Minden vár csodálattal tölti el a látogatót: lenyűgöző a felhasznált kövek mérete, a falak vastagsága, a szobák boltozata, az építéskor kifejtett munka mennyisége és minősége, a letűnt korok mérnöki tudománya és szépérzéke; a ma embere elképzeli, miként élhettek benne a régmúlt korok emberei, hogyan töltötték ott mindennapjaikat és ünnepeiket, hogyan védték meg a környéket, annak lakóit és javaikat a gyakran betörő ellenségtől. Az ódon falak vagy festői romok között járva megelevenednek a helyhez kötődő mondák és legendák, tündérek és sárkányok jelenlétét vélik érzékelni, elrejtett kincsek, titkos alagutak felkutatására éreznek késztetést. Apropó, titkos alagutak: történész barátom szokta mondogatni, hogy a székely metróalagút-hálózat már rég elkészült, ugyanis a helyi legendák szerint minden erődített helyhez titkos föld alatti járat vezet, behálózva az egész Székelyföldet.

Gyimesbükkben a Kőorron áll a helyiek által Rákóczi-várnak nevezett erődítmény. Múltja a történelem ködébe vész, van, aki szerint Bethlen Gábor építtette 1626 táján, mások pedig úgy vélik – s innen eredeztetik nevét is – II. Rákóczi Ferenc emeltette több mint fél évszázaddal később. Viszont annál több leírás van az erődítménynek a hajdani határ védelmében betöltött szerepéről. A tizenkilencedik század utolsó harmadában Orbán Balázs még „egy szép fekvésű erőd”-ről ír, fél évszázaddal később készült fényképfelvételen azonban már csak a csupasz falak állnak, az ezredfordulóra jelentősége csökkent, az impériumváltás után pedig teljes mértékben fölöslegessé vált léte, így lassan-lassan tönkrement, falai napról napra fokozatosan eltünedeztek, mígnem remek kilátást kínáló, romantikus festői rommá vált.
A rendszerváltás után a korábban a csíki közigazgatás hatásköréből kivont, a moldvai Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükk magyarsága igyekezett újraalapítani intézményeit és visszaszerezni elhallgatott, feledésre ítélt múltját, annak emlékeit. Ennek a munkának egyik apostola Deáky András tanár volt, lelkesedése, elköteleződése, no meg anyagi áldozata sok embert meggyőzött, hogy csatlakozzon kezdeményezéseihez, hogy tegyen is azért valamit, amit szíve-lelke már rég óhajtott. Így lett iskola a faluban, így kerekedett ki a 30-as őrház ma már tündérmesébe illő története, így jött létre a kontumáci emlékhely, így vált zarándokhellyé Gyimesbükk, és így ér lassan végéhez a gyimesi vár újjáépítésének viszontagságos története is.
Deáky András munkájának megkoronázása a gyimesi vár. Általa is Gyimesbükk Erdély, a Székelyföld egyik legjelentősebb kapujává, bejáratává válik, mutatja annak gazdag múltját és jelenét, jelzi kultúrájának, tárgyi és szellemi értékeinek sokszínűségét. És azt is jelzi, hogy vannak még magyarok, akik ezen a huzatos helyen képzelik el jövőjüket is, azon a helyen, amelyen festői várromok és hozzájuk kapcsolódó legendák töltik el csodálattal az arra járót.