Az idei nyár nehézkesen indul be, júniusban és júliusban is elég sok borús, sőt hűvös nap volt. Amikor meg nem, akkor kánikula. A nagy hőség egyik első napján már mi is alig vártuk, hogy strandra mehessünk. Előző délután már el is tervezzük: holnap a család legfőbb dolga – hűsölni!

Lecsekkoljuk az időjárást, előre bepakolunk, és mindenki fel van pörögve. Jó esetben.
Biztosan ismerős a forgatókönyv, amely ilyenkor szinte me­netrendszerűen következik: valakinek nem jó a fürdőruhája – vagy idén már nem üti meg a divatosság mércéjét –, fogalmunk sincs, hová került a naptej, a fél családnak eltűnt a napszemüvege, a strandpapucsok valahol a lakás rejtekhelyein lapulnak, ha éppen össze nem rágta őket a labradorunk. A káosz és tehetetlenség csúcspontja akkor jön el, amikor nincs elég nagy törölköző, a meglévők fele használatban van (mert akad olyan, akinek egy nem elég), ráadásul a strandtáskát sem találjuk, anya pedig még mindig tanácstalan, mit vegyen fel.

És akkor még el sem indultunk.

Itt kezdődik az újratervezés. Mivel hiú ábrándnak bizonyul a gondtalan indulás, azonnal menni kell vásárolni, hiszen túl sok minden hiányzik a megálmodott strandnaphoz. Már most fogy a pénz, pedig még be sem fizettünk a strandra, és a fagyit meg a kávét bele sem számoltuk. Mire minden a helyére kerül, már szinte el is megy a kedvünk az egésztől. Pedig a strandolásnak éppen arról kellene szólnia, hogy egy napra ne a tökéletességet keressük. Amikor pedig végre megérkezünk, néhány perc alatt rájövünk: pihenni jöttünk, és valójában nem az számít, mennyire hibátlan minden.

Manapság a strand nem olcsó mulatság. De az élményt sokszor nem a belépő vagy a lángos drágítja meg, hanem a saját elvárásaink. Pedig a medence vizét még mindig nem érdekli, új-e a papucsunk.