A digitalizáció nemcsak kényelmi kérdés, hanem versenyképességi és társadalmi ügy is. Hargita megyében több, a digitális infrastruktúrát építő vagy fejlesztő beruházás zajlik, ilyen például a könyvtárak digitalizációja, illetve 83 iskola digitalizációs projektje. Természetesen, ahogy a szakértők is elmondják, a digitális eszközök és a szélessávú internet önmagában korántsem elég. Bár erre vonatkozóan nem végeztem adatelemzést, és nyilván általánosítás, amit mondok, de a mindennapi tapasztalataim szerint Székelyföld a digitális kompetenciákat illetően messze alulmarad Kolozsvárhoz, Brassóhoz, Bukaresthez, Temesvárhoz és az ország nagyobb városaihoz vagy fejlettebb megyéihez képest. Pedig 2010 óta legalább minden tizedik személy olyan munkát végez, amelyhez közvetlenül kapcsolódik és alapvetően szükséges a digitális tudás (a fejlett országok népességének 60 százaléka ma olyan munkakörben dolgozik, amely az 1940-es években még nem létezett).

A digitális kompetenciák ugyanakkor nemcsak egyéni vagy közösségi szinten fontosak, hanem a gazdasági ökoszisztémánk tekintetében is. Az csak a dolgok egyik oldala, hogy az állam a meglévő digitális infrastruktúrát legnagyobb elánnal a versenyszférára kivetítve, magyarán a cégek és vállalkozások ellenőrzésére használja (még akkor is, ha vannak kivételek). Azonban belátható időn belül a vállalkozásoknak is lépniük kell versenyképességük érdekében, hogy az online világ felé egyre inkább eltolódó preferenciákkal és kompetitív helyzetekkel lépést tudjanak tartani. Ebbe az irányba most nem kanyarodnék el, de még az átlagember is tapasztalja a tendenciát, ha máson nem, hát azon, hogy már a rezsiszámlák is jószerével online, e-mailben vagy külön applikációra érkeznek... S szintén a tapasztalat mondatja velem, hogy nagyon sok székelyföldi, Hargita megyei ember még ma is azért készít(tet) e-mail-fiókot, hogy a számláit ki tudja fizetni, és az is előfordul, adminisztrációs ügyei intézése közben készítenek valakinek e-mail-fiókot a hivatalban, hogy elektronikus úton tudják majd értesíteni az ügyintézés folyamatáról. 
A világ azonban nem kérdi meg, hogy akarjuk-e vagy sem a digitalizációt, s hogy milyen ütemben lenne kényelmes nekünk felzárkózni. A mesterséges intelligencia itt van, rendkívül gyors ütemben fejlődik, és míg kimaradni egyre nehezebb, lemaradni, illetve ezzel perifériára szorulni egyre könnyebb. 
Azt mondják, manapság a tudás a zsebünkben van, a kérdés, hogy mit kezdünk vele. Ugyanez igaz a most felszerelt iskolai tantermekre is. Mert innentől kezdve hamar kiderül, sikerül-e kiaknázni az eszközökben rejlő lehetőségeket, úgy használni őket, hogy azok fejlesszék a diákok digitális készségeit, s biztosítsák azt a tudást, amelyet pár évvel később felnőttként hasznosítani lehet. Nagy feladat, hozzá az iskolai rendszernek, a pedagógusoknak, a társadalmi szemléletnek is alakulni kell. 
Vajon rendelkeznek az iskolák tervvel, hogy miként aknázzák ki az okoseszközökben rejlő potenciált? Mennyire felkészültek a tanárok? Mennyire fogékonyak a diákok? Mert lehet, hogy egy 3D-s nyomtató egy vidéki középiskolában ma még újdonság – de a világ digitálissá válásának folyamata biztosan nem az. A digitális forradalom a világjárvány óta valóban felerősödött, de nem most rúgta ránk az ajtót. Vagy mégis?