A napokban a távoli Ausztrália kétszer is bekerült a hírek fősodrába. Legutóbb egy tragikus eset miatt: vasárnap Sidney tengerpartján fegyveres támadás érte a Hanuka, azaz a Fény Ünnepe alkalmából összegyűlt zsidókat, amelynek tizenhat halottja és több mint negyven sérültje van. A hatóságok antiszemita terrorcselekményként kezelik az ügyet, amely az elmúlt három évtized legsúlyosabb ilyen jellegű támadása az országban. A történtek újból rávilágítanak arra, hogy bármennyire is szeretnénk hinni, hogy egy-egy távolabbi vagy közelebbi háború minket aztán nem érinthet, nincs közünk hozzá – újra és újra kiderül, hogy a véres ellentétek ma már sosem maradnak „helyben”, hatásuk tízezernél is több kilométerre, óceánokon át is terjed, a gyűlölet, a fanatizmus nem ismer határokat. A szélsőségesség, ha kiszabadult a palackból, elszabadult hajóágyú: bárhol és bármire lecsaphat, és sajnos 2025 végére a világ „rendezettebb” felén is oda jutottunk, hogy viszonylag békés évtizedek után ismét az erőszak, az ököljog, az egymásnak feszülő táborok kerültek előtérbe a szolidaritás és empátia, a vértelen konfliktusmegoldások helyett. Mintha a Homo sapiensből hiányozna a képesség, hogy tanuljon a történelem során vétett hibáiból…

Vagy mégis képes a korrigálásra? Egy hete a világ országai közül elsőként éppen Ausztrália döntött úgy, hogy 16 évnél fiatalabb polgárainak el kell búcsúzniuk a közösségi médiától. December 10-én életbe lépett a törvény, amely tiltja, hogy fiókot nyissanak vagy fenntartsák meglévő fiókjaikat – a tiltás a Facebookra, Instagramra, YouTube-ra, Twitch-re, Snapchatre és a TikTokra is vonatkozik. A történelmi lépés mögött számos kutatás áll, például az, hogy miközben a 16 év alattiak majdnem mindegyike jelen van – helyesebben volt – a közösségi médiaplatformokon, tízből hét gyermek biztosan találkozott már káros tartalommal, az erőszakos, rasszista, nőgyűlölő videóktól kezdve az öngyilkosságra biztató vagy étkezési zavarokat népszerűsítő tartalomig. Kutatók, felelősen gondolkodók számára már rég nem kérdés, hogy a fejlődésben lévő gyermekeket, fiatalokat védeni kell, mert – életkori sajátosságként, az idegrendszer éretlensége miatt – még közel sem képesek a kockázatok felmérésére, racionális döntésekre, és éppen ezért könnyebben beszippanthatja őket az átláthatatlan, veszélyes párhuzamos világ. Nagyjából két és fél évtizede robbant be a social media, és azóta mi is láthatjuk, hogy teljesen átalakította a társadalmat és kommunikációt. Nincs mit szépíteni: a közösségimédiaha-sználat az emberiség történetének legújabb függősége… Ausztráliában mertek szembenézni azzal, hogy nem elég a vészharangok kongatása, a nevelés, a szűrőprogramok, nem lehet csak a szülőkre bízni a gyermekek védelmét, de a gyermekeket sem lehet védtelenül hagyni tovább bolyongani ebben a térben. Keretekre van szükség. A közösségimédia-platformokat kötelezik hát arra, hogy szűrjék ki a kiskorú felhasználókat, ha pedig nem tartják be a szabályokat, hatalmas bírsággal sújthatók. Ausztrália ezzel kitolja, késlelteti ifjú állampolgárai behálózását, remélve, hogy így nagyobb biztonságban nőnek majd fel. 
Míg az előbb említett történés sötét és mélyen kegyetlen, ez utóbbi talán fény az alagútban. Azt már tudjuk, hogy a korlátozás nyomán várható a fiatalok mentális egészségének, önértékelésének, a tanulási képességeknek, a koncentrációnak a javulása, a családi kapcsolatok erősödése, jobb alvás, több mozgás stb. Ám ha a fogékony (ezáltal sérülékenyebb és befolyásolhatóbb) fiatal „agyakat” sikerül megóvni a veszélyes és rabságba hajtó bódulattól, távolabb tartani őket a gyűlöletbeszédtől, több idejük és szabad energiájuk marad önmaguk és a való világ összefüggéseinek megértésére, életképes és stabil értékrend kialakítására, az inspiráló, támogató közösségekben való aktív részvételre, és talán esély nyílik arra, hogy ők másképp értelmezzék az ember lehetőségeit, felelősségét, az emberiség és a Föld jövőjét, előtérbe kerülhet az együttműködés, és az „elválaszt” helyett inkább az lesz a fontos, ami „összeköt”. 
Lehet, naiv vagyok, de biztos is abban, hogy változásra van szükség ezen a téren, és bizakodom, hogy az ausztrál modell mentén az európai jogalkotók is lépnek végre. És kíváncsian várom a tiltás eredményeit. Mert tanulni a múlt hibáiból és másoktól sosem szégyen, és – remélem – még nem is késő.