Félmilliárdos „kínai” cuccok miatt

Olcsó húsnak híg a leve, de ha az unió beledugja a kisujját, rögvest fecskefészekleves lesz belőle.

HN-információ

A hétvégéhez közeledve feltehetően már derűsebb a kedve, de morózusan kezdte a hetet az EU: hétfőn, még az első kávé előtt 550 millió euró (lejben 2, majd egy nyolcas, majd nyolc további nulla) bírságot vágott az AliExpress online kereskedőplatformhoz, amiért azon hamisított vagy a vonatkozó törvényeknek és szabványoknak nem megfelelő termékeket – közöttük a gyermekekre veszélyes játékokat vagy az egészségre ártalmas kozmetikumokat – értékesítettek.

Az unió szerint az AliExpress nem lépett fel érdemben a hamisított termékek értékesítésének megakadályozására: hiába értesült a platform az illegális termékek jelenlétéről, azok közül sok az észlelés után még hetekig forgalomban maradt, akadálytalanul kerülhetett a virtuális bevásárlókosarakba s onnan a világ négy sarkába.

Az EU a 2024 márciusában indított, az AliExpressre vonatkozó vizsgálata során nagy meglepetésre (nem!) megállapította, hogy a platformon értékesített termékek egy része nem felel meg az unió szigorú környezetvédelmi és biztonsági előírásainak.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


„A kockázatokat fel kell tárni, és fel kell lépni annak érdekében, hogy a fogyasztók biztonságosan vásárolhassanak az interneten. Ma az AliExpresst is e követelménynek vetjük alá, és intézkedésre szólítjuk fel”

– nyilatkozta Henna Virkkunen, az EU technológiai ügyekért felelős vezetője, és végigjáratta szigorú tekintetét a teremben. És hát nem is tréfadolog: ez a legnagyobb bírság, amelyet valaha kiszabtak az EU hatékony digitális szolgáltatásokról szóló törvénye (DSA) alapján; ez a 2022-ben életbe léptetett jogszabály a nagy technológiai vállalatok felügyeletét szolgáló uniós eszközök macsétája (☺). És nem félnek használni: tavaly decemberben Elon Musk közösségimédia-platformjára, az X-re szabtak ki 120 millió eurós bírságot, míg idén májusban a Temu e-kereskedelmi óriásvállalat száját kenték el egy 200 milliós büntetéssel. Lapértesülések szerint Elon Muskot megviselték a történtek, de azóta már jobban van.

Az AliExpress egy kínai tulajdonban lévő gigantikus nemzetközi online piactér, az Alibaba csoporthoz tartozik. Úgy működik, mint az eBay vagy az Amazon (már ha akar): neglizsétől sátorcövekig, 8-as anyától okostelefonig független gyártók kínálják rajta termékeiket közvetlenül a vásárlóknak, a világ szinte minden pontjára, Csutakfalvára vagy Antalokpatakára is. 

A fecskefészekleves okán meg nem érdemes az eresz alatt kotorászni, csak az ázsiai tengerpartokon élő szalangána fecske a madár nyálából, apró halakból és algákból álló fészke alkalmas a célra, amelyet a sztahanovista elhajlású szárnyas 35 évig is épít. A fészekből készült leves adagonként 30–100 eurót kóstál, de kerülhet lényegesen többe is, mert hát miért ne.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!