A Sun World Ba Na Hills Vietnám egyik leglátogatottabb turisztikai központja, vietnámi Disneyland-ként is emlegetik. E szórakoztató műfajt nem nagyon kedvelem, de mindenesetre egy emlékezetes napot tölthettem a komplexumban.
Jóllehet a Walt Disney-filmek gye­rekkoromban életre szóló élményt jelentettek, mégis torzszülöttjükről, a Disneylandről sajátos képet alakítottam ki magamban. Ismerősök, barátok számoltak be arról, hogy milyen fe­lejthetetlen napot-napokat töltöttek a kaliforniai vagy a párizsi szórakoztatócentrumban, de lelkesedésüket nem tudtam értékelni. Egy mesterséges álomvilágnak, egy olyan profi pénz­szerzési ötletnek tartottam, ami távol állt tőlem, pedig lett volna alkalmam franciaországi vagy amerikai utazásaim során megismerni. 

Mikor két évvel ezelőtti vietnámi utunk programjában a Sun World Ba Na Hills, az ország legnépszerűbb szó­rakoztatóhelye is szerepelt, egy kicsit elhúztam a szájamat. Később azzal nyugtattam magam, hogy egyszer az életben ilyet is kell látni, így várakozással tekintettem az ott töltendő napra. 
A létesítmény Da Nang mellett fekszik. A kikötővárost a franciák előbb foglalták el, mint Saigont, s igen jól berendezkedtek az új gyarmatukon, nevét Touranra változtatták. Palotái, templomai közigazgatási épületei gom­bamód szaporodtak. Olyan híres szülöttet is felmutatott, mint Dany Carrel filmszínész (édesanyja vietnámi volt), aki többek között Jean Gabin és Gérald Philippe partnereként játszott francia filmekben főszerepet. 
A gallok viszont igen nehezen szok­ták meg a klímát, s a nyarakat a Da Nang melletti hegyekben töltötték, az 1500 méteres magasság megfelelt igényeiknek, sőt az európai növények is megtermettek e tájon. A Chua-hegy is egykor a franciák kedvenc üdü­lőterületének számított, 1919-ben ala­pították. 
E kis kitérő után térjünk rá a szó­rakoztatóközpontra. Kiépítésével – az említett hegyen – egy vietnámi be­fektetőközpont egyedit kívánt te­remteni: a sanghaji Dineyland vagy a szingapúri Sentoza-sziget lebeghetett szemeik előtt.
A hegy lábánál épült a méretes fo­gadóközpont. Nem véletlen ilyetén nagysága, hiszen a látványosság évente 3,5-4 millió érdeklődőt vonz. Minden gördülékenyen ment, a jegypénztárak csúcson forogtak, az informálás példás. Minden sarkon egy csinos alkalmazott várta az érkezőket, s – egyenszabály szerint – mindenkinek kedvesen in­tegettek.
A környezet már ráhangolt a későbbi látnivalókra, kis vietnámi pa­radicsomban fényképezkedhettek a vá­rakozók vagy a búcsúzók.
Mikor a jegyeket elintéztük, el­indultunk a drótkötélpálya felé. A mint­egy hat kilométeres utazás igazi élményt jelentett a világ leghosszabbnak hir­detett kábelvasútján. Kicsit árnyalta a képet a hegyekre leereszkedő köd, ami a csodálatosnak mondott kilátást korlátozta még reggel.