a táncnak és a zenének, azóta táncolok, amióta tudok járni. Egészen kicsi voltam még, amikor elkezdtem néptáncolni, majd ezt fokozatosan felváltotta a modern tánc. Hatéves voltam, amikor beiratkoz­tam moderntánc-oktatásra, itt ismerkedtem meg a dzsesszbalettel, majd később jött az életembe a zumba. Ezek aztán lassan kiszorították a néptáncot, pedig azt is szeretem, de soha nem állt annyira közel hozzám, mint a modern irányzatok. Nagyon szép műfaj, de gyermekként valahogy nem találtam meg benne a kellő dinamizmust.

– Mindez ma már a megélhetésévé vált… Milyen út vezetett idáig?

– Középiskolás voltam, amikor megismertem Zsombori Beátát, vele kezdtem el versenyekre járni, és általa ismertem meg a kortárs táncműfajt. Ez az a stílus, amely azóta is a kedvencem, ebben találtam igazán önmagamra. A kortás tánc, ez az érzelmes, önkifejezésre lehetőséget adó, történetmesélésre is alkalmas műfaj jellemez engem. Ebben a stílusban nagyon jó koreográfiákat sikerült megalkotnunk, így a romániai és nemzetközi versenyekről rendre dobogós helyezésekkel tértünk haza.

– A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színpadi művészetek szakán tanult koreográfia szakirányt. Mit adott önnek ez a képzés? 

– Vásárhelyen román nyelvű képzést végeztem. Az első félév a koronavírus-járvány miatt online zajlott, az abszurd és szürreális élmény volt. Második félévtől jött az igazi tanulási folyamat számomra, amit még a nyelvi akadályok is nehezítettek. A hároméves képzés során tanultunk ba­lettet, kortárs technikákat, latin táncokat, akrobatikát, színpadi mozgást, vívást és elméleti tárgyakat: színháztörténetet, zenetörténetet, esztétikát és dramaturgiát. Ez az időszak megerősítette bennem, hogy a kortárs táncműfaj az, amivel én hosszú távon foglalkozni szeretnék.

– A tanulmányok elvégzése után kevéssel meg­alapította a táncstúdióját…

– Én már egész fiatalon eldöntöttem, hogy gye­rekeket szeretnék táncolni tanítani. Amikor lediplomáztam, szinte rögtön elindítottam a tánc­stúdiót, és meghirdettem az órákat. Az első év na­gyon nehéz volt, megteremteni a jogi formát, stú­diót bérelni és kialakítani a megfelelő helyszínt, gyermekeket toborozni, belerázódni a tanításba. Eleinte volt olyan órám, amelyiken mindössze egy gyermek vett részt. Aztán folyamatosan bővültünk, 2025 szeptemberében indult a harmadik szezon, és most már hat csoportnak tartok táncórákat Székelyudvarhelyen, Zetelakán és Székelyvarságon – összesen kétszáz gyermeket tanítok modern és kortárs táncra.

– Milyen korosztállyal foglalkozik?

– A csapat tagjai három és tizenhárom év közöttiek, a háromévesekkel alapokat tanulunk, amik leginkább a balett alaplépései, de tanítok helyes testtartást, koordinációt, akrobatikát, velük még sokat játszunk. A nagyobb korosztályok modern és kortárs táncot tanulnak, hiszen nekik már megvan az érzelmi érettségük ahhoz, hogy egy-egy kortárs koreográfiát élvezhetően elő tudjanak adni.   

– Gyermekekkel foglalkozni nem egyszerű feladat. Mi jelenti önnek a legnagyobb kihívást? És melyik a legszebb része?

– Számomra a legnehezebb a nem várt események, a hirtelen történő dolgok kezelése, amelyekre nem vagyok felkészülve – például egy baleset. Ebben a sportban bármikor történhetnek esések, ezektől félek. Járunk versenyekre, eddig jó helyezéseket értünk el, ugyanakkor helyi eseményeken, városon és falun szervezett rendezvényeken is fellépünk. Ilyenkor sok a munka, hiszen a tánctanár nemcsak táncolni tanít, hanem kezeli a gyerekek lámpalázát, szervez, öltöztet, fodrászkodik, díszletet és jelmezt tervez. Sokrétű a feladat, de szerencsére mindig van segítségem, számíthatok a szülőkre és a barátaimra. Amikor a közönség, a szülők látnak egy háromperces, tökéletesen eltáncolt koreográfiát, abban nekem és a gyermekeknek legalább féléves munkánk van. Most már van egy kolléganőm is, aki a kicsik tanításában, felügyeletében segít. A legszebb része pedig maga a kapcsolat, az, hogy a gyermekek bíznak bennem, nagyon sok mindent megosztanak velem az életükről, mindennapjaikról. Az órákon, a táncon túl is érzem, hogy szeretnek, és ezt rendszeresen ki is mutatják egy öleléssel vagy akár egy nekem készült rajzzal. 

– Mit tervez a jövőre nézve?

– Szeretnék egy erős versenycsapatot, amellyel hazai és nemzetközi versenyekre is benevezhetünk. Szeretném, ha olyan táncelőadásokat tudnánk be­mutatni, amilyet nem nagyon lehet látni jelenleg Székelyudvarhelyen és környékén. Emellett ha­ma­rosan el fogok indítani egy olyan táncstúdiót, ahol több oktatóval fogunk dolgozni. Jelenleg is gyakran hívok vendégtanárokat, hogy ne csak tőlem tanuljanak a gyermekek, lássanak más táncost is, alakuljon a saját stílusuk. Terveim szerint lesz akrobatika és felnőttokatás is, cardio dance és balettalapok, valamint magassarkús táncoktatás. Emellett továbbra is szervezek táborokat a kicsiknek, és folytatom az eskü­vői nyitótáncoktatást is.

– Mit üzen azoknak, akiket érdekel a tánc?

– Azt, hogy el kell kezdeni. Ez egy nehéz sport, jó állóképesség és nagyon sok gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki jó legyen, de minden perce megéri. Nagyon büszke vagyok a lányokra, kitartók és szemmel látható a fejlődésük! Az óráink két nyelven zajlanak, ugyanis vannak román anyanyelvű diákjaim is. Öröm látni, ahogy a lányok egymástól tanulnak, már megszólalnak egymás nyelvén. Itt nemcsak táncolni tanulunk, hanem közösség is épül.