A budai Márványmenyasszony étterem fogalom volt a budai polgárság körében. Itt tartotta lakodalmát Széchenyi István, a leg­nagyobb magyar, s Wesselényi Miklós, az árvízi hajós is, de a XIX–XX. század minden ismert egyénisége megfordult falai közt. Ezek már csak emlékek maradnak, mivel e napokban az éttermet lerombolták. A korifeusok megadták rá az engedélyt és a ma­gyarázatot, de ők sem tagadhatták, hogy mikor a budai várat újjáépítik betonból stilizált palotákkal, egy igazi, eredeti színfolt hiányozni fog a palettán.
Zenetörténeti emlékek is fűződnek a vendéglőhöz, Puccini itt mulatta estéit a Pillangókisasszony budapesti bemutatója előtt. Az olasz zeneköltő az opera 1906. május 12-ei bemutatójá­ra érkezett a magyar fővárosba, meg­ismerkedett a címszerepet éneklő Sza­mosi Elzával, s mint igazi bon­vivánnak igencsak megtetszett neki a szépasszony. Sok estét töltöttek együtt a Márványmenyasszonyban. Később Puccini a művésznő amerikai pályáját is egyengette.

A bemutató nagyon fontos volt a zeneszerző számára, mivel mint tud­juk, hazájában az opera megbukott. Budapesten már az átírt verziót adták elő kirobbanó sikerrel. 
Molnár Ferenc – kissé maliciózus visszaemlékezésben – számol be a bemutatót követő fogadásról:
„A premier után Hűvös Iván, egy gazdag magyar zeneszerző villá­já­ban nagy estélyt adott Puccini tisz­teletére…Abrosz helyett az asztalt nagy méretű tükörüveg takarta, amely a japán tengert ábrázolta. Az üveg lapján, mint domborművű térképen, megelevenednek az opera részletei: Japán és a környező szigetek parányi házacskákkal, fák, hidak és japán halászhajók, amint tükör-tengeren tovasiklanak. Még egy miniatűr ame­rikai hadihajó is állomásozott a közelben, amint ezt a dalmű cse­lek­ménye megkívánta.”

Molnár még beszámol arról, hogy a házigazdák zenei csemegével is ked­veskedtek a jeles vendégnek: Fráter Loránd huszárkapitány és zeneszerző magyar nótákat és népdalokat adott elő.
„A hangverseny sokkal tovább tartott, mint ahogy tervezték, mert a hallgatóság legnagyobb meg­döbbe­nésére Puccini néma csendben, de a legszemernyibb tetszés­nyilvánítás nél­kül hallgatta a dalokat. Végül is a hoszszúra nyúlt kon­cert a két előadó tel­jes kimerülésével ért véget… A ma­gyar társaság azonban viharos taps­sal jutalmazta őket. Amikor valaki szerényen érdeklődött Puccininál a dalokról, a mester elvörösödött, ud­varias szavakat dünnyögött, végül azonban kereken kijelentette, hogy az ilyesmi bizony nem nagyon érdekli. Emiatt aztán a Puccini tiszteletére rendezett első – és ha jól tudom, utolsó – bankett hűvös hangulatban végződött.”
Csak megjegyzem, lehet, hogy a szerző jobban érezte magát a mostanra lerombolt Márványmenyasszony asz­talánál, a szép Szamosi Elza tár­sa­sá­gában, cigányzene mellett.