– Hajlamosak vagyunk viselkedésük alapján „címkézni” a gyermekeket, könnyen ki­jelentjük, hogy figyelemhiányosak, hiperaktívak. De hol a határ egy hétköznapi és egy ADHD-val diagnosztizált kisgyermek mozgásigénye között?

– A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar tekintetében a mozgásigény csak egy szempont a sok közül. Az ADHD egy összetett diagnosztikai hátterű pszichiátriai kórkép, és diagnózist csak gyermekpszichiáter állíthat fel erre a célra kifejlesztett kritériumrendszer alapján. Fontos megemlíteni: olyan nincs, hogy egy gyermek csak az iskolában hiperaktív, de más életterületeken nem hozza a tüneteket. Előfordul, hogy a viselkedés bizonyos helyzetekben jobb, máskor problémásabb, de ez esetben nem hiperaktivitás áll a probléma hátterében. Ugyanakkor ma valóban a közbeszéd tárgya az ADHD, az emberek nagyon könnyen használják címkeként, ha rosszallásukat fejezik ki egy gyermek viselkedésével kapcsolatban. A valóság összetettebb: az ADHD mozaikszó, magába foglalja külön a hiperaktivitást és külön a figyelemzavart is. Az a gyakoribb, hogy hiperaktivitás jelentkezik figyelemzavarral együtt, de külön-külön is megjelenhetnek. Van gyermek vagy felnőtt, akire nem jellemző a túlmozgás, de a figyelme szétszórt, és ez rontja teljesítményét. Róluk kevés szó esik, mert a túlmozgás feltűnőbb.

– Mi az oka a kialakulásának?

– Összetett. Az ADHD ne­uro­developmentális zavar, bizonyos idegrendszeri funkciók és struktúrák eltérő vagy elmaradott fejlődése áll a hátterében. Alapvetően öröklődő, és a fejlődés korai szakaszában jelentkező környezeti faktorok, epigenetika határozzák meg. Különböző súlyossági fokozatai vannak, spektrumszerű és a korai években hatékony fejleszthetőség jellemzi.

– Legtöbbször óvodás korban lesz szembetűnő az ADHD okozta viselkedésforma. De korábban is érzékelhető?
– Amikor hozzánk, a korai fejlesztőbe kerül egy gyermek, mindig felveszünk egy anamnézist: az édesanyát kikérdezzük a fogantatás előtti időszakról, a várandósságról és csecsemőkori időszakról. A túlmozgásos gyermek esetében sarkalatos pont az, hogy babaként mennyire volt nyugtatható, mennyire tudta jelezni az igényeit, a szülők mennyire tudták olvasni a sírását, azt, hogy épp mire volt szüksége. Az is fontos szempont, hogy mennyire volt óvatos, miután megtanult járni, milyen gyakran érték balesetek, és ilyenkor elég gyakran kiderül, hogy már csecsemőkorban eltérő volt a viselkedése. Mozgásfejlődésben gyakoribb, hogy kimaradnak lépcsőfokok, például a mászás és kúszás. A felgyorsult mozgásfejlődést általában pozitívan fogadják a szülők, hiszen a babájuk egyből lábra áll, és már lépeget is. Ebben az örömben szakemberként nem mindig osztozunk. Ha kimarad egy fontos szakasz, az azt jelenti, hogy valamivel a gyermek nem töltött elég időt, és az idegrendszerének az érése másképp alakult. Nem meglepő, hogy gyakran éri baleset ilyenkor. Ahogy megtanul járni 9-10 hónapos korában, nem az óvatosság jellemzi, a szülők sem gondolnak arra, hogy probléma lehet, mivel minden baba elesik. Ez igaz is, de nem mindegy az előfordulás gyakorisága és a balesetek veszélyességi foka sem. Az ADHD-s gyermekeket jobban szem előtt kell tartani, mert a szabálykövetésük gyengébb és sok esetben hiányzik belőlük tetteik következményeinek felismerése. Páldául hajlamosak gondolkodás nélkül átszaladni az úttesten, ha a túloldalon valami érdekeset fedeznek fel. Az idegrendszerben a prefrontális lebeny felelős az olyan magas szintű kognitív folyamatokért, mint a tervezés, válaszgátlás, a viselkedés monitorozása. ADHD esetén ezek a működések nem kielégítőek, így a gondolat és a cselekvés közé nem ékelődik be a felülbírálás, tehát a gondolatsort rögtön a cselekvés követi. 

– Jellemzően gyors észjárásúak, kreatívak és jó kognitív képességekkel rendelkeznek.

– Az a mondás járja, hogy bármi lehet belőlük, csak „éljék túl” az iskolát. Nehezítő tényező, hogy nehéz megragadni a figyelmüket és nem bírják a monotonitást, például a mesehallgatást sem szeretik. Ezeket a gyermekeket jellemzően egy-egy terület érdekli, amelyben nagyon jól helytállnak, de a teljesítményük egyenetlen, mert csak abban tudnak kiteljesedni, ami érdekli őket. Minden másban alulmaradhatnak a kortársaikhoz, életkorukhoz képest. A „most”-ban élnek, nincs türelmük kivárni a sorukat, túl sokat beszélnek, mások szavába vágnak.

