A posta világnapját októ­ber 9-én ünnepeljük. Az ez alkalomra össze­állított írás a klasszikus ze­nében szereplő leveleket veszi számba. 
A romantikus operákban a hősök gyakran ragadnak tollat, hogy bánatukat, re­ményeiket papírra vessék. Az egyik leghíresebb Puccini Tosca című operájának Levél­áriája: a főhős, Cavaradossi kivégzése előtt üzen az utó­kornak. Szomorú percek, s az előadótól nagy mérsékletet kíván, hogy az ária ne torkolljon melodrámába. Jan Kiepura, a híres lengyel szár­­­ma­zású amerikai tenor be­leesett a hibába: az egyik hangfelvételen végigzokogta a számot. Erre szokták mon­dani a tapasztalt színészek, hogy ne a színész sírjon a színpadon, ezt hagyja a meg­hatott közönségre.

A másik nagyon híres le­veles ária Tatjánához kötő­dik Csajkovszkij Anyegin cí­mű operájában. Mikor még kötelező volt az orosz nyelv, az ária alapjául szolgáló Pus­kin-verset is be kellett bif­lázni, még most is el tudom szavalni: „Ja kvam písu, csi­vo zse bolje” (Én írok levelet ma­gának – Kell több?). E sze­repnek is megvoltak a klasszikusai, különösen Házy Erzsébetre emlékszem szí­vesen, aki 69 alkalommal – utoljára 1980-ban – alakította a szomorú orosz hősnőt.
Mozart is belopta Figaro há­­­zassága című operájának ne­gyedik felvonásába a „bo­rítékos” Levél-kettőst. Ezút­tal a Grófnő és Susanna duett­jében kerül előtérbe a levélírás. A Grófnő Susannának diktálja a soro­kat, amiket a Gróf tőr­be csalására eszeltek ki. A ház ura be is kapja a horgot, de ez egy hosszabb történet.
Jakobi Viktor Sybill című operettjében is előtérbe kerül a levelezés. A címszereplő az elválás gondolatát veti papírra, valahogy így: „Kis Petrovom, / Remélem, megbocsájtja, / Hogy búcsú nélkül / Hagytam el magát.” Eközben az orosz télben kinn hullik a hó, csilingel a trojka, zümmög a szamovár, vonítanak a far­kasok. Természetesen a da­rab végére minden kisimul. A cím­szereplői közül ezúttal a magyar színháztörténet nagy­asszonyát, Fedák Sári nevét említem meg.
Egy másik operettben, Huszka Jenő Gül baba című daljátékában a viráglopó Gá­bor diák fakad dalra, s sze­relméhez írt levelét ezút­tal a török korban még nem a fennakadásokkal mű­kö­dő pos­tára, hanem a darumadárra bízza. A nép­szerű dalnak is voltak hal­hatatlan előadói, itt az 1956-ban készült film fő­szereplőjére, Zenthe Ferencre hívom fel a figyelmet.
Végezetül egy kevésbé is­mert művet, Planquette Rip Van Winkle című ope­rettjét említhetem. A darab cselekménye Amerikában a Hudson folyó partján ját­szó­­dik, s középpontjában a ka­lózok aranya áll. Megta­lálása bonyodalmakat okoz, de vé­gül minden jóra fordul. A mű­ben is van Levél-ária, ami – az előbbiek java részéhez hasonlóan – a neten is meg­hallgatható Kalmár Mag­da tol­mácsolásában.