A könyvtörténet fontos fejezete a szerzői jog tiszteletben tartása. Megjelenése, azaz törvénybe iktatása előtt a mű, a könyv amolyan közkincsnek számított, a szerzők könnyedén és némiképp felelőtlenül vették át egymás gondolatait, felhasználták és az eredeti szerzőséget nagyvonalúan elhallgatták. Ma jelzik a szerző nevét és a mű címét, bár sokszor a kiválasztott regényekből és színdarabokból írt filmforgatókönyvek és színpadi rendezések alig hasonlítanak az eredeti mintához… Shakespeare persze nem tud tiltakozni, és mivel „jogutódja” már az egész világ, a szövegeit tetszés szerint átírják, csűrik-csavarják. Vajon tartósított bolondság ez, vagy tudatos újragondolás? A mai napig vitát gerjeszt, hogy Shakespeare szerzősége sok esetben megkérdőjelezhető. Minden drámájának volt idegen eredete, ősforrása, azt is mondják, hogy Shakespeare plagizálta ezeket. Emellett a drámákat gyakran szerzőtársakkal együtt írta, akik közül kettő nagyon jó barátságban is volt vele. Christopher Marlowe fennmaradt művei alapján – például a Doktor Faustus – jelentős drámaíró lehetett volna, ha huszonkilenc éves korában meg nem hal egy kocsmai verekedésben. A másik jó barát Ben Jonson volt, jelentős műve, a Volpone vagy a pénz komédiája máig szerepel a színházak műsorában.

A 17. században az angol színházi előadások jelentős szabadságot jele­nítettek meg a szerzői szövegekkel szemben. Shakespeare drámáiba zenei közjátékokat és táncokat illesztettek be, jeleneteket vágtak ki és szövegrészeket változtattak meg, hogy például aktuális politikai helyzetekre utaljanak. Feljegyezték, hogy 1681-ben a Lear királynak volt egy olyan erősen hamisított változata, amelyben a történet boldog véget ér. A 20. századtól kezdődően a modern színház, a film és a televízió, sőt a képregény és a videójáték minden műfajában találunk példát Shakespeare ilyetén tovább élésére. A hír­neves angol Hogarth Könyvkiadó ezt a szokást használta ki létrehozva a Hogarth–Shakespeare-projektet annak érdekében, hogy Shakespeare műveit újrameséljék a mai olvasóközönség számára. Ezért a kiadó felkért ismert írókat a darabok újragondolására. Így született meg a Hogarth–Shakespeare-sorozat, amely a 2015-ös évtől indult. Az irodalomkritikusok szerint ez a projekt az elitirodalom és a populista lektűr határvonalán billeg, a neves irodalmi díjakkal kitüntetett szerzők mellett például krimiíró is szerepel. Margaret Atwood Boszorkánymag című regénye A vihar újragondolása, míg a Macbeth átírása Jo Nesbø, az egyik legnépszerűbb norvég krimiszerző és zenész nevéhez fűződik stb.
A 2021-ben megjelent Az angol irodalom története című könyvben sokatmondó a harmadik főfejezet címe az újragondolva fogalomra rímelő újragombolva szóval: „A reneszánsz újragombolva. A hagyományozás médiumainak története”, amelyhez Pikli Natália írt bevezetőt. „A 21. szá­zadra a posztmodern határokat összemosó és az autenticitást meg­kérdőjelező attitűdje a reneszánsszal kapcsolatos gondolkodást és a hivatalos Shakespeare-képet is átalakította. Ehhez nagymértékben hozzá­járult az információrobbanás, az internet megjelenése és széles körűvé válása, ami nemcsak elérhetővé, de szabadon alakíthatóvá is tette a kulturális emlékezet nagyjait, nagymértékben demokratizálva és ezáltal átalakítva a közgondolkodást. Erre legjobb példa maga Shakespeare és az ő napjainkban történő újragombolása… Shakespeare drámái saját korukban egyértelműen a populáris kultúra részét képezték, illetve pontosabban egy olyan elüzletiesített, profitorientált kultúra részét, mely az elitkultúra elemeit is felhasználta egy minél szélesebb nézőközönség igényeit kielégítve. A korabeli közszínházak tömegtermelésének meg kellett felelni… élvezhető terméket kellett biztosítani az egy sör áráért a szabadtéri színházban két és fél órát eltöltő műveletlenebb nézőknek is, akiket a »szerelem« és »vér« hívószavaival, no meg a fordulatos történettel, színpompás kosztümökkel és a bohóc sokszor vulgáris poénjaival lehetett becsalogatni.”
Kedves Olvasóm! Az újragomboláshoz, ugye, gomb is kell! Nem állom meg, hogy egy gondolati csavarral ne tárgyiasítsam ezt a gombot. Globális világfalud zűrzavaros világában te már találtál gombüzletet, vagy magad állítod elő saját költséghatékony háromdimenziós nyomtatóval… vagy ez az egész egyáltalán nem is érdekel?