– Megragad minden alkalmat, hogy a mozgást népszerűsítse: fitnesznapot, táborokat szervez, és a Gyergyó térségi közösségi eseményeken is jelen van. Mit ad Önnek a mozgás?

– A mozgás az életem egyik fontos része, gyakorlatilag gyermekkorom óta végigkísér, egy percre sem szakadtam el tőle, számomra elsősorban az egészséges életmódot, az energiát és a lelki feltöltődést jelenti. Sokszor mondom, hogy egy nehezebb nap után egy jó edzés meg tudja változtatni az ember hangulatát. Nemcsak fizikailag leszünk erősebbek, hanem fejben is. Emellett fontos közösségi élmény is: a közös mozgás olyan embereket is össze tud hozni, akik egyébként talán nem találkoznának, ezért szeretem annyira a táborokat, a fitnesznapokat és a közösségi rendezvényeket. Jó érzés látni, amikor az emberek együtt mozognak, nevetnek, motiválják egymást és pozitív élményt visznek haza magukkal, ezért is próbálok minden olyan rendezvényen jelen lenni, ahol lehetőséget kap a mozgás. Szeretném, ha az emberek számára nem egy kötelező, letudandó dolog lenne, hanem valami, amit örömmel választanak.

– Az Ön által alapított Steel Power Sportklubban az elmúlt évek alatt számos gyermek ismerkedett meg a tekvandóval. Milyen hatással van a kicsikre, ha már egészen fiatalon heti rendszerességgel mozognak?

– Óriási hatással van. Nemcsak fizikailag fejlődnek, hanem rengeteget tanulnak önmagukról és másokról is. Egy küzdősport például megtanítja őket a kitartásra, betartani a szabályokat, tisztelni a társai­kat és az edzőt, illetve megtapasztalják azt is, hogy nem minden sikerül elsőre. Megtanulnak dolgozni azért, amit szeretnének elérni. A rendszeresség pedig önmagában is nagyon fontos. Ha egy gyermeknek már egészen fiatalon természetessé válik, hogy hetente többször mozog, akkor később sokkal nagyobb eséllyel fog aktív életmódot folytatni. Én azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekek ne csak teljesítményalapú értékelést kapjanak a sporttól, hanem tanuljanak is belőle. Ne az legyen a legfontosabb, hogy hány érmet szereztek, vagy milyen gyorsan fejlődnek, hanem hogy szeressenek mozogni, jól érezzék magukat, legyen sikerélményük, és közben önbizalmat nyerjenek.

– Nálunk is egyre több orvos szólal fel azzal kapcsolatosan, hogy a gyermekek mozgásszegény életmódja milyen egészségi problémákhoz vezethet. Mennyi mozgásra van szüksége egy kisiskolásnak?

– Azt gondolom, hogy egy kisiskolásnak nem az a legfontosabb, hogy az edzést teljesítse, vagyis hogy 60–90 percet végigcsináljon, hanem az, hogy a mindennapjainak legyen a része a mozgás. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi ajánlása szerint az 5–17 éves gyermekeknek átlagosan napi 60 perc közepes vagy magas intenzitású fizikai aktivitásra van szükségük, és ebbe nemcsak a szervezett sport, hanem a játék, a biciklizés, a futás vagy akár a gyalogos közlekedés is beleszámít. Nem feltétlenül azon van tehát a hangsúly, hogy meglegyen a napi egy óra edzés, hanem hogy a mindennapok szerves része legyen a mozgás, vagyis sokat tartózkodjanak a gyermekek a szabadban, és játsszanak. Menjünk a gyermekeinkkel biciklizni, sétáljunk, focizzunk, kiránduljunk, játsszunk – a lényeg, hogy öröm legyen benne, mert csak így tudjuk hosszú távon megszerettetni velük a sportolást.
 
– Mikortól kezdhetnek aktívabban sportolni a gyermekek, mire figyeljenek oda a szülők ebben az időszakban?

– A mozgással igazából már egészen pici kortól érdemes megismertetni a gyermekeket, természetesen mindig az életkoruknak és fejlettségi szintjüknek megfelelően. Kisgyermekkorban elsősorban a játékos mozgásnak kell dominálnia: futás, ugrás, mászás, labdázás, egyensúlyozás. A szervezett sportág választásánál már fontosabb szempont az életkor és az adott sportág sajátosságai, erről érdemes az edzőkkel konzultálni, például a tekvandót ötéves kortól lehet elkezdeni. Szülőként szerintem azt kell szem előtt tartanunk, hogy a gyermekünk szeresse a sportágat – nem biztos, hogy az lesz a megfelelő számára, amit mi választanánk, ezért érdemes több mozgásformát kipróbálni és megfigyelni, ő miben érzi jól magát. A cél az, hogy a sport ne kötelezettség legyen, hanem olyan tevékenység, amit önként és örömmel végez.

