A közhiedelem úgy tartja, hogy a kutyák és a macskák „genetikai gyűlölet” miatt harcolnak egymással, a viszály valódi oka azonban a gyökeresen eltérő testbeszédben és evolúciós múltjukban rejlik. A manypets.com cikke szerint, amikor a két faj találkozik, egy klasszikus kommunikációs csapdahelyzet alakul ki, ahol ugyanaz a jelzés teljesen ellentétes jelentéssel bír.

Gondoljunk csak a farok­csóválásra: míg a kutyánál ez az öröm és a barátságosság egyértelmű jele, a macskánál a feszültséget, az irritációt és a közelgő támadást jelzi. Hasonlóan félreérthető a dorombolás és a morgás is, vagy éppen az, amikor a macska hanyatt fekszik. A kutya szemében ez a behódolás jele, a macskánál viszont a végső védelmi pozíció: így szabadul fel mind a négy, karmokkal felfegyverzett mancsa.

A kommunikációs szakadékot az eltérő evolúciós ösztönök is mélyítik: a kutya falkaállat, lételeme a hierarchia és a közvetlen, olykor tolakodó ismerkedés, a macska pedig magányos vadász, aki a területét védi, és a hirtelen közeledést fenyegetésnek vagy zsákmányszerző akciónak tekinti. A helyzetet nehezíti, hogy a macska gyors menekülése reflexből beindítja a kutya zsákmányszerző ösztönét, így a játékos ismerkedés másodpercek alatt üldözéssé fajulhat.

Szakértők szerint azonban a két világ mégis békíthető. Ha a kölyköket korán, fokozatosan és ellenőrzött környezetben szoktatják egymáshoz, megtanulják „lefordítani” a másik jelzéseit, és a genetikai ellenségekből életre szóló szövetségesek válhatnak.