– De ez nem csak az ADHD-s gyermekekre jellemző…

– Persze, mivel ez csak egy tünet a sok közül. Ha a gyermek beleszól mások beszélgetésébe, attól még nem ADHD-s, ha nincs mellette még négy-öt tünet az élete legalább két területén, akkor ez csak tanult minta vagy személyiségjegy. Hangsúlyozzuk, hogy a mozgás a fejlődés alapja. Az egész gyermekkor arról kellene szóljon, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek a kisgyermekek mozgáson keresztül – ehhez képest már háromévesen azt várjuk tőlük, hogy üljenek szépen, és lehetőleg csak akkor ugráljanak, rohangáljanak, amikor az mindenkinek kényelmes. Régen a kisgyermek a nyarat a mezőn töltötte nagyszülőkkel, szülőkkel, kedvére mozoghatott igen változatos terepen, viszont ma igencsak ingerszegény a gyermekek mozgáskultúrája. Nincs lehetőségük mozogni: reggel autóval viszik őket az óvodába, ahol elvárják, hogy üljenek szépen, majd ismét autóval szállítják őket haza, otthon ismét az az elvárás, hogy „jó gyermek” legyen… Pedig nem a mai gyermekek mozgásigénye változott, hanem a körülmények. Érdemes elgondolkodni, hogy a túlmozgás tényleg valós probléma-e vagy egy belső igényre adott válasz.
– A szülők hogy kezeljék gyermekük figyelemzavaros hiperaktivitását?

– Nagyon jó, ha tudnak biztosítani megfelelő mennyiségű mozgást számára. Nem a feltétlenül irányított mozgásra gondolok, mint például az edzés, a sport. A természetes mozgás lenne a legjobb, még ha tömbházlakásban is él a család, ki lehet alakítani az otthoni környezetet is úgy, hogy az a gyermek mozgásigényét kiszolgálja. Egy falra szerelhető hintával lehetőséget biztosíthatunk, ami a hiperaktív gyermekek ingerkeresésére nyugtató hatású. Persze a legjobb a szabad levegőn történő szabad mozgás, ami egyébként minden gyermekre pozitív hatással van. A mozgás mellett nagyon fontos, hogy a szülők következetesek legyenek a szabályok kijelölésében. Az ADHD-s gyermeknek gyenge az önszabályozása, ezért kívülről kell segíteni őt szabályokkal, hogy jobban boldoguljon. Lehetőleg olyan közös szabályokat válasszanak ki a szülők, amik a mindennapi életet megkönnyítik. Fontos, hogy a szabályok a család minden tagjára érvényesek legyenek. Ha behozzuk szabálynak, hogy az étkezések telefon, tablet nélkül történjenek, akkor ehhez a szülőknek is tartaniuk kell magukat. A minta minden gyermeknek alapvetően fontos, de ez fokozottan igaz az ADHD-s gyermekekre.

– Hargita megyében mennyire gyakori a jelenség? Egyáltalán azonosítható volt korábban ez a idegrendszeri fejlődési zavar?

– Jelenleg egyre több gyermeket diagnosztizálnak ADHD-val a megyében, általában akkor, amikor viselkedésük szembetűnő, tarthatatlan lesz. De a valós arány sokkal nagyobb, mint a diagnózist kapók száma. A diagnózis önmagában nem visz előrébb, ha nem kap kellő terápiát az adott kisgyermek, illetve ha a környezete nem támogatja a fejlődését, nem tud ráhangolódni az igényeire. Ugyanakkor azok az ADHD-s gyermekek, akiknek a viselkedése nem annyira problémás, hogy a pedagógusok vagy szülők már ne tudnák tolerálni, nem kerülnek a statisztikákba, vagy csak sokkal később. Azt gondolom, hogy mindez nem csak most vált jellemzővé, nem a mai kor problémája. Ötven évvel ezelőtt is voltak figyelemzavaros-hiperaktív gyermekek. Az akkori környezet optimálisabb volt a mozgásigény szempontjából, ugyanakkor a szigorúbb iskolai és családi élet szabályai miatt az akkori ADHD-sok, habár kínkeservesen, de megtanulták, hogy milyen viselkedést vár el tőlük a környezet. Észrevétlenek maradtak, miközben a büntetésektől tartva elfojtották a késztetéseiket. Ez nem jelentette azt, hogy elmúlt az ADHD-juk, sőt akár súlyosbodott, hiszen nagyon magas stresszt és szorongást éltek meg, ami akár súlyosabb kórképek kialakulásához vezethetett. 

– Egy életet is végigkísérhet ez az állapot?

– Nem múlik el, de ez az egyetlen olyan kórkép, ami az életkor előrehaladtával önmagától is javuló tendenciát mutat. Idővel a tünetek elkezdenek más formát ölteni. Ezek az emberek megtanulják, hogy mi az a kilengés, amit a társadalom még elfogad. Minden olyan élethelyzet, ami gyermekként nagyon megviselte, padlóra küldte őket, később már csökkentett mértékben érvényesül a tudatosság miatt. Amíg gyermekként azonnal kifejezték nemtetszésüket, felnőttként inkább az érzések elfojtását választják, jobb esetben megtanulnak úgy kiállni magukért, hogy az mások számára ne legyen bántó. Ha belegondolunk, minket is annyira sok inger ér naponta, hogy szinte mindenki ADHD-sá válik bizonyos szempontból… Már nem kirívó eset, ha elfelejtünk vagy elhagyunk valamit, ha szétszórtakká válunk a sok tennivaló között. A figyelemzavaros hiperaktív felnőtteknél még inkább jellemző ez az állapot. A szorongás és önbizalomhiány idősebb korban is jelen van náluk, de különböző terápiák segíthetnek abban, hogy jobban megértsék saját működésüket és teljes életet tudjanak élni.