– Gyermekeknél gyakran előfordul, hogy a kezdeti lelkesedés elmúlik, és nem akarnak edzésre menni. Mit tegyen ilyenkor a szülő?

– Ez valóban nagyon gyakori, de önmagában még nem jelenti azt, hogy a gyermek nem szereti a sportot. Mindenképpen fontos, hogy szülőként először megpróbáljuk kideríteni, mi van a háttérben. Lehet, hogy elfáradt, nem érzi jól magát a közösségben, túl nehéznek érzi az edzéseket, nincs sikerélménye, vagy egyszerűen csak más mozgásformát szeretne kipróbálni. Nem hiszek abban, hogy mindenáron rá kell kényszeríteni a gyermeket valamire, ugyanakkor abban sem, hogy az első nehézség után azonnal fel kellene adni. Fontos megtalálni az egyensúlyt. Beszélgessünk vele, hallgassuk meg, és próbáljuk megérteni, miért nem akar menni. Ha például egy sportág nem tetszik neki, attól még nem kell lemondani a mozgásról – lehet, hogy egy másik sportágban találja meg azt az élményt, amit keres. Szerintem a szülő feladata elsősorban az, hogy támogassa és megmutassa a lehetőségeket, nem pedig az, hogy teljesítménykényszert helyezzen a gyermekre.

– A sport hatással van a gyermekek személyiségjegyeinek a fejlődésére is. Milyen készségek fejlődnek leginkább?

– A fizikai fejlődés mellett fejleszti a kitartást, a koncentrációt, a koordinációt, az önfegyelmet és az önbizalmat. Egy csapatsport megtanít együttműködni, figyelni egymásra, segíteni a másikat, az egyéni sportban pedig megtapasztalják, hogy milyen eredménye van a munkájuknak. A tekvandónál például sokszor nem az a legnagyobb siker, amikor valaki megnyer egy versenyt, hanem amikor egy olyan dolgot sikerül megcsinálnia, amit néhány hónappal korábban még nem tudott. És ez egy nagyon fontos életlecke: a fejlődéshez idő, türelem és kitartás kell. A sport megtanít veszíteni is, ami szerintem legalább annyira fontos, mint megtanulni nyerni. Megtanít újrakezdeni, ha valami nem sikerült, és megtanít arra is, hogy más sikerének is tudjunk örülni.

– Beszéljünk rólunk, felnőttekről is. Mennyit kellene átlagosan mozognunk?

– A WHO ajánlása szerint egy egészséges felnőttnek hetente legalább 150–300 perc közepes intenzitású vagy 75–150 perc magas intenzitású aerob mozgásra érdemes törekednie, emellett legalább heti két alkalommal izomerősítő mozgást is javasolnak. Kezdéskor azonban mindenképpen azt tanácsolom, hogy ne a 150 perc teljesítésében gondolkodjunk. Ha valaki korábban egyáltalán nem sportolt, akkor már az is nagyon sokat jelent, ha elkezd rendszeresen sétálni, hetente egyszer elmegy edzeni; érdemes tehát fokozatosan növelni a mennyiséget és az intenzitást. Nem szeretem azt a szemléletet, hogy csak az számít mozgásnak, ha egy órát eltöltünk az edzőteremben. A séta, a biciklizés, a túrázás, a lépcsőzés is része az aktív életmódnak.

– Egyetért tehát azzal, hogy elkezdeni a legnehezebb a mozgást? Talán segítene ebben, ha a számunkra megfelelő edzésformát választanánk…

– Valóban ott követjük el az egyik leggyakoribb hibát, hogy nem azt a mozgásformát választjuk, amit szeretünk, hanem amit javasolnak. Felnőttként is érdemes többféle sportot kipróbálni, amíg megtaláljuk azt, amiben jól is érezzük magunkat. Fontos, hogy ne akarjunk rögtön mindent. A fokozatosság azt jelenti, hogy hosszú távra tervezünk, vagyis nem veszítjük el a kezdeti lelkesedésünket. Ezt úgy tudjuk elérni, ha olyan életmódot alakítunk ki, amit hónapok és évek múlva is fenn tudunk tartani, mert nem az a cél, hogy időszakosan nagyon keményen eddzünk, hanem hogy újra és újra elmenjünk és végigcsináljuk. A rendszeresség hozza meg a várt eredményt.