– A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában végzett, ének szakon. Hogyan került mégis Brassóba, testnevelés karra?

– Már a középiskolában is foglalkoztatott a sport, de nem volt egyértelmű, merre menjek tovább. Mivel a környéken nem lehetett könnyűzenei továbbképzést találni, a klasszikus éneklés pedig nem vonzott, a sport felé indultam. Tudtam, hogy Brassóban van sportegyetem, ráadásul közel van Csíkszeredához, így a zenekari próbákra és koncertekre is haza tudtam járni. Az egyetemi tanulmányok miatt költöztem Brassóba, és végül azért maradtam, mert megszerettem a várost. Csíkszeredát egy idő után kicsinek éreztem, Kolozsvár vagy Bukarest pedig nem vonzott. Brassóban ott vannak a hegyek, és rengeteg a lehetőség a tevékenykedésre, ezért úgy érzem, ez a legjobb hely számomra. Az egyetemi tanulmányok után viszonylag hamar sikerült elhelyezkednem Brassóban. Fitneszedzőként dolgozom, magán- és csoportos edzéseket tartok, emellett étrendi tanácsadással is foglalkozom. A sport így a szakmám lett, de az éneklést sem akartam elengedni; előbbi a testemnek és az egészségemnek, utóbbi pedig a lelkemnek és a belső békémnek fontos. Nem volt könnyű összeegyeztetni a kettőt, de mindig is ezeket szerettem.

– A This Is Us együttes története még a diákéveire nyúlik vissza. Hogyan lett az iskolai fellépésekből önálló zenekar? 

– Egy iskolai rendezvényen kezdtük, még középiskolában. Egy énektanárnőnek köszönhetően kaptunk egy esélyt, hogy elénekeljünk egy fél zeneszámot. Évről évre egyre több lett a szerepünk, és közben megalakult a Slágerebbje csapatunk is. Aztán felmerült bennünk, hogy leválnánk az iskoláról, és önállóan működnénk. Sokáig többen voltunk, de végül az maradt benne, aki igazán kitartó volt. Tavaly négyen voltunk, idén pedig már csak Fannival ketten maradtunk. Eleinte féltünk, hogy ketten nem tudjuk ugyanazt nyújtani, amit korábban négyen, de végül sikerült megugranunk ezt a szintet.

– Milyen ma színpadra állni?

– Színpadon lenni számomra azt jelenti, hogy felszabadulhatok. Ott meg lehet bolondulni, és nem kell visszafognom magam. Akik közel állnak hozzám, a hétköznapokban is látják bennem ezt az energiát. Nem érzem úgy, hogy egy másik embert kellene eljátszanom; nem akarjuk túljátszani, hanem azt a természetes őrültséget és örömöt adjuk át, amit tényleg érzünk.

– A sport tehát mindig is fontos része volt az életének. Honnan jön ez a szenvedély?

– Gyermekkoromban biatlonoztam Csíkszeredában, de a sport, az iskola és az éneklés együtt már túl soknak bizonyult, ezért abbahagytam a biatlont. Később az egészségem miatt jártam terembe, futottam, majd jött az országúti kerékpározás, ami egy nehezebb időszakban nagy felfedezés volt számomra: először 10 kilométereket bicikliztem, aztán 45-55-öt, és egyre jobban ment, imádtam. Az országúti kerékpározás után a hegymászás lett az egyik nagy szerelmem, majd jöttek a funkcionális és vízi sportok. Jelenleg a mountain bike a kedvencem. A terepen való biciklizésben az adrenalint, a kihívást és a technikát szeretem, ráadásul annyira kell figyelnem, hogy semmi másra nem tudok gondolni közben.

– Edzőként mit szeretne átadni másoknak?

– Elsősorban nem az a célom, hogy valakinek izmokat építsünk, vagy lefogyjon az illető, sokkal inkább az, hogy jobban érezze magát a bőrében, legyen önbizalma, és megtanulja tisztelni önmagát. Ezt próbálom átadni a saját tapasztalataimból. Nem az a lényeg, hogy két hét után mit mutat a mérleg, hanem hogy legyél jelen, szeresd önmagad – és megtörténik a változás.

