Ön is szokott érezni feszítő vágyat arra, hogy jól odapirítson egy közösségi médiás bejegyzés alá, csak azért, mert nem ért vele egyet? Érzi ilyenkor, hogy mennyire megsértették azokat az értékeket, melyek alapján nevelkedett, felnőtt, felépített vagy átvállalt másoktól? Hogy legszívesebben jól lelibsizné, lenácizná, le­propagandistázná vagy le­bezzegezné az eszmefuttatást, különös tekintettel részletezve, hogy anyai ágon milyen hi­ányosságai vannak a posz­tolónak? Serken ki bőrpír az arcán, amikor becsmérlik azokat a személyeket, akik felé ön megfogyva bár, de törve nem, hódolattal és tisztelettel fordul? Érzi, hogy mélyen odabenn feltódul fe­jébe a Kaukázuson túli vér, és elborítja a szürkeállományát, mint szórványmagyarságban a játszótéri hintákat szokta a trikolór?

Gondolt ilyenkor arra, hogy az összes akciófilmet meghazudtoló módon hányféle formában lenne képes ér­vényesíteni a véleményét csak azért, mert a másét nem tudja elfogadni? És arra, hogy ezek miatt hányszor lett feszült, nyugtalan, ideges, hány pohár pálinkát ivott meg ezalatt, hány csomag dohányt eresztett szélnek, míg azon rágódott: hogy történhetett, hogy ilyen embereket számítógép közelébe engednek? Fogalmazódott meg önben az, hogy az efféle esetek okozta frusztráció miatt hány emberrel veszett össze, hány poharat tört el, hányszor maradt le fontosabb és szebb történésekről, mint a szabad véleményformálással való jog kiélése, és hányszor fordult már ilyen-olyan szakavatott vagy teljesen sarlatán segítség felé idegrendszeri problémákkal?

Mindezt könnyen el tudja kerülni: olvasson szépirodalmat. Mondjon el egy verset, hallgasson olyan zenét, amit szeret. Egyen meg egy kocka csokoládét és öleljen meg valakit. Ha egyik sem válik be, vegyen egy hideg fürdőt. Több szép szót, kevesebb rágalmat!