Kevés olyan összetartó társaság van, mint a néptáncosoké. A jó erőnlétet és nagy fizikai erőfeszítést igénylő közös próbák során, a végtelenségig ismételt figurák gyakorlása során, a tánc forgatagában és a zene bűvöletében barátságok szövődnek, edződik a bajtársiasság. Csíkszeredában a faipari képzés 1855-ben indult, a ma Venczel József nevét viselő szakközépiskola elődjét 1947-ben alapították, akkor még a gimnázium épületében működött, akárcsak az Erdészeti Műszaki Középiskola, a két tanintézetet 1961-ben összevonták Erdészeti Iskolaközpont néven, de két év múlva megszüntették, csupán 1971-ben alakult újra, jelenlegi székhelye 1972–1974 között épült.

Az iskola nemcsak a szakoktatás helye volt: Fodor Csaba oktatómesterként dolgozott a tanintézetben és 1972-től minden évben frissülő tánccsoportot verbuvált maga köré, foglalkozásaikat délutánonként, szabadidejükben tartották. Az oktatásért nem járt anyagi elismerés, de – mint maga Fodor Csaba vallotta egy interjúban – fontos volt valamit tenni a megmaradásért. S nemcsak amolyan tessék-lássék módon tették: a hetven-nyolcvan diákot számláló csoport a próbákon összekovácsolódott olyannyira, hogy oktatójuk színpadra merészkedett velük, rengeteget turnéztak, telt házas előadásokat tartottak a falusi kultúrotthonokban és a városi színpadokon egyaránt. Húsz évig dolgozott Fodor Csaba oktatóként a faipariban, s a húsz év alatt mintegy ezer fiatallal szerettette meg a néptáncot, a népzenét, olyannyira, hogy a tehetségesebbje és az elkötelezettebbje az iskolából való ballagás után a műkedvelőnek nevezett, de professzionális együttesként működött Hargita együttesben táncolt, ők képezték a csíráját a rendszerváltás után létrejött hivatásos székely népi együttesnek. Fodor Csaba részt vállalt annak munkájában is, azzal a meggyőződéssel, hogy – mint egyik jeles táncos szakemberünk fogalmazott – „a székely jelző nem provincializmust jelent, hanem a sajátosságnak az egyetemes magyar kultúra részeként való tiszteletét”. Visszatekintve a faiparisok tánccsoportja alakulásának körülményeire megállapíthatjuk, hogy szerencsés csillagzat alatt született, akkor enyhült valamelyest a diktatúra szorítása, lehetővé téve fontos nemzetiségi intézmények – a Román Televízió magyar nyelvű adása, a Kriterion Könyvkiadó és az A Hét folyóirat – létrejöttét, táptalajt biztosítva a népi kultúra iránti érdeklődés kibontakozásához, a táncházmozgalom robbanásszerű terjedéséhez, a műkedvelő mozgalom kibontakozásához. Ennek részeként jött létre a tánccsoport, s ennek köszönhetően végezhetett missziós munkát a kikapcsolódásra vágyó, szabadidejüket társaikkal töltő fiatalok körében.

Ma már az első faiparis táncosok nagyszülőkorúak, 1971–72-ben a legfiatalabbak olyan 15-16 évesek lehettek, így ma már 70-71 esztendősek, s a rendszerváltást megérő és megélő nemzedék tagjai is már ötvenes éveiket járják. Közös vonásuk a népi kultúra iránti szeretet. Páran közülük lázas munkában vannak: szervezik az együttes tagjainak találkozóját, az eseményt Borzsovában tervezik megtartani július 25-én, délben. A szervezők nevében Lakatos Imre (telefon: 0744–482546), Kovács Károly (0746–239927), Szakács Magdolna (0748–652163), Balló Attila (0744–638975) és Szakáli Géza (0723–916864) várják a hajdani faiparis táncosok jelentkezését közös ünneplésre, közös táncra.