Néhány éve a hazai labdarúgó Szuperligában is használják a VAR – Video Assistant Referee, azaz videóbíró – rendszert, noha a technológia, amelyet az országban választottak, enyhén szólva nem a legfejlettebb. Ennek ellenére előrelépésnek számít minden olyan rendszer bevezetése, amely a sportágat segíti, még akkor is, ha az a hasonló VAR-rendszerekhez képest szinte primitívnek mondható.
Elsőként az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) vezették be a gólok vizsgálatánál a VAR-t, még az 1990-es években, aztán egyre több sportág vezetői jöttek rá, hogy a játékvezetői hibákat egy jó videóbíró-rendszerrel ki lehet szűrni. Egyébként furcsa, hogy pont a labdarúgást irányító szervezetek voltak a legkonzervatívabbak e téren, hiszen sokáig szinte minden olyan rendszer bevezetését ellenezték, gátolták, amely a bírók kezéből kivenné a döntést, még akkor is, ha az a videó­zással tulajdonképpen segítene a sípmesteren. Ma kevés olyan sportág van, ahol megmaradt az úgynevezett egybírós rendszer, azaz egy személyre hárul a találkozó levezetése, szemben a két- vagy akár több-bírós rendszerekkel, amelyeket más csapatsportágak átvettek. A jégkorongban, kézilabdában, kosárlabdában kevesebb lett a játékvezetői tévedés a több-bírós rendszernek köszönhetően, mi több, a téves vagy éppen meg nem hozott ítéletek kijavításában nagy szerepet kapott a VAR, amelynek döntéseit rendszerint nem igazán kommentálják a játékosok, edzők.

Fociban viszont más a helyzet, még a VAR bevezetése után is. Nemegyszer látni gyepszőnyegen fetrengő focist, aki tettetett fájdalmában percekig hempereg, noha ellenfele hozzá sem ért. Vagy egy enyhe lökést elszenvedő játékos a hirtelen halált eljátszva próbálja elhitetni a bíróval, hogy ő éppen harmadfokú agyrázkódást szenvedett a nem létező ütéstől, majd egy korty szénsavmentes víztől azonnal meggyógyul, tíz másodperccel később már nemhogy baja nincs, hanem úgy szalad, mint nyúl a vadászkutya elől. És mégis eljátsszák, pedig tudják: a VAR majdnem minden esetet visszanéz, a játékvezető pedig meg tudja változtatni döntését. Meccsről meccsre sok focistában bujkál egy Oscar-díjas színész, holott alakításukat a VAR-szobában lévő játékvezetők nem díjazzák aranyozott szobrocskával.
Târnovanu is eljátszotta, hogy nincs igaza a bírónak csütörtökön este, a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában, amikor a román bajnoki címvédő Baselben lépett pályára. A 12. percben a házigazdák remek ellentámadást indítottak, a vendégek kapusa szemberohant az ellenféllel, a kapura tartó labda pedig Târnovanu bal kezét érte a tizenhatos vonalán kívül, így a játékvezető kiállította a FCSB hálóőrét. A kapus hiába bizonygatta, hogy a labda nem a kezét, hanem felkarjának alsó részét érte, a játékvezető hajthatatlan maradt a piros lap felmutatását követően is, a bukarestiek hálóőre kelletlenül leballagott a pályáról, közben pedig folyamatosan rázta a fejét, hogy téves az ítélet, hiszen nem a kezét, csak a karját érte a labda. És ezt a VAR csak megerősítette.
Sosem értettem, hogy a VAR-rendszer bevezetését követően miért nem értik meg a focisok, hogy nincs nagy értelme a reklamálásnak – igaz, addig sem nagyon volt –, miért vannak ma is tettetések, sérülést színlelések a pályán, mikor két kattintással ennek ellenkezője bizonyított. A VAR lehet előny, főleg annak, akinek a rendszer által  megváltoztatott döntés kedvező, de lehet hátrány is. A Târnovanu kiállítását követő szabadrúgás elvégzésénél a bukaresti Nghezana saját büntetőterületén belül kezezett, amit a játékvezető nem vett észre, a VAR-szobában viszont résen voltak.
Két – helyes – VAR-döntés gyakorlatilag eldöntötte a találkozó végkimenetelét, ami akár másként is alakulhatott volna, ha csupán a középbíró szemfülességére vannak bízva a csapatok.