Donald Trump mozgástere a tét

Félidős választásokat tartanak ma az Amerikai Egyesült Államokban. A kongresszus képviselőháza teljesen megújul, a százfős szenátusban 35 mandátum sorsáról döntenek. Az előzetes felmérések szerint a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is többséget szerezhetnek, ami jelentősen csökkentheti Donald Trump elnök mozgásterét.

HN-információ
Donald Trump mozgástere a tét
Donald Trump, miután leadta szavazatát az előrehozott szavazáson. A kongresszusi többség megőrzéséért küzd Fotó: Fehér Ház

A képviselőház mind a 435 mandátumáról és a százfős szenátus 35 helyéről szavaznak ma az Egyesült Államokban. Emellett számos tagállamban kormányzókat és helyi törvényhozókat is választanak. A BBC választási kisokos összeállításában emlékeztetett: a kongresszusi választásokat kétévente tartják, az elnöki ciklus közepére eső voksolást nevezik félidős választásnak. A brit közszolgálati tévé szerint, bár Donald Trump neve nem szerepel a szavazólapon, az eredmény az elnök eddigi teljesítményének megítélését is tükrözi.

Jelenleg a kongresszus mindkét házában a republikánusok vannak többségben. A képviselők megbízatása két évre, a szenátoroké hat évre szól, utóbbiaknak kétévente nagyjából a harmadát választják újra. A szenátusban minden tagállamnak két szenátora van, a képviselőházi helyeket viszont a lakosságszám alapján osztják el.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A főbb kampánytémák

A BBC szerint a kampány egyik meghatározó témája a megélhetés: az üzemanyag, az élelmiszerek, a lakhatás és az egészségügyi ellátás magas költségei sok választót foglalkoztatnak. Mint részletezték, az infláció továbbra is meghaladja az amerikai jegybank célszintjét, részben az Egyesült Államok és Izrael által februárban Irán ellen indított háború következményeként. A demokraták Trump vámpolitikáját is felelőssé teszik az árak emelkedéséért.

A republikánusok eközben a határellenőrzés szigorítását és az illegális bevándorlás elleni fellépést emelik ki az elnök eredményei közül. Az Adevărul a Pew Research Center felmérését idézte, amely szerint a regisztrált választók 84 százaléka tartja nagyon fontosnak a gazdaság helyzetét a szavazási döntésében. Az egészségügyet 68, a bevándorlást 59, a külpolitikát 57 százalék emelte ki. A történelmi tapasztalatok a hatalmon lévő pártnak kedvezőtlenek: a félidős választásokon az elnök pártja rendszerint kongresszusi mandátumokat veszít. Trump megítélése szintén nehezíti a republikánus jelöltek helyzetét. A BBC által idézett Silver Bulletin összesítése szerint az elnök támogatottsága a második ciklusa elején mért, valamivel ötven százalék feletti szintről október elejére mintegy 37 százalékra csökkent.

Szoros verseny várható a szenátusban

A közvélemény-kutatók előrejelzései a demokratáknak kedveznek, legalábbis ami a képviselőházat illeti. A Cook Political Report október 21-i előrejelzése szerint a demokraták 9–19 mandátummal szerezhetnek többet, mint amennyi most van nekik. Ezzel a párt 223–233 helyet szerezhetne a képviselőházban. A többséghez 218 mandátum szükséges. A szenátus esetében szorosabb versenyre számítanak a kutatók.

Jelenleg 53 republikánus szenátorral szemben 45 demokrata és két, velük együtt szavazó független alkotja az ellenzéket. A demokratáknak a jelenleginél néggyel több mandátumot kell szerezniük a többséghez.  Az ötven hely nem elegendő, mert szavazategyenlőségnél J. D. Vance republikánus alelnök voksa dönt. A Portfolio.hu összeállítása szerint Maine, Michigan, Ohio, Alaszka, Iowa, Texas és Kansas államban érdemes különösen figyelni a választási versenyt. Michiganben demokrata mandátum megtartása, a többi felsorolt államban republikánus hely elhódítása a párt célja. A Silver Bulletin előrejelzése szerint 78 százalékos esély van arra, hogy a demokraták többségbe kerülnek a szenátusban, a Cook Political Report szerint ugyanakkor kétesélyes a küzdelem. 

A felméréseket azonban érdemes óvatosan kezelni. A G4Media által is idézett BBC-összeállítás emlékeztet: Trump a 2016-os és 2024-es államfőválasztáson is jobb eredményt ért el a felmérésekben előre jelzetteknél, 2020-ban pedig Biden a vártnál szorosabb versenyben győzte le. Az országos felmérésekben szereplő demokrata előny ráadásul nem jelent automatikusan kongresszusi többséget: az egyes körzeti és tagállami versenyek eredménye dönt.

Szűkülhet az elnök mozgástere

Ha a demokraták akár csak az egyik házban többséget szereznek, megakadályozhatják Trump törvényjavaslatainak és költségvetési terveinek elfogadását. A szövetségi törvényekhez ugyanis rendszerint mindkét ház jóváhagyása szükséges. Ha a szenátusban is többségbe kerülnek a demokraták, Trump személyi ki­nevezéseit, köztük bírójelöltjeit is elutasíthatják. A demokraták ugyanakkor mindkét ház megszerzésével sem hajthatnák végre akadálytalanul saját programjukat. Trump megvétózhatja a törvényeket, vétójának felülírásához pedig mindkét házban kétharmados támogatás szükséges – emlékeztet az Adevărul. Képviselőházi többséggel a demokraták megpróbálhatják leváltani Trumpot, ehhez azonban republikánus szenátorok támogatása is kellene, amit az elemzők valószínűtlennek tartanak.

Európai aggodalmak

Több európai diplomata is hangot adott aggodalmának a várható választási eredmények miatt. A Politicónak névtelenül nyilatkozó öt NATO-diplomata szerint a republikánusok veresége arra késztetheti Trumpot, hogy a belpolitikai kudarcokat a szövetség elleni fellépéssel ellensúlyozza. Úgy vélik, az elnök a külpolitikában próbálhat eredményeket felmutatni, ha belpolitikai tervei elakadnak. Három diplomata azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Trump további több ezer amerikai katonát von ki Európából.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!