A járdán sétálva arra leszel figyelmes, hogy egy járókelő kétrét görnyedve, a falnak támaszkodva áll. Odamész hozzá és megpróbálsz segíteni? – a teljesen hétköznapi élethelyzet elemzése egy általános iskolásoknak szóló szituációs játék része volt. A diákok több hasonló helyzet közül választhattak, és a kísérlet során nagyon kevesen választották azt, hogy a fent említett helyzetben nyújtanak segítséget. Habár azt gondolnánk, az empátia hiánya és a közöny indokolja a döntésüket, a velük való beszélgetésből kiderült: azért féltek volna belemenni a helyzetbe, mert legtöbbjüknek nincs alapvető elsősegélynyújtó ismeretük.

A diákoknak szóló foglalkozás a közöny ellen, az önmagunkért és másokért való kiállás témakörére épült, és számomra meglepő volt a diákok őszintesége, bevonódása – bár nyilvánvaló, hogy a tréner profizmusa is segített ebben. Ahogy haladt a beszélgetés fonala, arra gondoltam, milyen szívesen ülnék egy hasonló, felnőtteknek szervezett alkalmon, ahol őszintén tudnánk beszélni és tanulni arról, hogyan álljunk ki önmagunkért. Számtalan olyan helyzetbe kerülünk a hétköznapokban, amikor igent mondunk feladatokra, tennivalókra, miközben legszívesebben a feltöltő pihenést választanánk. A nap végére pedig már sem türelmünk, sem időnk nem marad arra, hogy minőségi időt töltsünk a családtagjainkkal és megengedjük magunknak a pihenést – az állandó kimerültség pedig nem segít a hétköznapok döntéseinek meghozatalában, és beletaszíthat a közönyösségbe, fásultságba, kiégésbe.

A már említett foglalkozások Erdély több általános iskolájában adtak lehetőséget a diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak ara, hogy átkeretezzék a mindennapokat és alapvető emberi értékek mellett álljanak ki. A Hősök Tere Alapítvány munkatársai nem gyorsan megvalósuló csodákat ígértek, hanem lehetőséget arra, hogy ha egy közösség tagjai elkezdenek több figyelemmel, őszinte érdeklődéssel fordulni egymás felé, ott változások kezdődnek el. Egymás tisztelete, megbecsülése, saját értékrendünk melletti kitartás mind ellenségei a közönynek, az érdektelenségnek. Ezekben az intézményekben elkezdődhet egy másfajta gondolkodás, ami a konfliktuskezelésben is megmutatkozhat, hiszen az egyre súlyosbodó iskolai bántalmazások a passzivitás és a közöny mentén alakulnak ki. Ott, ahol párbeszéd van pedagógus, diák és szülő között, nagyobb valószínűséggel érezzük ezt közösen megoldandó problémának, mint elszigetelt eseteknek, amelyekhez semmi közünk. Azokban a közösségekben, ahol kevesebb az iskolai erőszak, az előítéleteken alapuló bántalmazás, ott több energia és idő marad építő tevékenységekre, akár elsősegélynyújtó ismeretek elsajátítására, egészségmegőrzésre és arra, hogyan legyünk a közösség hasznos tagjai.