Államfőnk bizakodó: a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége kapcsán úgy nyilatkozott, visszanyerhető a lakosságnak az ország vezetőibe vetett bizalma, amint sikerül technológiai szinten utolérni a destabilizációs erőket (lásd orosz hibrid hadviselés). Ez becslése szerint egy éven belül sikerülni fog. Ugyanakkor ettől függetlenül is létezik egy nagy fokú bizalmatlanság a hagyományos politikai elittel szemben, amit Nicușor Dan elismert e heti interjújában, ám azt mindenképp megváltoztathatónak tartja.

Nagyon derűlátónak kell lenni ehhez a bizakodáshoz, látva az utóbbi idők történéseit itthon és világszerte. A hagyományos, mérsékeltnek tekinthető, vékonyodó támogatottságú pártok között korábban volt valamennyi konszenzus, oldalaktól függetlenül, és az egyre többek által gyűlölt elit mégiscsak képviselt egy szintet, ami alá nem mentek se jobb-, se baloldalon. (Az egyszerűség kedvéért nevezzük így e kiüresedett fogalmakat.) A szint alá süllyedést például arra értem, hogy hagyományos politikai erők is kezdik felkarolni a különféle tudományellenes nézeteket és összeesküvés-elméleteket (összeesküvés-gyakorlatokat! – hallom a gúnyosan röhögő megmondóembereket a tévében). Ott tartunk, hogy míg húsz éve még mindkét oldalon legyintettek bizonyos témákra, hogy marhaság, komolytalan dolgokkal nem foglalkozunk, ma már állami médiában rendszeresen szerepelhetnek ufó- vagy háttérhatalom-hívő „elemzők”. A tengerentúlon oltásellenesek kerültek kormányra, és immár ilyen pozícióból terjesztik tudománytalan álláspontjukat. Ráadásul egy olyan személyiség, mint a jelenlegi amerikai elnök, a hatalom közelébe sem kerülhetett volna pár évtizeddel ezelőtt, most viszont mintha a Hülyék paradicsoma című amerikai vígjáték (angol címe: Idiocracy) cselekménye válna valóra az amerikai közéletben. Többek között egyre hangosabbak a női önrendelkezést tagadó nézetek, de a laikus/szekuláris államot is lebontanák.
Hozzánk közelebb sem sokkal rózsásabb a helyzet: az aktuális ellenség „Brüsszel” meg a „globalista okkult erők”, azok, akikkel egyébként országaink szövetségben állnak. (Ezzel kapcsolatban a magyar miniszterelnök elszólta magát egy tavalyi rádióinterjúban: „Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke nem politikai ellenfél, hanem a mi alkalmazottunk” – értsd: valójában azt teszi, amire a tagállamok vezetői felhatalmazzák.)
Értem én, hogy szertefoszlott az a kommunizmus idején és utána még egy darabig táplált illúzió, mely szerint Nyugaton minden jó, nálunk pedig minden rossz. Kinyílt a világ, többet utazunk (vagy aki nem, az mindent is tud az internet révén), láthatjuk immár a külföld kevésbé ragyogó felét is. De azért mégsem kellene átesni a ló túlsó oldalára, mint az sokakkal történik, miszerint az Európai Unió rossz, illetve csak rosszat hoz, és tőlünk keletre létezik a „normalitás”. Ez a gondolat válik lassan-lassan általánossá, hála egyes politikusoknak, akik ezzel hergelnek, belpolitikai céllal. Nem kell ide orosz befolyás, az legfeljebb csak rásegít – mert van, mire rásegíteni. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz lesz visszaszerezni a bizalmat. A sikeres kormányzáshoz, úgy tűnik, nem elég népszerű intézkedéseket hozni, hanem egyúttal hangoztatni kell azokat az egyre elfogadottabb konteókat is, amelyekre egyszerű világmagyarázatokként óriási az igény.
Úgyhogy mondanám én is bizakodva államfőnknek, hogy hajrá. Innen szép nyerni.