Tárgyalnak a békéről, de még messze a kompromisszum

Ukrajna elfogadja az amerikai béketerv javított változatát kiindulási pontnak, Oroszország pedig jelezte, hogy ragaszkodik ahhoz: a tervezet tükrözze a Putyin és Trump alaszkai találkozóján szü­letett megállapodást. Az Egyesült Államok külön­megbízottja közben mind­két féllel párhuzamos tárgyalásokat folytat. Mu­tatjuk, hol tart jelenleg a békefolyamat.

Kiss Előd-Gergely
Tárgyalnak a békéről, de még messze a kompromisszum
Trump és Zelenszkij a fehér házi megbeszélésükön. Kevésbé beszélnek el egymás feje fölött Fotó: Mediafax

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden jelezte: kész előrelépni az Egyesült Államok által támogatott keretmegállapodással, amely a háború lezárását célozza. Azt is közölte, nyitott a vitás pontok megvitatására Donald Trump amerikai elnökkel – de szerinte az ilyen tárgyalásokba az európai szövetségeseket is be kell vonni – írta a Reuters. 
Egy, a „tenni akarók koalíciójához” intézett beszédében Zelenszkij arra kérte az európai vezetőket, hogy dolgozzanak ki egy keretet az Ukrajnába telepítendő „biztosító erő” számára, és tartsanak ki Kijev támogatása mellett mindaddig, amíg Oroszország nem mutat valódi készséget a csaknem négy éve zajló háború lezárására. „A béke keretterve az asztalon van, és készek vagyunk előrelépni az Egyesült Államokkal együtt, Trump elnök személyes részvételével” – mondta. Mint arról korábban beszámoltunk, Ukrajna hajlandó elfogadni a béketárgyalások kereteit; a genfi egyeztetések után a korábban 28 pontos amerikai javaslatot átdolgozták és 19 pontra rövidítették: több, Oroszországnak kedvező elem kikerült, a területek feletti döntéseket pedig későbbre halasztották.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Itt tartanak a tárgyalások

Donald Trump a korábbiakkal ellentétben azt hangsúlyozta, hogy a múlt héten bemutatott 28 pontos béketerv csak egy „koncepció”, nem végleges dokumentum. A tárgyalódelegációk most szűkítik a pontokat, és szerinte már csak néhány vitás kérdés maradt. Különmegbízottját, Steve Witkoffot Moszkvába küldte Putyinnal egyeztetni, míg Dan Driscoll hadügyekért felelős államtitkár Ukrajnával folytat párhuzamos tárgyalásokat. Trump közölte: Zelenszkijjel és Putyinnal csak akkor találkozik, ha a megállapodás már végleges, vagy annak közelében van.
Az Euronews arról számolt be, hogy Trump szerint az orosz és ukrán tárgyalásokon finomhangolták a korábbi béketervet, amely folyamatban mindkét fél érdekeit figyelembe vették. Elmondta, hisz abban, hogy hamarosan megállapodásra juthatnak a felek. A Reuters szerint ugyanakkor egy ukrán diplomata óvatosan úgy fogalmazott, hogy a területi engedmények továbbra is komoly akadályt jelentenek, ami azt jelenti, hogy a végső megállapodás korántsem biztos, noha több konkrét kérdésben sikerült előrelépni. „Ezek nagyon kemény kérdések számunkra” – mondta a diplomata.
Eközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mond­ta: a frissített béketervnek vissza kell adnia „az anchorage-i megállapodás szellemét és betűjét”, vagyis azt a megállapodást, amely Putyin és Trump alaszkai találkozóján született.

Witkoff vitatott szerepe

A tárgyalásokkal párhuzamosan kiszivárgott egy, Steve Witkoff különmegbízottat érintő hangfelvétel is. A HotNews beszámolója szerint a felvételt a Bloomberg szerezte meg; ezen hallható, hogy Witkoff nemcsak a Trump-féle béketervről beszél egy moszkvai tárgyaláson, hanem konkrét tanácsokat ad az orosz félnek arra, hogyan érdemes Trumppal tárgyalniuk és kommunikálniuk a békejavaslatról. A Washington Post beszámolója szerint több amerikai – köztük republikánus – politikus is bírálta Steve Witkoffot, arra hivatkozva, hogy a kiszivárgott felvétel és az azon hallható tanácsai „oroszbarát” árnyalatot adnak a békefolyamatnak, és gyengítik az Egyesült Államok hitelességét. Donald Trump erről úgy nyilatkozott: az ehhez hasonló tanácsadás „szokásos tárgyalási taktika”, és nem feltétlenül befolyásolja a végső amerikai álláspontot.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!