– Az utazásait is sokszor valamilyen sport köré építi. Mi vonzza egy új helyszínre, és melyik kalandja a legemlékezetesebb?

– Számomra az utazás nem arról szól, hogy egy hétig a hotelszobában fekszem. Szeretek új helyeket látni, de nem elsősorban a városok vagy a kultúra érdekelnek, hanem a hely adottságai: az óceán, a hegyek, a vulkán vagy bármi, ami szabadságot ad, és lehetőséget teremt valamilyen aktivitásra. Egyik meghatározó élményem például, amikor Balin jártam. Már két éve szörföztem, ezért túlságosan magabiztos voltam. Túl nagy hullámok közé mentem, és olyan sodrásba kerültem, amelyből nem tudtam kijutni. Hiába tudok úszni és vagyok jó fizikai állapotban, egyszerűen nem haladtam. Nagyon bepánikoltam, végül egy másik szörfös segített ki, aki vízimentői tapasztalattal rendelkezett. Fontos tanulság volt: hiába vagy erős, a természet erejével nem szabad felelőtlenül játszani. Egy másik hasonló emlékem Teneriféhez kapcsolódik: a barátnőmmel bicikliztünk, de kicsit túlbecsültük magunkat. A végén már csak néztünk egymásra, hogy tényleg fel akarunk-e biciklizni a vulkánhoz. Később megtudtuk, hogy oda a Tour de France-on részt vevő biciklisek is járnak edzőtáborba – mi pedig azt gondoltuk, hogy csak biciklizünk egyet!

– A zene, a sport és az utazás mind különböző területek. Mi köti össze ezeket az életében?

– Szerintem én kötöm össze őket. Az egyik a lelkemnek és a belső békémnek fontos, a másik az egészségemnek és a fizikai jólétemnek. Ha az egyik éppen nem tud feltölteni, a másik biztosan ad valamit. Nyáron a koncertszezon, télen inkább az edzések kerülnek előtérbe, így mindig van valami, ami megmozgat.

– Kívülről egy rendkívül nyitott és aktív képet látunk Önről. Mi az, ami emögött van, és mennyire nehéz megtalálnia az egyensúlyt a pörgés és az énidő között?

– Valójában nagyon kevés idő marad magamra. Reggel és este csoportos edzések, közben biciklizés, saját edzések, étrend, tervezés, koncertek. Nincs olyan két órám, amikor hazamegyek és csak leülök olvasni. Ez néha hiányzik. A biciklizés azért is fontos, mert sokszor egyedül csinálom, és közben végre a saját gondolataimmal lehetek. Sokáig teljesen privát volt az Instagram-fiókom, körülbelül 250 követővel. Most a munkám és a zene miatt vált szükségessé, hogy nyilvánossá tegyem, tartalmakat készítsek, jelen legyek. Ettől még vannak olyan részei az életemnek, amelyeket szeretnék megtartani magamnak.

– Ha változtathatna valamin a mostani életében, mi lenne az?

– Talán az, hogy meg kellene tanulnom nemet mondani. Sokszor vállalok el dolgokat anélkül, hogy belegondolnék: nekem is csak huszonnégy órából áll egy nap. Aztán túlmaxolom a napokat, heteket, és csodálkozom, hogy nem tudom tartani a lépést magammal. Egyszerűen nehezen mondok le a lehetőségekről, ezen szeretnék változtatni: megtanulni, hogy ne sajnáljam magamtól az időt, és magamra is tudjak időt fordítani.

– Ennyi különböző tevékenység mellett mi jelenti Önnek a sikert?

– Amióta azt csinálom, amit szeretek, és abból dolgozhatok, ami örömet ad, az számomra szabadságot jelent. Számomra a siker a szabadság.