Alig pár nap, és ránk köszönt a tavasz. A forradalmi hangulatot követően mostantól az agráriumra terelődik a fókusz. A helyi kisgazdák – főleg azok, akik nadrágszíjméretű földeket művelnek – már javában dolgoznak a kötelező karbantartásokon, hogy haszongépjárműveik bevetésre készen álljanak. Szerelés közben egy eléggé pesszimista hangnemű beszélgetés fültanúja lehettem. Azok a gazdák, akik jószerével a polgári állásuk befejeztével és hétvégén serénykednek a mezőn, a benzin- és gázolajárak emelkedése kapcsán komolyan fontolóra vették lehetőségeiket.

Már a tavaly ilyenkori, hat lej körüli üzemanyagár is jelentős kiadást jelentett az élelmiszer-­kiegészítésre vagy a háztáji állatok ellátására megtermelt növények esetében. Most, hogy a töltőállomásokon az árak egyre feljebb kúsznak, az is lehet, egyre több kisgazda hagy fel az ősöktől örökölt földek művelésével. A számvetés, ami miatt sokan utóbbi mellett döntenek, egyszerű. A hatlejes gázolajárhoz hozzájön plusz négy lej a szántásra, azaz száz négyzetméter tíz lejbe kerül, vagyis egy hektárt ezer lejért szántanak fel.
A legtöbben környékünkön a krumplit elsősorban saját fogyasztásra, illetve a háztáji sertések tartásához termesztik. Jó esetben, ha többlettel is számolnak, akkor azt helyben, a kapu előtt értékesítik, vagy ha jön a román, akkor búzára cserélik. Csakhogy az üzemanyagár növekedése miatt az eddig is fáradságos munkával megtermelt növények még többe kerülnek, már-már megfizethetetlen szintre jutnak. Nem állítom – de a gazdák annál inkább –, hogy ez mind a bevásárlóközpontoknak és az importból származó terményeknek kedvez. A mezőgazdaság már így is számos kockázattal jár: az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás, a gyengén termő földek, az alig eladható termények, illetve az üzemanyagárak mind előbb-utóbb a földek parlagon hagyását eredményezhetik.