Az európai háborúk és hatalmi viszonyok gyakran a települések megosztásához vezettek. A leg­eklatánsabb példa Berlin, ahol gyak­ran sétáltam a betonfal mellett, de említhetem Görliczet és Nagylakot is. Még a Duna Televíziónál dolgoztam, mikor a kiváló filmrendező, Domonkos László 1998-ban forgatta a Kisberlin című dokumentumfilmjét. Az ukrajnai Kisszelmenc és a szlovák Nagyszelmenc történetét dolgozta fel, a filmkocká­kon emberi sorsok bontakoztak ki a megkérdezettek szavai, ráadásul magyar szavai nyomán. A film jelentős visszhangot váltott ki, olyannyira, hogy az egyik kereskedelmi csatorna sztárrendezője is ellátogatott a tele­pülésekre. Az ő mozijában nem is vette a fáradságot innovációra, így Domonkos snittjeit forgatta le újra. A plá­gium nagy port vert fel, a rendező viszont felháborodottan utasította vissza a jogos kritikát.

Ezek a gondolatok foglalkoztattak, mikor az Olaszországhoz tartozó Gorizia és a szlovén Nova Gorica egy­kori határán kaptunk szállást. A kert végében egy bicikliút vezetett, olasz és szlovén kerékpárosok és kocogók használták, a másik oldalon futott a vasút, ami viszont már a szomszédos országhoz tartozott. A megosztás az 1947-es párizsi békeszerződés eredménye. A jugoszlávok a kisebbik, érdektelenebb részt kapták, viszont presztízsből – a lelkes kommunista sztahanovisták munkája nyomán – egy új város nőtt ki a földből. Természetesen – a kísértések elkerülése érdekében – egy méretes fal is húzódott a határon.
A disszidálni akaró magyarok kö­rében elterjedt a hír, hogy Nova Goricában viszonylag könnyen át le­het jutni Olaszországba. Dunai Ede, a kiváló sportújságíró a 11 újpesti legenda című könyvében (Aposztróf Könyvkiadó, 2018) egy átjutás 1982-es kalandját is leírta két kiváló újpesti labdarúgó, Jurácsik Mátyás és Lakos Sándor történetét felidézve. A fiatalok nehezen, de megkapták a Jugoszláviába is érvényes „piros útlevelet”, majd ka­landos úton ju­tottak le a jugoszláv–olasz határra. A végjátékban a rendőrség üldözte őket, rájuk lőttek, s ravaszul német turisták közé vegyülve érték el a háromméteres kőfalat. Sportemberek lévén, egy kötél segítségével másztak át a szabad világba. A két focista később Nyugaton csinált jelentős karriert.

A kőfal most egy jelzésül szolgáló jelképes téglasorra zsugorodott. Még olasz oldalról fényképeztük le a Szlovéniához tartozó állomást, s megálltunk a 2004-ben a kövezetbe elhelyezett, határpontot jelző fém emlékműnél, mellette mindkét ország lobogóját lengette a szél. Utána le­ültünk egy hideg sörre az állomás restijében. Nem voltunk egyedül, számos olasz fiatal szopogatta a hideg nedűt, ami lényegesen olcsóbb volt az olasznál. Felfrissülve ismét tettünk néhány lépést, s visszajutottunk tal­ján földre. A határ tehát a múlté, a lakosok mindkét nyelvet beszélik. Idén a két város együtt nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő cí­met; a megosztottság történelemmé szelídült.