Az első romániai szériagyártású személyautó, a Dacia 1100-as korai példányai 1968 nyarán gurultak elő a pitești-i gépkocsigyártó üzem csarnokából. Mivel az autó gyakorlatilag az új fejlesztésű Renault 8 hasonmása volt, nem hiányzott belőle semmi, amit a kor technikai szintje az ilyen osztályú gépjárművektől megkövetelt. Így biztonsági övekkel is el volt látva már „születése” pillanatától, ahogy később az összes további Dacia-modell is. Csakhogy aki a Román Szocialista Köztársaságban volt gyermek, az emlékszik: ezek a vezető- és utasoldali fekete textilgurtnik amolyan kiegészítők voltak – az autósok nemigen használták őket, ott lógtak háborítatlanul, míg az évek során keményre nem avasodtak. A biztonsági öv használata Romániában sokáig nem „nagyon” volt kötelező: a 70-es évek derekán született határozat arról, hogy lakott településen kívül a járműben elöl ülők be kell kössék magukat, de nem igazán törődött vele senki. A törvényhozás majd csak 1994–1995-ben tért vissza a kérdésre, és „istenigazából” csak 2002-ben vált kötelezővé a folyamatos használata az elöl ülőknek, majd 2006-tól a gépkocsi minden utasának. Az volt az időszak, amikor a rendőrök gondolatolvasókként pózoltak, és kajánul rótták fel a büntetőcédulára a csodálkozó sofőrnek, hogy másfél kilométerrel odébb nem viselte az övet – pedig csak távcsővel pásztázták az utat. Furcsa erre visszaemlékezni ma, amikor az emberek túlnyomó többségének, mihelyt beült az autóba, első dolga bekattintani a biztonsági öv csatját. A mozdulat szinte automatikussá vált.

A múlt szerdai ülésén a parlament elfogadott egy a családon belüli erőszak elleni fellépést erősítő törvénymódosítást. Ennek egyik legfontosabb hozadéka az, hogy a helyi hatóságok a távolságtartási végzés kibocsátásától számított három napon belül kötelesek felvenni a kapcsolatot az áldozattal. Lényeges még, hogy visszaeső elkövetőknél hosszabb, akár 24 hónapos távolságtartás is elrendelhető, és nem mellékes, hogy az agresszor pszichológiai tanácsadáson, terápián vagy függőségi programban való részvételre kötelezhető. Az ügy egyik fő előmozdítója, Csép Éva Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő azt mondta, az intézkedés több, mint egyszerű törvénymódosítás: konkrét kapaszkodót jelent azoknak a nőknek, akik saját és gyermekük biztonsága érdekében mernek segítséget kérni, távolságtartási végzésért folyamodni (amit mostantól nemcsak a lakhelyük szerinti bíróságon kérhetnek, hanem ott is, ahol az erőszakos cselekmény megtörtént).
Romániában ma fokozott a rendőrségi beavatkozás családon belüli erőszak miatt: csak ez év januárjában 11 911 esetet, átlagosan napi 384 riasztást jegyeztek, és minden harmadik esetből bűncselekmény lett. Statisztikával igazolható tehát, hogy a törvényhozásnak lépni kell ezen állapotok enyhítése és a jelenség visszaszorítása érdekében. Történnek is lépések, és tényszerűen meg kell jegyezni, hogy jelentős mértékben az RMDSZ, jelesül az említett parlamenti képviselő kezdeményezésére. Tavaly szeptemberben többpárti parlamenti bizottság alakult a családon belüli erőszak megelőzése, visszaszorítása és szigorúbb szankcionálása érdekében, amelynek munkája folytán idén februárban a szenátus elfogadta a nők ellen elkövetett nemi alapú gyilkosság, azaz a femicídium elleni törvénymódosító csomagot. De itt említhető az is, hogy tavaly – szintén premierként – több mint 5000 elektronikus nyomkövetőt helyeztek üzembe a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében, vagy az, hogy nagyszabású, a nőgyilkosságok áldozatait központba helyező tudatosító és érzékenyítő médiakampány zajlott. 
Feltehető a kérdés, hogy mindennek van-e, lesz-e foganatja? A szkeptikus hangok szerint a törvénykönyvek módosítása csak ceruzasercegés a nappalikból, konyhákból kihallatszó ordítozáshoz mérve. Annyiban igazuk van, hogy az élettársát, házastársát ököllel csépelő, felindult, esetleg részeg agresszor tettének elkövetésekor aligha a büntetési tételeken mereng. De az is tény, hogy minden igyekezetnek, szándéknak, ami az ilyen drámák és tragédiák megfogyatkozásához vezethet, a szilárd, konzekvens – és szigorú! – törvényi háttér az eredője.
Korábban is nyilvánvaló volt, hogy autóbalesetben megsérülni, meghalni nem kívánatos történés. De kellett a törvény szigora és a széles körű tudatosítás hozzá, hogy ma már magától értetődő legyen, hogy nem indulunk el a biztonsági öv bekapcsolása nélkül. Hiszem, hogy lesz foganatja az erőszakot visszaszorító kezdeményezéseknek is – remélhetőleg rövidebb időn belül.