„Minden piros-fehér rózsát neki vittem / A világon egyedül csak neki hittem / Mégis elment, messze tőlem / Elvitte a szívemből a sok-sok nótát,” – hallatszott ki néhány napja egy rendezvényteremből, amely mellett elhaladtam. Bármilyen zenét, dalt hallok, zsigerből azon kezdek gondolkodni, honnan ismerem, kihez kötöm, illetve mi lehet a címe és az előadója. Újabban már ilyen társasjáték is létezik, amelyben kifejezetten jó vagyok. Egyetemista koromban két nyáron is a Duna Televízió kívánságműsorának gyakornoka voltam. Naponta többször írtam le vagy hallottam nóták címeit és előadóit, így talán nem túlzás, hogy egész jól felismerem a dalokat, sőt az asszociációk is könnyen jönnek. A piros-fehér rózsáról rögtön eszembe jutott a „Piros pünkösd napján” kezdetű ének is. Piros pünkösdre és annak vigíliájára készülünk. Itt, Csíkban ez különösen jelentős időszak, hiszen ezúttal is zarándokok százezrei érkeznek a ferences Mária-kegyhelyre. Beszámolókból tudjuk, szerte a világban készülnek. Az elmúlt napokban két budapesti kolléganő is telefonált. Az egyikük tapasztalt búcsújáró, a másik többször járt már Csíkszeredában és Csíksomlyón is – édesanyja Csíkszentmihályon született, így félgóbénak vallja magát –, de a Hármashalom-oltárnál még nem. Arról kérdeztek, mire lehet számítani, milyen lesz az időjárás, milyen cipőben érdemes elindulni a hegyre… Aztán arról is hallottunk, gyalogos, lovas és vonatos zarándokok ezrei indultak útnak. A megyeszékhelyhez közeli falvakban is tapasztalni lehetett a készületet: lekaszálták a porták előtt a füvet, megseperték az utcát, kitakarították az árkokat, virágokat ültettek a kapuk elé, és sok helyen kerítést is festettek. Így fogadják az áthaladó zarándokokat. Több helyen ma is él a kedves szokás: kis széken, vederben friss ivóvizet kínálnak az arra járóknak. A város is készült, készül. Csíkszereda polgármesteri hivatala az elmúlt napokban többek között a kátyúkat foltoztatta, útlezárásokról, parkolóhelyekről és mobil illemhelyekről gondoskodott. A kegyhely őrei hónapok óta készülődnek, szorgoskodnak. Az idei fogadalmi zarándoklat jelmondataként Szent Maximus gondolatát választották: „A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt.” Amióta ismert a mottó, többször elgondolkodtam azon, hogy Assisi Szent Ferenc tranzitusának, azaz boldog halálának 800., Márton Áron születésének 130. évfordulóján, a keresztség évében, és a Szentlélek eljövetelének ünnepén milyen mélyebb üzenetet hordozhat mindez. Mintha ezek az évfordulók nem egymás mellett, hanem egymásba kapaszkodva beszélnének ugyanarról. A közös nevezőjük pedig végső soron a hit. Assisi Szent Ferenc életének utolsó szakasza, a teljes ráhagyatkozás és béke, Márton Áron rendíthetetlen helytállása a történelem legsötétebb időszakaiban, illetve a keresztségben kapott elhívás mind arra mutatnak, hogy a hit nem elmélet, hanem megtartó erő. Assisi Szent Ferenc erős hite által tudta derűvel fogadni a halált. Márton Áront erős hite tartotta meg a legnehezebb időkben. És mindez – az emberi erőn túl – a keresztség és a Szentlélek ajándéka nélkül aligha érthető. Ez a hit az, ami összeköti az időben egymástól távoli életutakat is. És ez az, amit a mottó mintha egyetlen mondatba sűrítene: Krisztus nem mögöttünk marad, mint emlék, hanem előttünk jár, mint út. A kérdés talán nem is az, hogy ismerjük-e ezt az utat, hanem hogy képesek vagyunk-e követni. És ha e sorok írásakor megkérdezné valaki, hogyan érdemes Csíksomlyóra készülni, csak annyit mondanék: hittel, reménnyel, de legfőképpen nyitott szívvel. És persze ezúttal is lehet hozni a zászlókon, csengettyűkön a sok-sok piros-fehér rózsát és más virágot… és a szívünkbe is visszakapjuk a sok-sok „nótát”. Aki nem hiszi, füleljen, és figyelje az arcokat!