Ma, amikor órákon keresztük görgethetjük telefonunk képernyőjén a pár másodperces etűdökre darabolt közösségi médiás tartalmakat, bűnös semmittevésnek tűnhet az unalom. Az unalmat azonban nem feltétlenül kell negatív dolognak tekinteni. Valójában jót tehet nekünk, ha sikerül kiaknázni a benne rejlő potenciált. 

Pozitív változásra ösztökélhet

Az unalom akkor jelentkezik, amikor a tevékenységünk vagy környezetünk nem nyújt számunkra kihívást, ösztönzést vagy értelmet. Ez nyugtalanságérzetet kelthet bennünk – ezért van az, hogy rögtön a telefonunk után nyúlunk, vagy nassolni kezdünk. Pedig az unalom arra használható, hogy változásra ösztönözzük, felfedezésre buzdítsuk magunkat. Ha nem az kérdezzük magunktól, hogyan tudnánk mindenáron szabadulni az unalom érzésétől, hanem azt, hogy milyen értelmes, jelentőségteljes cselekvést végezhetünk most, hogy van rá időnk, akkor az unalom hidat képez produktívabb vagy pozitívabb tevékenységek felé. Bár az, hogy ki mit tart értelmes, fontos tevékenységnek, egyénenként eltérő, azért jó rávezető nyom, hogy általában valamekkora erőfeszítést igényel részünkről. Mint például egy hosszabb séta a lakhelyünk körül – nem pedig a képernyőn.

Javíthatja a problémamegoldó készségünket

Szoktak korszakos ötletei támadni zuhanyozás közben? Hát persze hogy szoktak! Ezért nem Ön, hanem a zuhanyeffektus nevű jelenség a felelős (plusz az unalom): a zuhanyfülke az a tökéletes, ingerszegény környezet, ahol elkalandozhat az elménk: a figyelem elszakadhat a jelenlegi feladattól, és a gondolatok szabadon kószálhatnak. Ezek a spontán gondolat-foszlányok azonban gyakran termékeny ötletekké válnak – például új összefüggéseket fedezünk fel, korábbi problémákra találunk megoldást, rendszerezzük céljainkat, emlékeinket.

Jobb lehet a memóriánk

Bár a tanulás aktív folyamat, az unalom hasznos szerepet játszhat az emlékek kialakításában és a fontos információk megőrzésében. Ha hagyjuk, hogy elménk „repülőgép üzemmódba” (nem Z generációsoknak: éber pihenési módba) kerüljön, az segít az új információk befogadásában, rendszerezésében.

Jó példa erre, amikor valamilyen nehezebb tanulnivaló mellett időnként firkálgatni kezdünk. Az új információk vagy emlékek nem kerülnek teljesen kialakult formában a hosszú távú memóriánkba. Ehelyett egy új élmény vagy új ismeret elsajátítása után az emléknyomot egy „emlékkonszolidáció” nevű folyamat során kell stabilizálni és integrálni. Ha egy időre szünetet tartunk az információfogyasztásban, és hagyjuk az agyat pihenni, az elősegíti ezt a folyamatot. Már napi tíz perc éber pihenés megvédheti a még törékeny új emlékeket attól, hogy felülírják őket a jelentéktelen információk, mivel ezalatt az agyunk nem unatkozik, hanem átáll a feladatokra való összpontosításról a belső, önmagunkra irányuló feldolgozásra.